Több mint hetvenszeres a különbség a legkisebb és legnagyobb magyar nyugdíj között. Kilenc magyarnak is havi 2 milliónál több a nyugdíja.

Döbbenetes adatok a magyar nyugdíjasok helyzetéről

Azt írja a hétfő reggeli Népszava, hogy egyre jobban szétszakad az idősek társadalma. Ugyanis: egyfelől majdnem 21 ezer olyan idős ember él az országban, akinek nyugdíja nem éri el az 50 ezer forintot havonta; másrészt megjelentek a 2 millió fölötti álomnyugdíjak, kilenc magyar kap ennyit.

Közben a több mint kétmillió öregségi nyugellátásban részesülő közül mindössze 250 ezren kapnak 200 ezer forintnál magasabb összeget.

(hvg.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

108 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Nem megoldaná de csökkentene a bajon a sávos nyugdíjemelés. A magasabb nyugdíjjal rendelkezők kevesebb százaléknyi pénzhez jutnának.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
advocat
Sajnos az alacsony "ellátásnak" oka van. Kevés munkaviszony (htb?), be nem jelentett borravalós állás (taxisofőr, pincér, stb.), alacsony képzettség, stb. Szóval ne várják, hogy a jól képzett, minden adót és járulékot a mindig, mindent befizetők pótolják. Ez az állam dolga ha "zavarja". De eddig hallgatott. Ez bizony szociális juttatás lehetne. Vagy bármi más, de nem nyugdíj. Kegyetlen, de ez van.
papa.49
Kontár KURMÁNY nincs mivel dicsekednetek !!!
solidedge
Nem megoldaná de csökkentene a bajon a sávos nyugdíjemelés. A magasabb nyugdíjjal rendelkezők kevesebb százaléknyi pénzhez jutnának.
vacsi
@advocat: Sajnos, ez nem minden esetben igaz! A be nem jelentett állások nem a pincérekre és a taxisofőrökre jellemzők, az igaz, hogy a borravaló nem mindig követhető. Az meg, hogy valaki alacsony képzettségű - mondjuk, iskolázatlan, de végig krampácsolja az életét - már miért ne jogosítana tisztességes nyugdíjra? Engem jobban érdekelne, hogy a 2 milliós nyugdíj hogy jöhet össze?
És a legfontosabb: a nyugdíj nem "szociális juttatás", nem kegydíj, ellátmány, stb. Azért mindenki megdolgozott, és a munkaadója befizette utána a törvény szerinti járulékokat. Ha meg nem, akkor a munkaadót kell elővenni!
Természetesen nem azokról beszélek, akik bűnözőként élték le az életüket, és most tartják a markukat...
tulipan
Mi ebben a döbbenetes? Ez a cikkíró talán nem itt él, vagy a rokonai-családtagjai, nincs egy sem, aki ezen nyugdijas-rétegek közé tartozna??? Ha igen,, akkor saját figyelmetlensége, miatt nem látja, hogy ez a Kontár KURMÁNY működésénak eredménye!
szaboria1
@advocat: @vacsi: A párom taxi sofőr volt sajnos nagyon sokára változtatott a főtaxi is a fizetésen mivel pont a borra valóra építette az alap fizetést. Hiába fizetünk adót a bora való után az alapfizetés nagyon lehúzta a nyugdíj kiszámítását.
Dr plágium
Ha nem 2-3 % lenne az éves emelés -ami messze alul marad az infláció alatt- talán jobb lenne a helyzet.
Akik pedig nem vallották be a valós jövedelmüket ne siránkozzanak.
@vacsi: Egyetértek Veled, de ez már nem alkotmányos jog kivették a tákolmányból...
olkt.hu/a-nyugdij-nem-jar-csak-adhato/
Dr plágium
@Horizont: A nemzet golyóstolla is köztük van...
Nessy
A legnagyobb gond 2010 óta, a maginfláció, mint a nyugdíj emelés alapja! Nincsenek benne a támogatott gyógyszerek, a zöldség, gyümölcs, egyes élelmiszerek,meg bizonyos szolgáltatások, energia. Viszont olcsóbb lett a toronydaru.
A másik pedig a svájci indexálás megszüntetése!
Mielőtt Gyurcsányozni kezdene valaki, ezt mindjárt a választás után az Orbán kormány volt szives megszavazni! Arról nem is beszélve, hogy ígértek a választás előtt 14. havi nyugdíjat is, de a 13. havit sem képesek visszaállítani. Szeretném látni a az álomtitkárok képét év végén 12 ezer forint prémium esetén!
ittott
lófaszt. megdolgoztam érte, fizettem, ahogy illik, sőt azon felül is. akkor hiányzott, de most jol jön. a felnőttség jele, hogy az ember nem rövid távú örömökért herdálja a pénzét, hanem lemond valamiről, és előre néz. Sok ilyen vak ember van az országban. Ez ostoba egyenlősdi. heregelik a népet.
Yoda69
@solidedge: Na ilyen biztos nem lesz, mert a magas nyugdijuak a fideSS soraiba tartoznak.
emerencia
