A DK elnöke, Gyurcsány Ferenc egy szerdai interjúban megerősítette: pártja nem rúgja fel az önkormányzati választással kapcsolatos együttműködést.

Gyurcsány: én maradok a DK vezetője

"Azt tudom mondani – önhittség nélkül, pusztán realitásként –, hogy nagyon nagy valószínűséggel a politikailag belátható időben a DK politikájának vezető képviselője én maradok. Dobrev Klára tegnap lépett be a politikába, pályafutásának a legelején tart."

– mondta a pártelnök felesége, Dobrec Klára jövőbeni szereplésével kapcsolatban. Hozzátette:

"First ladyként kezdte, ha úgy tetszik, aztán aktív maradt, fórumokat tartott, blogot írt, régóta ott van a közéletben. De hivatásos politikusként ma még új, egy a 12 – országgyűlési és európai parlamenti – képviselőnk közül, akik az elnökség tagjaival együtt alakítják és képviselik a politikánkat. Nagyon jól fogadták őt a választók. De hogy végül mi lesz ő a politikában azt ma még nem tudhatjuk. Remélem, hogy sikeres lesz. Kapott öt évet, és most fogja bizonyítani, hogy valóban jó politikus. Nemcsak jó szereplő, nemcsak egy megnyerő személyiség egy kampányban, hanem jó politikus. Mert a politikusi szerep legfeljebb egyharmada a publikus szereplés. Ebben Klára bizonyítottan jó, most majd remél megmutatja, hogy a másik kétharmad is megy neki. Ilyennek ismerem."

Az ellenzéki együttműködésről kijelentette:

"Amikor megállapodunk arról, hogy én megveszem az ön lakását három év múlva, előre rögzített áron, akkor mindketten futjuk annak kockázatát, hogy a lakás ára három év alatt nőni vagy csökkenni fog. Mindketten tisztában vagyunk ezzel, és ha nem kötünk ki elállási klauzulát, akkor tartani kell a szerződést. Tudtuk másfél hónappal ezelőtt, amikor megállapodtunk Budapestről, hogy lesz EP-választás? Tudtuk. Tudtuk, hogy a választás eredménye változtathat a korábban gondolt erőviszonyokon? Tudtuk, mégis megállapodtunk. Most mondjam azt, hogy vissza az egész? Nem is értem a felvetést. Karácsony Gergelyről azért annyit hadd mondjak: ő nem az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje, hanem a miénk is, így döntöttünk, megjegyzem, már akkor, amikor az MSZP az előválasztás első körében még Horváth Csabát indította. Három párt támogatja Karácsonyt, a Momentum pedig vállalta, hogy az előválasztás győztese mellé áll. Nincs semmi okunk felrúgni egy korábban korrekt módon megkötött megállapodást."

Forrás: 24.hu

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eriksson
Mindenki nagyon csúnyán villogtatja a szemét ezt az okos beszédet hallva. Nem csodálkoznék, ha a szózattól Dobrev megsértődne.
adrenalink
Szerintem ez nem Klára győzelme volt, hanem a te vereséged! A magyar sajnos sohasem valamire szavaz, hanem valami ellen. Majd meglátjuk, hogy az általad vezetett szekta legközelebb mekkora szavazótábort tud villantani...
tudode
Akkor frász EZEKNEK a KÖZJOGI MÉLTÓSÁGOT bitorlóknak az, hogy Gyurcsány Ferenc megy tovább, és TESZ CSODÁT "ezekkel" az útszéliek bosszúságára:
.

----- Orbán nevetve: Nincs is kormány
.
index.indavideo.hu/video/Orban_nevetve_Nincs_is_kormany
.
A SORS, vagy ki, mi pikantériája, hogy 2012 óta NINCS IS KORMÁNY, csak egy MAGÁN izé, ecet, narancs
.
www.youtube.com/watch?v=k5ILmQY_DGk
.
Sokat akart a SZARKA, de vajon meddig bírja a répácsKÁJA!!
.
Elkezdhetne GYÁSZOLNI az ország!
simmering73
A fideszes vezérkar már be is rottyintott a gatyába. Rettegjetek és borzongjatok.
papa.49
Itt a válasz, a momentumos faszinak aki átvette az ügyvéd nemúr helyét !!!
relatív
Nem magyarázható - de, mert a sajtó-segédmunkások lementek szopóba - a kérdés, hogy egy párt ( mely még erősen növelte IS táborát ) miért váltana vezetőséget ?!

Csak az a méltánytalan karaktergyilkos csőcselék vet fel ilyen kérdést, mely a 2006 -os zavargást IS hozsannázta.
Az akkor miniszterelnök úrnak a - enyhén szólva - magáról megfeledkezett randalírozók megfékezésében ( célzott szemkilövetés egyáltalán nem volt, csak egy véletlen baleset, mely sérülést okozott !, a félhülyék tájékoztatására ) semmi szerepe nem volt, és kötelessége sem azon felül, hogy kérte a rendőrséget a rend helyreállítására !

Jelenleg már az önkormányzati választásokra készülnek a pártok, és híveik, így a vezetésekben nem várható semmi mozgás.

