Ujhelyi István kapja az MSZP-Párbeszéd lista egyetlen európai parlamenti (EP-) mandátumát – ismertette az MSZP választmányának döntését a testület vezetője szombaton Budapesten.

Ujhelyi István kapja az MSZP-Párbeszéd EP-mandátumát

Fotó: Ujhelyi István / Facebook

Kunhalmi Ágnes sajtótájékoztatón közölte, a választmány kétharmados többséggel döntött úgy, hogy fenntartja az EP-lista sorrendjét, amelynek értelmében Ujhelyi István EP-képviselő képviseli a pártot a következő öt évben Brüsszelben.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke bejelentette azt is, Bangóné Borbély Ildikó lemondott parlamenti frakcióvezető-helyettesi posztjáról és távozik a párt kommunikációs igazgatója is, Láng Balázs.

A múlt vasárnapi EP-választáson az MSZP-Párbeszéd közös listája a várakozásokkal ellentétben a szavazatok csak 6,61 százalékát szerezte meg, amely egy mandátumot jelent.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rokker33
Magyarország legnagyobb pártja VOLT az MSZP és sokáig jóval alattuk volt a fidesz most meg folyamatosan csökken a támogatottsága!Nagy szégyen hogy aki tönkretette a pártot vagyis Gyurcsány Ferenc annak meg csak nő és 4 képviselőt is elküldheti Brüsszelbe, hogy Magyarországot képviseljék!!A fidesz meg a 13 párt katonával elmehet a pi...ba!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.