@advocat: A rendszerváltás után másfél millió ember az utcán volt munka nélkül mert privatizáció címén magánzsebekbe vándorolt sok-sok jobb sorsra érdemes cég vagyona. A közszférában pedig előfordultak végkielégítés nélküli tömeges kirúgások. (Pl. polgári alkalmazottak a hadseregben) A privatizációs bevétel nem volt elég az akkori kormánynak, még +lakáskamatadóval is sújtották a lakosságot, köztük sok-sok önhibáján kívüli munkanélkülit. A munkaerőpiac bezárva, a munkanélküliek pedig mást sem hallottak, minthogy nem is akarnak dolgozni. Most újra ők (mi) bűnhődnek mindezért és nem azok, akik mindebből busásan megvagyonosodtak. Nem mindenki tehet róla, hogy még idősen és/vagy betegen is dolgoznia kell(ene) ha nem akar elnyomorodni mert bár minden adót és járulékot befizetett élete során, a mesterségesen alacsonyan tartott bérek és az életerősen elszenvedett munkanélküliség miatt nagyon kevés nyugdíjra számíthat. :-(
maci0427
A nyugdíjplafon eltörlése lehetővé tette akár az 5 miliős nyugdíjak kifizetését is ! Nyilván ezek a magas nyugdíjasok több keresetből, akár többmilliós kereset után fizették be a járulékukat ! Na és most kedvező a nyugdíjkiszámítás is !!! A kevés nyugdíjasoknak meg a fordított eset van.
Eladott Ország
uploads.disquscdn.com/images/5fb83b64dba6333c443db269f53f10345147645b300f4d553d90110112cfa383.png?w=600&h=516
1 kg kristálycukor, 185Ft
1 kg finomliszt, 110Ft
1 csomag 4 tojásos szarvacska tészta, 350Ft
1 l étolaj, 420Ft
1 db sűrített paradicsom, 240Ft
1 doboz tea, 250Ft
1 zacskó sütőpor 55Ft
1 Balaton szelet. 69Ft
Összesen: ~1700Ft. Ennyit ér egy szavazat. 6 kg krumpli ára. ~ 5 €
uploads.disquscdn.com/images/2a6c4b1ff1afb064017e6d7b678348c3b679f1506ecbc3f31cda91318230df66.jpg?w=600&h=339
Egy azonban biztos, minden magyar nyugdíjasnak nehezebb lesz az idei évben, mint akár egy évvel ezelőtt. A fidesz tehát nem tett mást, mint amit a kampányában is megígért, folytatta amit elkezdett: az ország rombolását.
Eladott Ország
Nézzék meg, megszépült a Nemzet Gabikája: gyönyörű fehér fogsor, kisimult arc. Csak az erkölcseivel van egy kis baj, ami amúgy nem látszana, de a fidesz gondoskodik arról, hogy megmutassa nekünk. Gondoskodik, hogy ne kelljen gondolkodnia.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2019/06/gabika1.jpg
Selmeczi szenátorasszonynak a fogait nem csak kifehérítették, de ki is egyenesítették a deep-throat és oboázás során. Korábban elég kócos vicsora volt neki. Az jutott még eszembe hogy ezek a ...olyanok mint az agyonbotoxozott zombik.
Mert a lélek már rég meghalt bennük, csak az agyonszépítő operált, agyontréningezett, wellnessezett, pénzzel kitömött egó és test maradt belőlük. Kanja, szukája egyforma.
vacsi
@szaboria1: Nekem meg egy benzinkutas ismerősöm volt, hasonló problémával...
vacsi
@Dr plágium: Igen, tudom. Szégyenletes!
tudode
Ugyan a .. T A B U .. mutyiKÁK közé tartozik az, hogy a NYELVAKROBATA .. n e m .. i s .. m i n i s z t e r e l n ö k
.
www.google.com/search?q=Orb%C3%A1n+Viktor+nem+minisztereln%C3%B6k&oq=Orb%C3%A1n+Viktor+nem+minisztereln%C3%B6k&aqs=chrome..69i57j69i60j69i61j69i60.8470j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Kortesbeszédet nem vállalt, mert a .. G Y Á V Á K .. mintapéldánya, tehát nem is lehet rajta SZÁMONKÉRNI semmit.
.
FŐ FELADATA az un. NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS RENDSZERÉNEK befogni a száját EZER MILLIÁRDOKKAL a közlóvéból
.
www.google.com/search?q=ner-tagok+lop%C3%A1sai&oq=NER-tagok&aqs=chrome.0.69i59j69i57j35i39j0j69i59.7100j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
----------------------------------------
.
A SZENT CSALÁD nyugdíjasai nem vacakolnak pár ruppó nyugdíjjal, hiszen
.
---- Több mint kétmilliárdos osztalékot fizettek Orbán apjának bányacégei
.
index.hu/gazdasag/2019/05/31/orban_gyozo_beszamolo_dolomit_nehez_ko_gant_ko/
-----------------------------+
.
www.google.com/search?q=Orb%C3%A1n+Gy%C5%91z%C5%91+b%C3%A1ny%C3%A1ja&oq=Orb%C3%A1n+Gy%C5%91z%C5%91+b%C3%A1ny%C3%A1ja&aqs=chrome..69i57j0.6483j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Ebből a tengernyi LÓVÉBÓL a pottyantós rötyi helyett már akár ARANY EDÉNYEKBEN melléktermékezheti le Győző bá' nevelhetetlen sarja az egész országot, sőt az EU-t, és az egész világot!
.
Prózai, de az ŐSBŰNE a FASZA GYEREKNEK kamatozik, és még mindig NINCS VÁLASZ ARRA, hogy mi lett a Fidesszel
.
www.youtube.com/watch?v=8NS7JC4Ykis&t=118s
.
Módszertani kérdésekről van csupán szó HARMINC ÉVE, és nem kóser amit művel ez a SZÁKVIRTUÓZ!

