Az Oroszországból érkező mérnököknek lakásokat, a dolgozóknak munkásszállásokat alakítanak ki Kalocsán a Foktői úti egykori szovjet laktanyában. Az ügy kapcsán Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője arra emlékeztette lapunkat: az Orbán-kormány nagyvonalúan 10 ezer munkahely megteremtéséről beszélt a tervezett bővítés kapcsán, ez azonban nyilvánvaló túlzás volt, hiszen a beruházást előkészítő Teller-Lévai projekt hatástanulmányában az szerepelt, hogy legfeljebb 6-8 ezer munkahelyre lehet számítani, és azokra is csak az építkezés csúcsidőszakának néhány évében (a tanulmány az új atomerőmű hosszú távú munkahelybővítő hatását 1-2 ezerre becsülte).- Ha most 8 ezer orosz munkavállaló számára építenek szállást a helyszínen, az azt jelenti, hogy a Roszatom tervei szerint az erőművet döntően oroszok építik majd – jegyezte meg a politikus. A mostani közlemények alapján egyértelmű, hogy ebbe az alvállalkozói kör is beleértendő, hiszen a polgármester és a helyi térségfejlesztő állami cég...

Forrás: nepszava.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Ideiglenesen hazánkban dolgozó mérnökök öröklakást kapnak. Ezt már ismerjük.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
painful
gyűlölöm az oroszokat
Ha én lennék az amerikai elnök, porrá rombolnám a földig bombáznám őket.
semmi haszna az orosz népnek.
kártékony mihaszna fajta.
tök felesleges e létezésük
Fával ültetném be a helyüket - több értelme lenne.
papa.49
@görbetükör: Nagy vonalakban igazad van IGEN ÉPÜL !!!
kulabombaafityiszre
A fideszes csicskáknak minden jó.
Remélem pár orosz telibe rakja feleségüket,elvégre ők migráncsok lesznek.
Remélem az asszonyaik is elégedettek lesznek a kemény orosz bögyörőtől.
Borsodi
@kulabombaafityiszre: Régen is azok erőszakolták a nőket,nem a Németek.
painful
Ránk hozzátok a gyűlöletes oroszokat újra.
Ez gyalázat!
Ez felháborító!
Mocskos Fidesz!
Geci Orbán!
painful
Miért vonzódik a náci szélsőjobb - Orbán - az oroszokhoz?
Ez valami lélektani bullshit?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.