A Pasaréti téri templom szomszédjában lévő bisztróban azt állítják, hónapok óta hangszórókkal hangosítják ki az istentiszteletet vasárnap délelőttönként. A hangszórók a templom főbejárata fölött és az oldalsó falán találhatóak, ezek közvetítik a plébános mondatait a járókelők felé. A kihangosítás oka, hogy a templom mellett játszó gyerekek szülei és a teltház miatt kint maradók se maradjanak le az istentiszteletről. Az európai parlamenti választás napján itt járt Áder János köztársasági elnök is, a vasárnapi misén a plébános pedig többek közt azt mondta:"A választásokkal kapcsolatban ajánljuk figyelmetekbe a Hittani Kongregáció dokumentumát, amely szerint, mivel szavazatunkkal is az evangéliumot hirdetjük, politikai szimpátiánkat meg kell előznie katolikus elköteleződésünknek. "Az istentisztelet vége előtt a plébános megerősítette mondanivalóját azzal, hogy"kérjük, katolikus erkölcsünk e szempontjai szerint mérlegeljetek a választások során! ".

Forrás: 24.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Semmi csoda nincs benne, a kormány tömi a pénzt az egyházakba.
painful
Nem ismered Istent.
Nem ismered Jézust.
Nem ismered Isten akaratát.
Nem ismered Jézus szerepét.
Nem ismered az emberiség jövőjét,és benne a te lehetséges jövődet.
Nem ismered isten ellenségét.

Nem tudsz te semmit !!!
Csak vagy, és élsz hülyén a halálodig!

Szánalmas!
painful
Azért szeretek beszélni a halálról mert mindent tudok róla.
Az életről nem tudok mindent, de a halálról mindent tudok.
Mindenkinek meg van a maga keresztje.

Te akkor is szopni fogsz, mert hülye vagy, mint a segg.
Bocsánat!
painful
Akarsz vitatkozni?
Nem tudsz, mert még a jó kérdést sem tudod feltenni.
Ez szánalmas.
Eladott Ország
Leszögezhetjük az utókor számára a nyilvánvalót: a Térdre, csuhások! szindrómából kigyógyult Orbán Viktor és nemzeti kormánya számára a kereszténység és a baráti egyházak szoknyája mögé bújás, a baráti egyházak tenyérből etetése tehát stratégiai fontossággal bír egy újabb mandátum megszerzéséhez. Az elmúlt lassan kilenc, de különösen bő két évben a magyar társadalomban olyan gátak szakadtak át, olyan tömény gyűlölet került a felszínre, amire soha korábban nem volt példa. Az egyház – tisztelet néhány ritka kivételnek – lehajtott fejjel, ájtatosan kussol. A katolikus egyház példáját követve, a református egyház sem képes lemondani arról a státuszáról, hogy a közpénztámogatásokra való tekintettel totális függőségi viszonyt ápoljon az állammal. Azok az egyházi vezetők – közöttük Bogárdi Szabó István püspök úr -, akik korábban a keresztényi lét és a politika összefonódásának káros hatásairól elmélkedtek, akik politikától függetlenül végezték a napi keresztényi feladataikat, ma hallgatnak és csoportképeken vigyorognak. Egyetlen szavuk nincs a menekültek, szegények megbélyegzése, a korrupció, a gennyes kormányzati propaganda ellen. A Beer Miklósok, Fabiny Tamások kivételével az egyház képviselői a megalkuvás üzletét kötötték meg a Fidesz-maffiával. Már nem fontos, hogy a rosszat fel kell tartóztani, és a jót előrébb vinni. Már nem fontos, hogy Magyarország ne egy füstölgő puskaporos hordó legyen, hanem a józan, segítőkész, valóban keresztény emberek országa. Nem. És ebben a református egyház is politikai kalandorok feltétel nélküli kiszolgálója lett.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/10/ref1.jpg
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/10/ref5.jpg
cikicakk55
Ugyan ezt csinálták a választásoknál is tavaly.Főleg a falvakban és a tanyákon élő embereket tudták ezzel befolyásolni.Azok az emberek éjjel nappal a földeken dolgoznak,esetleg hallgatják vagy nézik a Fidesz tv és rádió műsorait,na meg minden vasárnap elmennek a templomba.Ők csak Istenben hisznek és a papoknak.Mivel a papok azt mondják,hogy a Fideszre kell szavazni,mert Isten ezt várja el tőlük,akkor elmentek és szavaztak a Fideszre,mert megmondta az Atya,hogy a jószágaik és a földecskéjük is rá megy,ha Isten megharagszik rájuk.
painful
Áder a műmájer, a látszat jövő-féltő.
A maffia tag. Egy országot, Európát tönkretevő maffia tag.
Ez a menet még nincs lefutva.
Van egy hatcentis pengéjű késem, ami nem számít fegyvernek - de keményebb minden lőfegyvernél
Ha eljön az idő, mindegyikőtöket hazavágom vele.
És el fog jönni az idő...

Nem gondoljátok komolyan, hogy ez az idők végezetéig mehet!?
Leöllek téged is, mint a disznót, meg azokat is, akik védenek téged.
Tanulmányoztam a téged védőket.
Ismerem a gyengéjüket.
Mindenkit kinyírok.
(szar nekem?)

Miért?
Mert csak.
painful
Tegyünk egy próbát?
Már most elmegyek a védőkért.
Büdös geci primitív paraszt!
Ki szart egy ilyen gecit a világra?
Mert a magadfajtákat nem szülik, hanem szarják a világra - vágod geci !!!
Problémád van ezzel?

Igen, tetemre hívlak, faszopó!
Harcolj az igazadért ketrecharcban.
Én vagyok az ellenfél - a ketrecben.
Egy állat vagyok.
Már sokszor bocsánatot kértem emiatt, de most nem fogok.

A MI Hazánk náci geciei?
Legyen dúvad.
Jövök értetek, nácik.
Egyedül.
Csak egyedül, mert egy ember elég ellenetek, nácik.

Amikor azt akarom, akkor megállíthatatlan vagyok.
Geci nácik.
Ledarállak téged, meg az összes hívedet - náci.

Más településre mentek?
Jó.
Ott akkor nem választ el a rendőrség tőletek.
Levadászlak titeket, mint a disznót!
Kitéped a karom?
A kurva anyád karját tépd ki, és azzal verd agyon magad, náci geci !!!
painful
Imádok geci lenni, a gecik bűvöletében.

Ez nem lesz mindig így.
Ezért valakik felelni fognak - vagy így, vagy úgy.

Végül, a szerepvesztés után mindenkit leölök, mint a disznót - mert megérdemlik!

"Ami késik nem múlik."
painful
Mindenki elnyeri méltó büntetését.
painful
Mostantól fideszesnek álcázom magam, és közel kerülök Orbánhoz, és amint közel kerültem hozzá, megölöm - ezzel felszabadítva Magyarországot.
Utána elkapnak, de nem hagyom magam - mindenkit megölök, akik el akarnak fogni.
Aztán menekülni fogok - a végtelenbe és tovább.
Aztán... lesz. ami lesz.
Klingonok.

Annyira unalmas a normális élet, kell valami extra.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.