.

.

.
Eriksson
Úgy tudom, hogy nyugdíj megállapításnál figyelembe veszik a ledolgozott éveket és a befizetett járadékot.
Akiknek milliós nyugdíja van, azok kiemelt funkcik lehettek, s nincsenek olyan sokan, hogy érdemes lenne hadüzenetet küldeni nekik.
szaboria1
@Eriksson: Azért egy kicsit furcsa, hogy soknak 40 évre sem éri el még a százezret sem. Sajnos 1994 áprilisától vezették be hogy csak az adózott kereset számít bele a nyugdíjba. Így akik régebben mentek nyugdíjba azoknak igen rossz szorzót találtak ki. Ugyan is az szjadó bevezetésekor soknak nem kellett még adózni és az a kereset más szorzóval lett beszámítva.
Nessy
@Eriksson: A fene sem irigyli tőlük!
Viszont a plebs, akik oly korban éltek, amikor fenntartották az országot, a gazdaságot, és dolgoztak becsülettel, hogy legyen mit "privatizélni", azok ma szívnak. Különösen, ha az utolsó tíz évük minimálbér volt!
A nagy többség nyugdíja még 40 év becsületes munka után sem éri el a minimálbért . És ez az olló egyre szélesebbre nyílik! A nyugdíjas már ne akarjon normális életet, ne akarjon nyaralni, ne adj Isten étterembe, színházba, koncertre menni!, hanem négy évente szavazzon a fideszre, és maradjon csendbe! Aki meg nem szavaz a fideszre, az ássa el magát!
1magyar
@emerencia: Igazad van, kilopták a szemünket is a pofátlanok anno, akik most milliárdosok.A fidesz is pofátlanul azt mondta, hogy nem akartak dolgozni. Nem volt hol. Akiknek szerencséje volt akkor kiment nyugatra. De mindenki nem lehet gazdag,milliárdos tolvaj sem és nem mindenki tudott kimenni.
Eriksson
@szaboria1: Semmit nem hallottam az adózott keresetről mint tényezőről, de a keresettel arányos járadékbefizetésről igen.
Eriksson
@Nessy: Tudja valaki akitől a nyugdíjad függne,hogy te kire szavaztál? Amit írsz, az demagógia.

