A Fidesz-KDNP "toronymagasan" nyerte meg az európai parlamenti választásokat – írta a Nézőpont Intézet az MTI-hez hétfőn eljuttatott gyorselemzésében.

Nézőpont: a Fidesz az ellenzéket, a DK az MSZP-t győzte le
Fotó: Mohai Balázs/MTI

Az EP-választás tanulságait öt pontba foglaló elemzés többek között megállapítja, hogy a Fidesz az ellenzéket, a DK az MSZP-t győzte le.

A belföldi szavazatok alapján a kormánypártok a múlt évi országgyűlési (47,36 százalék) és az öt évvel ezelőtti európai parlamenti választási eredményüket (51,48 százalék) is felülmúlva megerősítették kétharmados felhatalmazásukat. A második helyet megszerző Demokratikus Koalíció az MSZP "összeomlásának" köszönhette sikerét – olvasható az elemzásben.

A Fidesz-KDNP elsősége több okból is "történelmi" győzelem: a kormánypártok vasárnapi szavazatszáma a legmagasabb a magyarországi európai parlamenti választások történetében. Az 52,33 százalékos szavazati arány pedig a jobboldali párt második legjobb listás eredményét jelenti – írta a Nézőpont, megjegyezve: ez az arány a levélszavazatok összeszámlálása után tovább emelkedhet.

Kiemelték továbbá, hogy a Fidesz-KDNP továbbra is az egyetlen néppárt Magyarországon. A kormánypárt minden társadalmi csoportban, a legfiatalabbak között is az első helyen végzett.

A 18-39 évesek körében a szavazatok harmadát szerezte meg a pártszövetség, míg a Momentum 24 százalékkal a második, a DK pedig "meglepetésre" 9 százalékkal a harmadik helyen végzett ebben a társadalmi csoportban.

Az iskolai végzettség által meghatározott társadalmi csoportokban is a Fidesz-KDNP listája bizonyult a legnépszerűbbnek. A végeredményt tekintve második DK jellemzően az idősek (24,9 százalék) és a diplomások (23,7 százalék) körében volt erős, míg a Momentumot az egyetemet végzettek (15,7 százalék), illetve a legfiatalabbak (24,1 százalék) közül támogatták a legtöbben. A "vártnál jóval gyengébb eredménnyel záró" Jobbik és MSZP-P az alacsonyabb végzettségűek körében átlag feletti eredményt ért el, éppen átlépve a 10 százalékos küszöböt a szegmensekben (10,3 és 10,4 százalék).

Kitértek arra is, hogy a választási eredmények alapján

Magyarországon nem kormányváltó, hanem "ellenzékváltó" hangulat van.

Úgy értékeltek, abszolút vesztesei a választásoknak az MSZP-Párbeszéd szövetség, a Jobbik és az LMP. Az MSZP a rendszerváltás óta egyetlen választáson sem ért el egyszámjegyű eredményt, a 6,66 százalékos szavazatarány a párt történelmi kudarca. "A Jobbik talán ennél is nagyobbat bukott vasárnap este", támogatottsága a tavalyi országgyűlési választásokhoz képest harmadára, 19,8-ről 6,4 százalékra csökkent. Az LMP is "hatalmas pofont kapott", 2 százalékos eredményüknél még az MKKP és a Mi Hazánk is jobban teljesített – fejtette ki a Nézőpont, amely szerint az ellenzéki teljesítménnyel való elégedetlenség jele, hogy a kormánypártellenes szavazók a radikális ellenzéki pártokra adták voksaikat, s ennek köszönheti a DK és a Momentum népszerűségnövekedését.

Az elemzés szerint az önkormányzati választások szempontjából is jelentős átalakulásokat hozhat a vasárnapi választás. Azzal, hogy az összes megyében és Budapesten is a Demokratikus Koalíció lett a legerősebb ellenzéki párt, Gyurcsány Ferenc a kezébe veheti az ellenzék irányítását, s a korábban megkötött megállapodások újratárgyalása is elindulhat. Fontos tényező az őszi választások előtt, hogy Budapesten is a Fidesz-KDNP lett a legerősebb párt, fővárosi eredménye meghaladta a 40 százalékot. A Nézőpont szerint

"beszédes" az is, hogy a fővárosban egyik ellenzéki párt sem ért el 20 százalékot.

A Nézőpont úgy értékelt, a vidéki városokban kötött ellenzéki megállapodások is újra a tárgyalóasztalra kerülhetnek a közeljövőben. A Fidesz-KDNP – mint írták – minden megyei jogú városban 40 százaléknál magasabb eredményt ért el, az ellenzéki polgármester által irányított megyei jogú városok közül Hódmezővásárhelyen érték el a legjobb eredményt, 48,48 százalékot. Az ellenzéki térfélen a DK erősödése mellett a Jobbik kudarca alakíthatja át az eddigi megállapodásokat – olvasható a Nézőpont elemzésében.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
@Mirabilis: (22:37) Tulajdonképpen elveszítette szerinted ezt a választást a fidesz! Oder?
Borsodi
Ez így van!
www.youtube.com/watch?v=hqXjpir9PLo

Kellő tisztelettel vásárolták a szavazatokat.www.youtube.com/watch?v=sbby_sYO2hs

Ellenzéknek 15000FT kéne fel ajánlani azoknak akik vallomást tesznek:
simmering73
"Orbán azt fecsegi, hogy hatalmas támogatást kaptak. Azonban valójában: egy fenét. Az ugyanis teljesen világossá vált, hogy a Fidesz valós támogatottsága sehol nincs a kétharmadtól. Valószínűleg egy arányosított választási szisztémát alkalmazva az országgyűlési választások eredményeként sem lenne kétharmados parlamenti többség. De egy, a bolsevizmus szabályrendszerében szocializálódott pártelitnek nem véletlenül szimpatikus a valós kisebbségre hazudott kétharmados uralom."
kanadaihirlap.com/2019/05/28/orban-gyozelmenek-retorikai-arulasa/
Lepényleső
A fydes nem legyőzte az ellenzéket,hanem átverte egy újabb csalással a többséget?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.