Ma már kevésbé jellemző a kéthetes pihenés, a többszöri néhánynapos üdülés váltotta fel a korábbi gyakorlatot.

Jelentősen megváltoztak a magyar lakosság nyaralási szokásai, ma már kevésbé jellemző a kéthetes pihenés, a többszöri néhánynapos üdülés váltotta fel a korábbi gyakorlatot – mondta el Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára a Magyar Hírlapnak egy kedden megjelent interjúban.

Hozzátette:

ennek jelentős szerepe volt abban, hogy idén a húsvéti hétvége kiemelkedő látogatói létszámot produkált a fürdőüzemeltető társaságok számára.

Úgy véli, ha a húsvétihoz hasonlóan kedvező lesz az időjárás, a szektor pünkösdkor is látogatói csúcsokat dönthet.

Már kevesebbet pihennek a magyarok

Az MTI szemléje szerik nagy turisztikai vonzerőt jelentő fürdők népszerűsége tovább nőtt az országba látogató külföldiek körében, de ugyanilyen markáns jelenség a magyar vendégkör bővülése is. Ez utóbbit segíti a SZÉP kártya kedveltsége is. Tavaly a társaságok árbevétele 9,1 százalékkal magasabb volt, mint 2017-ben, ezen belül a fürdőszolgáltatás árbevétele 7,5 százalékkal haladta meg az előző évit.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Az adalék nélküli "hagyományos" kenyér 500 forint kilónként. Tényleg nagyon kíváncsi leszek meddig lehet rettegni a nem létező migránsoktól, helyeselni a maffia tagok döbbenetes gazdagodását, miközben a paprikás krumpli ünnepi ebédnek kezd számítani. Ha majd a vidéki kisebbségnek sem lesz már mit enniük, akkor megfogják a kaszát kapát és feljönnek a parlament elé. De ők már be is mennek. Úgy tűnik ezt mi megvárjuk, addig pedig megvesszük a 400 ft-os krumplit is. Mert még telik rá.Tavaly minden tizedik magyar gyerek (kb 9 900) külföldön született. Úgy vélem, nem nyaralás közben siettek előbb kibújni, hanem azért születtek ott, mert apuka-anyuka külföldön él, magyarként.Tihanyban Kastélyszálló és Tréningközpont építésére 2.9 milliárd forint (a teljes ár 4,2 milliárd) vissza nem térítendő támogatást kap Garancsi, Hernádi és Csányi. Vagyis a cégeik. A közmunkások fognak továbbképzésre járni oda, a hajléktalanokat nem tudom, beengedik-e egy forró zuhany erejéig. Ugyanakkor Felcsút repülőteret kap. Szegény kisvasút nem győzi a nagyvezír falujába szállítani a rengeteg érdeklődőt, hogy megnézhessék az ottani sok csodás fejlesztést.Tavaly körülbelül ötezer ukrán vendégmunkást tudtunk foglalkoztatni. Hát persze, hiszen a magyarok nyakig ülnek a pénzben, kevesebbet akarnak dolgozni, de majd a 400 túlórát boldogan vállalják, ha a kormány ezt kéri tőlük.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.