Akinek olyan kevés nyugdíja van, hogy nem jut szórakozásra, annak soha nem is tellett. Mert abból a kicsiből adózni, nyugdíjjáradékot fizetni, gyerekeket nevelni, megélni, sőt sokaknak idős szülőket is segíteni kellett.
szegfue
Talán tényleg nem az a legnagyobb baj, hogy 9 ember 2 mill. felett kap, hanem a többi. 2 mill. nyugdijasból csupán 250 ezernek van 200 eFt feletti nyugdija (amiből már kicsit "kényelmesen" lehet élni) és a többségnek -- ami kb. 87 %!!! -- van olyan nyugdija, ami már nyilván ez alatt van. Az a szemlélet, amit @Shikari: ir, hogy a "munkakerülő, csavargó...stb. között szétosszák" csak képzelgés lehet, hiszen, aki az egész életét igy élte le, annak biztos, hogy nincs nyugdija.
Eriksson
@Shikari: Értem én, csak nem akartam szóba hozni. Elvenni, szétzúzni mindent, ami a másé. Ezért lesznek mindig szegények, mert nem a közösen végzett munka öröme köti össze az embereket, hanem az irigység, a gyűlölet, mások lenézése, megalázása.
Eriksson
@szegfue: Messze nincs 200ezer nyugdíjam, de meg tudok élni belőle, mert úgy alakítottam az igényeimet, hogy beleférjenek. S talán még többre is fusssa mint aktív koromban.
csak úgy....
@Shikari: ´...és ezt pont te mondod tibi!? áruld már el,hogy hány éves vagy és abból hány évet töltöttél eddig munkával ? de csak is az igazat,a szín tiszta igazat! ;)
Eriksson
@Shikari: Azt hiszem a legjobb szavazótoborzó, hogy egyes kormányra törő figurák fűt-fát ígérnek a hiszékeny embereknek. Holott már sokszor kiderült, hogy üres lózung minden szavuk.
szegfue
@Eriksson: 11.45 Persze, anyukám is az "hirdeti", hogy nincs az a kevés pénz, amit nem lehet beosztani és nincs az a sok pénz, amit nem lehetne elkölteni. Elhiszem, amit irsz. Ettől függetlenül, akinek 100 eFt körül van a nyugdija, annak talán már igénye sem lehet, már nem tudja lejjebb adni...
JAJMÁR
Bizonyára még pénz nélkül is meg lehet élni... éljen úgy, akinek tetszik! Van nyugdíjam -40 év- , de még nem lenne, ha nincs ez a törvény. Ami jó dolog, elismerem, de mekkora butaság mellétenni azt a törvényt, hogy állami szférában nem dolgozhat a nyugdíjas... hát, én próbáltam nem dolgozni, de több eü. problémám lett, mint egész életemben. Dolgozom, mert nem vagyok növény :)
szaboria1
@Eriksson: Pedig azt veszik alapul és 1988 év átlagát valorizációs szorzószám pl. 2,185 és 1991 -ig csökkenő volt.
Eriksson
@szegfue: Nagyon igaza van Anyukádnak. Minden csak hozzáállás kérdése.
Eriksson
@szaboria1: 1988? Az még a múlt rendszer. Hány éves vagy?
Eriksson
@Shikari: Hát persze, hogy "Fizessenek a gazdagok!" Mondják a milliárdos politikusok és üzletemberek.
Akkor miért nem fizetnek? Miért inkább offshorba viszik az adózatlan bevételeiket?
szegfue
@Shikari: 11:34 Bocs., de Te megint másról beszélsz, mint amelyik hsz-dről én irtam. Először munkakerülőknek, stb-nek nevezted őket, melyre az irtam, hogy akkor nyugdijat sem kaphatnak...most meg arról beszélsz, hogy akik keveset tettek be a közösbe, ez viszont már más. Nyilván a müvészeket nem sajnálom a kevés nyugdijukért, mert azt én is láttam, hogy "fénykorukban" igen keresettek voltak, mindenhol szerepeltek, tehát pénz tekintetében is jól el voltak látva, mégis kevés járulékot fizettek, most meg sirnak. Én továbbra is sajnálom azokat a kis nyugdijasokat, akik bár végigdolgozták az életüket és mégis kevés a nyugdijuk. A háborut követő 10-20 évben azért volt nehéz igazolni a munkaviszonyokat, mert szinte minden leégett, most viszont a cégek pillanatok alatt "eltünnek", felszámolják őket, ugyhogy még reményed sincs, hogy igazolni tudd az ott eltöltött időt... de olyannal is találkoztam, ahol a kilépéskor tudta meg, hogy csak 1 éve volt bejelentve, holott már vagy 5-6 éve ott dolgozott. Nekik az ilyenekért kevés a nyugdijuk. Szerintem nem kellene ennyire általánositanod, hiszen fogalmad sincs, hogy élte le az életét 1-1 ember, vagyis semmi sem egyszerüen fekete-fehér...
szegfue
@Eriksson: 12:14 Azért nem tudom, hogy ma mit kezdene anyukám ezzel az "elméletével", ha nem segiteném...
Eriksson
@szegfue: Erre nem tudok mit mondani. Én és a párom spec. nem vagyunk rászorulva a gyerekeinkre.
papa.49
Egy biztos amit én is tudok 42.5 évem volt ledolgozva, és aki utánam pár évvel úgy ment nyugdíjba, hogy az utolsó 25 évben egyetlen percet se dolgozott UGYANANNYI NYUGDÍJAT KAPOTT MINT ÉN !!!
verőce21
Tetszettek volna "privatizélni" '90 után, most nem kellene kárálni! :)
szaboria1
@Eriksson: Túl vagyok a 7 x-en. De ha teleszel nyugdíjas akkor neked is ha már dolgoztál 1988-ban akkor onnan fogják számolni. Tévhit az ma már, hogy az utolsó 5 év átlaga lenne.
szegfue
@Eriksson: 12:32 Na ja, amig apukám élt, addig ők sem voltak rám szorulva...
Eriksson
@szaboria1: Én is ott vagyok korban.
Erről az 1988-as bázisról még nem hallottam. Nagyon csodálkoznék ha így volna, de nem vitatkozom mert nem tudom.
kereső