Az ismert ellenzéki egyeztetések korábbiak szerint, míg a továbbiak gyors ütemben tartanak. Senki - a Momentum sem - nem akarja a korábbi megállapodásokat megváltoztatni, és ők IS az előválasztáson győző főpolgármester-jelöltet fogják támogatni !!!
Csizmás Kond
...úgy ahogy még sok víz le fog folyni a dunán az őszig, úgy még sokszor megváltoztatják az ilyen mindent akaró emberek a véleményüket...mint a momemtumos hirtelenke vagy Ferenc, aki ami tagad épp azt teszi...
kereső
@adrenalink: Bocsi, de ez igy logikátlan.Nehogy kitaláld már ,hogy DK, nem gyurcsány tudtával és beleegyezésével-és nem a dk (párt) döntésével indult- és nem a dk(párt) jelöltjeként. Ez már csak ollan szőrszálhasogatás. És ha már a magyar!ollan hogy valaki ellen szavaz- akkor ,igen ellenszavazott- a fidess,és orbán ellen. Én például, nem csak ezért szavaztam ellenzéki jelöltre, hanem mellette IS!! Mert megette a fene, ha úgy szavazok, hogy mindegy kire, csak orbán /fidess ellen! Volt választék- az ellenzéki pártok jó személyeket jelöltek- kivéve,egyet-kettőt, de mint mondtam volt választék-és ilyenkor nem jobbhijján szavazunk.
adrenalink
@kereső: Én nem azt állítottam, hogy a nagys'asszony bevetése nem párthatározat alapján történt. Gondolom, végre belátták, hogy Ferenccel nem tudnak nagyot virítani /az országgyűlési választáson éppencsak becsosszantak a parlamentbe/.
Azért kétségeim nincsenek: Klára = Feri, csak ő időnként szoknyába bújik. Kint majd jól elbohóckodik, itthon meg Gyurcsány az úr.
Kíváncsi leszek, hogy Fletó betartja e az ígéretét, és nem borítja az őszi választási menetrendet. Október messze van, és eddig még mindig kavarta a trutyit az ellenzékben...
kereső
@adrenalink: legyél kiváncsi.Hallotad DK -t a kampányban?,vagy csak mert szoknya van rajta,és "gyurcsányné"-megvan a "véleményed"látatlanban IS! És akkor ehhez mit szól, úgy gyurcsányosan?
444.hu/2019/05/29/verseny-nelkul-lesz-az-oroszoke-a-dunakeszi-jarmujavito-amibe-nemzetstrategiai-erdekbol-szallt-be-az-allam
adrenalink
@kereső: Időnként hallottam a dk- s mantrát az európai Egyesült államokról. Szerencsére Geczy Zsolt megnyugtatott, hogy továbbra is énekelhetjük a nemzeti himnuszunkat. Beszoptátok az európai béreket/nyugdíjakat?:-) Ahogy olvasom/hallom továbbra is jelentős befolyást fognak gyakorolni az EU parlamentben azok a multik, akiknek a megadóztatása lenne az ígéretek fedezete...
Ami viszont kihúzta nálam a gyufát, az a kampány utolsó 2 napjában Klára ölelés-puszi turnéja volt. Ez az én értékrendembe nem fér bele! Egy képviselő a hivatalos helyeken képviselje az érdekeimet, puszira, hogy ölelésre ott van a családom, a barátaim...
kereső
@adrenalink: a cikkhez mit szólsz- érvényesül a "kiemelt nemzeti érdek",
Ami a puszikat illeti- jobbára szerintem köszönet volt azoknak az aktivistáknak,akik dolgoztak a kampányban- a látott képekből itélve.
adrenalink
@kereső: Nem értelek! Paks2 óta min háborogsz?
evacica
@adrenalink: Egyelőre aki borítani akar a megállapodáson z a Momentum!
adrenalink
@evacica: Vidékiként közvetlenül nem vagyok érintett ebben a vircsaftban. A lehetőséget látom, BP lakossága tényleg változást akar, de félek, hogy az ellenzék megint elbénázza a dolgokat.:-(
Úgy gondolom, hogy elég élénk a fantáziám, de a kis szende Karácsonyt nem tudom elképzelni a 2 milliós főváros vezetőjeként! Még a 100ezres nagyságrendű Zuglóban is vannak gondjai...
kereső
@adrenalink: ez nem Paks2! Ez a hazai vonatgyártás átjátszása az oroszoknak cakom-pakk. Más beruház, a magyar állam /adófizetők/pénzt öl bele- aztán az egész megy az oroszoknak.Miért? Paks2-ről mára már kiderülget, hogy orbán ezzel vette meg putyin hallgatását, vagy még ez is kell hozzá,meg az orosz bank is? Mit kért még a kgb-s?
adrenalink
@kereső: Úgy látszik bennem van a hiba, nem fogalmazok elég világosan. Paks2 csak az orosz biznisz miatt villant az agyamba...
amaramaistanna
Ezzel, amit nyertek a réven, el is veszítik a vámon... Nincs ennek az embernek minimális önértékelése sem. Alkalmatlan miniszterelnöknek , visszavonulhatna már...
Lepényleső
Ki más is lehetne mint a bán jobb,ill. hát a bal keze,ki az mszp-t darabokra szelte?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.