A sok eső miatt 10 ezer tonnánál kevesebb cseresznye teremhet Magyarországon, így drágább is lehet, mint tavaly – mondta a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szakmai igazgatója.

Már az eső sem tesz jót a gyümölcsnek

Hunyadi István hozzátette: már a virágzásnál lehetett számítani arra, hogy nem lesz olyan jó a termés, mint tavaly, de az elmúlt hetek esős időjárása még nagyobb terménycsökkenéshez vezet.

Mint elmondta, a cseresznye érzékeny a sok vízre, mivel felveszi azt, ezért a felülete elrepedezik és eladhatatlanná válik. Általában 10-12 ezer tonna cseresznye terem évente Magyarországon, a mostani termés várhatóan az alsóhatár körül mozog, de mivel hetek óta esik, nem lehet tudni, hogy mennyi lesz a végső, eladható mennyiség – magyarázta.

A termelők abban reménykednek, hogy talán a későn érő cseresznyének találnak piacot, de ez is az elkövetkezendő hetek időjárásától függ – fűzte hozzá.

Az igazgató kitért más gyümölcsök várható mennyiségére is, mint elmondta, a meggytermés a tavalyihoz képest nem lesz kevesebb és a gazdák őszibarackból is jó termést várnak.

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

staro2
A repedés és az azt követő rothadás maximum a korai cseresznyére igaz. A későbbiek a termésnövekedéshez még rengeteg vizet vesznek föl a talajból. A cseresznye az érés előtti utolsó héten még igen nagyot nő.
Egy szakmai igazgató fogalmazzon pontosan, vagy egy újságíró ne adjon hülye címet a cikkének.
namihami
Ennek a magyar mezőgazdaságnak négy ellensége (tavasz, nyár, ősz, tél) és egy barátja (az állami/EU-s támogatás) van.
szegfue
Sajnos u.ezt el lehet mondani az eperről is... bár a sok viztől nem reped meg, viszont biztosan elrohad...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.