@szegfue: annyira nem, hogy 2017 óta csökken a járulékbefizetés/ egyéni nyugdijjárulék/,és a szochóból a nyugdijfedezetre utalt összeg. Az egyéni járulék befizetésének casökkenése érdekes annak fényében, hogy a kormány szerint soha nem dolgoztak annyian,mint az utóbbi években, a brttó átlagkeresetek 10-12 %al nőttek- a járulék befizetések meg csökkennek? Ki a fenne érti ezt?Persze, ha azt veszem figyelembe, hogy a családi járulékedvezmény eltériti a járulékbefizetést, akkor érthető. Csak azt nem értem ezen okból, hogy miért is felosztó-kirovó a rendszer mégis. És az itt köpködőknek- merthogy amennyit befizetett, azután állapitják meg a nyugdijat- nos a családi járulékkkedvezménysek nem fizetnek sem eü.-,sem nyugdijjárulékot,mégis jár eü ellátás,és járni fog a nyugdij, mintha befizette volna a nyugdijjárulékát. És ki fizeti neki ? A jelen nyugdijasai. Szóval , nem kéne itt minden lumpennek elmondani mindazokat, akiknek alacsony a nyugdijuk , mert minden embernek más-és más okból alacsony. És nem hiszem, hogy a 2500 ezer nyugdijas 80-a lumpen,semmirekellő volt anno, aki kerülte a munkát. A szochó az érthető, hiszen a kormány a költségvetési tv. szerint csökkentette az adó nyugdijalapba utalandó részét.
kereső
Még annyit kiegészitésként: a jelen kisnyugdijasai ,akik fizetik a járulékkedvezményt, már egy generációnak kifizették a nyugdiját,amikor dolgoztak- felosztó-kirovó rendszer ugyebár- és ők nevelték azt a nemzedéket, akiknek most ismét fizetnek. Hányszor,kérdem én?
szegfue
@Shikari: 12:49 Azt kell mondjam, hogy Neked szerencséd van, mert vállalkozó vagy, igy nyilván Magadat jó magas bérre jelentetted be, igy Te valóban sokat adhatsz be a közösbe, igy "szép" nyugdijad lesz. Tehát ugy tünik fogalmad sincs a mai munkáltatók és munkavállalók viszonyáról... Egy alkalmazott ma már majdnem csak azt döntheti el, hogy akar bevételre szert tenni, akkor viszont a munkáltatótól igen nagy eséllyel semmit nem mer követelni, csupán csak "jelenthet". A Te véleményed változatlan: alacsony nyugdijas az csak "trükközött, vagy munkát került", az enyém továbbra is az, hogy nem ennyire fekete-fehér, mert nem tudom a körülményeket.
Eriksson
@szegfue: Hát igen. Erre nem is gondoltam. :(((
kereső
@szegfue: 13:39 ugye nem gondoltad komolyan ,hogy a vállakozó hajlandó a magas bér után megfizetni a járulékot? Tudnék mesélni, de minek- itt mindenki, naplopó,lumpen csak shikari,meg a fidess szarja a spanyolviaszt.De,hogy kint a "való világban" mi van, halovány lila gőze nincs.
szegfue
@kereső: 13:36 Bizony, ahogy mondod! Ezt az oldalát már nem is "firtattam", mert aztán ezt végképpen nem akarja megérteni... igaz, hogy az emberi oldalát sem.:((
szegfue
@kereső: 14:09 De, Shikari esetében halálosan komolyan gondoltam! Hiszen az az elve, hogy aki sokat tesz a közösbe, az kapjon magas nyugdijat, tehát ő nyilván igy csinál, példát mutat! Én is ismerem a "való világot", ahogy nyilván Te is.
szegfue
@Shikari: 14:08 Nem is érthetsz egyet, mert nem tudod, hogy ezek hogy zajlanak!! A munkavállaló "alku poziciója" az volt, hogy legyen bejelentve a minimálbérre, a többit meg kapja zsebbe... nem volt neki jó, hogy legálisan bejelentett 320 eFt nettó, ezért kilépett és olyan helyre ment, ahol ezt szivesen megtették!! Akkor hol van itt a jó szakember kimagasló bére utáni nagy járulék befizetés?! És akkor még ragozzam Neked: ha valakinek nem a szakmája, de abban alkalmazzák, akkor a törvények szerint neki is a szakképesitést igénylő munkáért kell fizetni, nem pedig "betanitott" munkásként... ugyhogy ne beszéljél itt "tanulatlanokról"! Az sem véletlen, hogy a munkavállaló bejelentésekor már nem kell a szakképesitését beirni (hol szerezte és mikor)!
kokopelli
@szegfue: szét kellett volna nézniök,hogy ezt a dolgot vita nélkül hogyan csinálják a Bécsi út
másik végétől nyugatabbra!...vita nélkül,de igazságosan! (;-))
kereső
@kokopelli: Vita? Magyarországon? Az mi? Kinyilatkoztatás van, és kuss.A vita felejtős- azt csak az "ellenzéktől" követeli meg a plebs, a kinyilatkoztatást meg lehajtott fejjel tudomásul veszi- mert " ez van".
szegfue
@Shikari: 14:58 Nagyon "birom", hogy amikor igyekszem az Általad felvetett témát valamennyire is az én szemszögemből megvilágitani, akkor megint jössz egy ujabbal!:)) Közben persze nem válaszolsz! Igy érkezünk el a nyugdijtémától az alkalmazottak kártéritési felelősségéig... most akkor már jöhet talán a születések száma is!:)) Szerintem akkor itt véget vethetünk a "zenének és hazamennek a legények", meg a lányok:)
kokopelli
@kereső: ..hát ez az! A "gengszterváltáskor" kellett volna nyélbeütni,ill megoldást keresni a sok
már máshol működő példából !..a kereket,a lejtőt a csavart és az éket is fel kellett újból találniok !?
(;-))
csak úgy....
@szegfue: shikari csak szótagolva érti a bonyolult dolgokat! :) a rántott husit is elöszeletelve kapja . :)
szaboria1
@Eriksson: Kattints egy nyugdíj kiszámításra és a magyarázó szövegben is benne van.
szegfue
@Shikari: 15:24 Akkor megint nem értetted!! Azért irtam a szakképesités nélküliségre a példát, mivel "tanulatlan munkavállalókra" nem vonatkozik a magas bér szerinted, de ez nem igy van. Mára "érzékeny" búcsut veszek Tőled... viszlát!
Nessy
@szegfue: Már megint elfelejted, hogy a szakértelem az bolsevik huncutság? :-))
Eriksson
@szaboria1: Légyszi egy linket, ne kelljen keresgélnem. Köszi!
CsipkeRózsa
Az alacsony nyugdíjakat egy + keretből kellene jobban megemelni, nem a többi nyugdíjas rovására. Orbán erre már egyszer ráfizetett, elvesztette a választást az első Orbán kormány után.
A többi nyugdíjasnak sincs olyan magas nyugdíja, hogy tőlük vegyék el, (most azokról nem beszélek, akiknek több százezres vagy milliós nyugdíja van).
Dr plágium
@Shikari: merce.hu/2019/05/23/szijjarto-szerint-a-kormany-dolga-az-hogy-alacsonyan-maradjanak-a-berek/
Szijjártó az MTI szerint itt arról is beszélt, a kormányok feladata a bérek alacsonyan tartásával a nagyvállalatok számára a versenyképesség megteremtése.
CsipkeRózsa
@Shikari: A járulékfizetők nem azért fizetnek, mert sajnálják a nyugdíjasokat, ők erre sosem gondolnak, csak a saját leendő nyugdíjukra. A jobb megélhetés mindenkinek járnak, de az sem igazság, hogy a nyugdíjak ennyire lemaradjanak a fizetésektől. A nyugdíjak emelése töredéke a fizetések emelésétől.
Persze a járulékokból befolyó összeget nem a kinti, magyaroknak vélt szavazók megvásárlására kellen fordítania a kormánynak, és a járulék-kedvezményeket nem a nyugdíjkeretből kellene kifizetniük. Mindjárt több lenne az itthoni nyugdíj.
kereső
@CsipkeRózsa: no akkor láss "csodát"- itt az utolsó ásónyom a társadalombiztositás sirjához. Ezt még az "idoll" horthy sem lépte meg:168ora.hu/penz/uj-gazdasagi-akcioterv-az-utolso-szeg-a-tarsadalombiztositas-koporsojaban-169043
kereső
@kereső: ebben az a legszebb, hogy itt majd nem lesz különbség a kis-és nagy keresetű között.Minden járulék(adó)fizető sziv! Ki kicsit, ki nagyot.
Lepényleső
Csak nem ortodox magyarok,ukránok vagy románok,esetleg szerbek,netán horvátok?
SystemError
3000 milliárd forintot lopott el Orbán a magyar öntakarékos emberektől. legyünk igazságosat, abból mondjuk a felét államadósságra fordítva, de ezek az emberek egy életen át fizették már mások adósságait. Legalább nem kellett volna az arcukba hazudni, hogy számlán lesz a pénzük.
advocat
@szegfue: Volt munkakönyv. Lehet igazolni! Te biztosan fiatal vagy és nem tudsz róla.
kereső
@SystemError: Egyéni számla? Ha egy összegben utal a munkáltató? Bár a bevallásokban szét lehet szedni a járulékfajtákat, de mert az utalás nem célzottan történik- azaz nem cimkézett!!- akkor a nagy kalapból ki fogja szétosztani?És ki mondja meg, hogy hova mennyit utaltak?A NAV?,a pénzügyminiszter- amikor már most sem lehet neki elhinni, azt se amit kérdez?!
szegfue
@advocat: Irtó jó lenne, ha fiatal lennék... de sajnos nem vagyok az. A munkakönyvvel emlékeim szerint csak 1991-ig lehet igazolni, mert utána már nem irtak bele semmit, vagyis a rendszerváltás után max. a "TB kiskönyvvel" -- ha egyáltalán kiadják -- , vagy a munkáltatói papirral tudod igazolni a m.viszonyodat. De ha a kilépő papirjaidat leadtad az uj munkahelyen, akkor meg semmivel... mire rájössz, hogy ez, vagy az hiányzik, már régen a nyomát sem leled a cégnek. Leginkább ez az őrző-védő cégekre jellemző: 3-4 havonta uj a munkáltató, viszont a "főnök" u.az. Sajnos ez nem az én képzelgésem, hanem tények.
szaboria1
@Eriksson: Csak annyit írj be állami nyugdíj kalkulátor 2019.
Eriksson
@szaboria1: Köszi a tippet! Elolvastam néhány cikket a témával kapcsolatban. Mondjuk nekem már kiszámították a nyugdíjam így nem aktuális a tartalom. De legalább érthető, hogy mit miért s mióta.
kereső
@szegfue: tegnap 19:44, TB -kiskönyv- nem kötelező már vagy három éve- akkor kell csak, ha a munkavállaló kifejezetten kéri.Elvileg a munkaügygyel kapcsolatos iratok nem selejtezhetőek. Az viszont nem megoldott, hogy a felszámolás alá került cégek ezen iratait hol,hogyan helyezzék el. A LT-ben nincs hely. A volt vállakozó/vállakozás meg nem őrizgeti. Elvileg a NAV-nál megvannak az adatok 2006-tól kezdve-de csak azoké a cégeké, akik teljesitették az adatszolgáltatást/bevallást.Akik meg nem, azokat már fel i számolták-eltűntek cégvezetéstül, papirostul. A "lumpen", nem akar dolgozni meg rohangálhat fűhöz-fához, ha munkaviszonyt akar igazoltatni.
szegfue
@kereső: Valóban a munkaüggyel kapcsolatos anyagokat meg kell őrizni! Az azért érdekes, hogy végelszámoláskor nyilatkozni kell arról, hogy hol, ill. ki tárolja majd ezeket az anyagokat, felszámoláskor viszont mindent a felszámolónak kell átadni, tehát a vállalkozásnál semmi sem marad... ha időben "felébred" a munkavállaló, akkor még kinyomozhatja a felszámolót és onnan kérheti az iratait, de ez nem jellemző. Azt meg nem gondolom, hogy 3-4 hónapig "élő" cég bevall bármit is... tojik az egészre. Meg kell azért hagyni, hogy pl. tavaly az 1955-ben született embereknek már kiküldték mennyi idejük van és hol voltak biztositottak, az idén meg már az 1956-ban születettekét is, vagyis ez segitség: hol van "luk", amit talán még egy kis szerencsével beszerezhetnek... még a "lumpenek" is.
SystemError
@Shikari: Mármint papíron nincs, mesterségesen... Szerinted ma egy albérlet vagy akár 1kg kenyér ugyanannyi..? Az hogy Matolcsy mit unortoxoszoskodik annak nem sok köze van a piacgazdasághoz...
tulipan
@Shikari: Tudod, narancsos hantaboy, TŐLED úgy sincs mit kérdezgetni, hiszen a narancsos főhantaboy-ok, szlogenjeit untig ISMERJÜK!!!
CsipkeRózsa
@Shikari: ma, 08:20

A II. Orbán kormány előtt nem csak az inflációt vették figyelembe, hanem a bérek emelkedését is 50-50 %-ban. Az infláció + a bérek emelkedésének %-a, osztva 2-vel. Ez adta a nyugdíjemelés mértékét.

Ez akkor is így volt, amikor az infláció emelkedése nagyobb volt, mint a bérek növekedése, és akkor is, amikor a bérek nagyobb mértékben változtak.

Egy mostani példa szerint így alakulhatna: infláció 3 %, bérek növekedése 10 %, a kettő együtt 13 %. Ebből kiindulva a nyugdíjakat 13 : 2 = 6,5 %-kal emelnék. A mostani eljárást alkalmazva csak 3 %-ot kapnak a nyugdíjasok.

Az infláció és a bérek változásának mértékében előfordult olyan emelés is, a törvény szerint, hogy az inflációt 70 %-ban, a béreket 30 %-ban vették figyelembe. A példánknál maradva,

3-nak a 70 %-a = 2,1

10-nek a 30 %-a = 3,0 ,a kettő összege 5,1 vagyis a nyugdíjakat 5,1 %-kal emelnék. Ezzel a változással is többet kapnának a nyugdíjasok, nem csak a 3 %-ot.

Arról most ne beszéljünk, hogy az infláció kiszámításánál az utóbbi években mindig alábecsülik és lekerekítik a várható mértéket, és az emelést.
SystemError
@Shikari: Értem, tehát nincs válasz, gondoltam...:)
CsipkeRózsa
@Shikari: Van, nézd meg a nyugdíjasok életkörülményeinek romlását, és nézd meg, mekkora távolság van a bérek és a nyugdíjak között. A nyugdíjas is ember, megérdemelné a javuló életmódot, ráadásul egy ledolgozott élet után.

Nem mondom, hogy fakadj sírva, mert ahhoz nem szoktál hozzá.
SystemError
@Shikari: Egyedül, megkeseredve, rohadó, rákos béllel fogsz megdögleni, mert egy pöcs vagy. Na az majd tartalmas lesz! :)
tulipan
@SystemError: Nagyon megérdemli az ilyet, MINDEN, ilyen román, antimagyar narancsos hantaboy!!
adrenalink
@Shikari: tegnap 13:58-ra A szüleid biztos büszkék rád, és boldogok ettől a kijelentésedtől. Érdemes volt felnevelniük... :-(
Nessy
@Shikari: Ezt a nyugdíjas családtagjaidnak is elmondod? Ez már tényleg az a szintje az embertelenségnek, és gonoszságnak, amire nincs mit mondani.
Az infláció követésről meg annyit, hogy nem ok nélkül számol pártunk és kormányunk a "mag inflációval", mert az jó pár % ponttal alacsonyabb, mint a valós infláció!
Én nem kívánok neked semmit.
adrenalink
@Shikari: Mi lett belőled? Egy fityiszes troll. Dicső életpálya...:-)
Nessy
@CsipkeRózsa: Ez volt a "svájci indexálás", amit pártunk és kormányunk rögtön eltörölt. Az általuk most számolt maginfláció viszont nem tartalmazza az élelmiszerek jó részét, a támogatott gyógyszerek, az energia hordozók ( pl.üzemanyag) árait. Ergo, így az az infláció, amivel mi találkozunk nap, nap után, az itt nem játszik szerepet.
Ezek után van képük bejelenteni, hogy megőrizték, sőt! a nyugdíjak vásárló értékét.
Ami a borzasztó, hogy a korosztályom kézcsókra járul Orbán elé. :-((
Nessy
Lehet most a nyugdíjasokat lekezelni, semmibe venni. Igy nevelkedtek, ilyenek lettek.
Két dolgot felednek, hogy ha nem halnak meg fiatalon, megöregszenek, betegek lehetnek, és ezek a dolgok párt függetlenek! Van, amit majd pénzen megvehetnek, de a végeredmény ugyanaz mindenkinél.
Meztelenül érkezünk és meztelenül távozunk.
tulipan
@Shikari: A nemzethy "érzelmű" antimagyar, CSAK narancsos hantaboy lehet!
jesz
@Nessy: egy életünk van, amit valamennyien szeretnék jól végigélni...kinek sikerül, kinek nem..

a probléma már a szülőszobában kezdődik, aztán az elfekvőig tart...
tulipan
@Shikari: Nálatok ezt mondják? Nahát, legalább megtudtam, hogy ez a román szokás!!!
tulipan
@Shikari: Bizony ám! A nemzethy "érzelmű" antimagyar, CSAK narancsos hantaboy lehet!
Nessy
@jesz: ha van annyi nyugdíja sok évtizedes becsületes munka után, hogy egyáltalán bekerüljön!
Azért ilyen gerontofóbiával már rég találkoztam, mint itt és most! De lehet, hogy ilyen közegben nevelkedett. Nem tudhatjuk az okát.
jesz
a jövő évi nyugdíjemelés szabadszemmel nem is látható icipici mértéke a döbbenetes...

talán majd az őszi választások előtt találnak valami aprópénzt "parasztvakításnak"...
tulipan
@Shikari: Románul van? Kösz, legalább megtudtam! :)
tulipan
@Shikari: Bizony ám! A nemzethy "érzelmű" antimagyar, CSAK narancsos hantaboy lehet!
adrenalink
@Shikari: 09:20-ra Ahol már egy dohánybolt is nemzeti lehet, akkor miről beszélsz?:-)-)-)-)-)
SystemError
@Shikari: Persze, persze..:) Kicsi kuki nagyotmondástól sem lesz nagyobb..
evacica
Ki a fenét érdekel az átlag nyugdíjas? Orbánt biztos nem, őt csak saját maga és kis családja érdekli, akikről tudjuk, hogy a saját lábukon állnak , valamint haverja, strómanja Lőrinc barát és talpnyalói haverjai! AZ ÁTLAG MEG DÖGÖLJÖN MEG!Aljas képmutató banda! Remélem megérem, hogy vége lesz a vircsaftjuknak!
adrenalink
@Shikari: Hányhatnékom van ettől az álszent nemzetieskedéstől! Mitől lenne egy hülye dohánybolt nemzeti? Csak hazai dohányt árul? Lassan már a nyilvános klotyót is nemzeti pisildére keresztelitek:-)
JAJMÁR
@adrenalink: Mitől nemzety, hát attól, hogy a nemzety hűbéreseié!
SystemError
@Shikari: Annyira szellemes fordïtásaid vannak és olyan büszke vagy rá. Jó látni, ha valaki a képességei ellenére is pozitív!:)
SystemError
@Shikari: Tudom, a fogtűndér is mondta, amikor rólad beszéltünk.. Mondtam, hogy ne örüljön annyira a rohadt csonkjaidnak előre, de már nagyon vár!
KisGenyo2
Nos a nyugdíjat, nagyon leegyszerűsítve, az aktív évek jövedelme és darabszáma alapján számolják. Amikor a járulékokat vonogatják, akkor kell(ene) gondolkodni, hogy jó-e az, ha minimálbéres vállalkozóként él valaki nagy lábon, minden fogyasztását leköltségelve.
Az meg aki 14 munkaévet tud felmutatni igazoltan és azt is minimálbéren, hát ugye...

Régebben volt a nyugdíjjáruléknak "plafonja", azaz akkor sem vontak többet, ha az ember sokat keresett, cserébe a nyugdíjba sem számoltak bele többet. De ez megszűnt, aki sokat keres annak a nyugdíja is magas lesz, viszont amikor sokat keres, sokat is fizet be a kasszába!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.