Rendkívül gyorsnak és szakszerűnek értékelte a szerdai dunai hajóbaleset utáni mentést a belügyminiszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt kedden.

Pintér: gyors és szakszerű volt a mentés a dunai hajóbaleset után
Merüléshez készül egy búvár (b) egy úszó-pontonon a Dunán, a balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó közelében 2019. június 4-én. A Hableány és a Viking Sigyn szállodahajó május 29-én késő este ütközött össze a Margit híd közelében, a turistahajó felborult és elsüllyedt, fedélzetén 33 dél-koreai állampolgárral – turistákkal és két idegenvezetővel –, valamint kéttagú magyar személyzettel. Hét embert a környező hajókon utazók kimentettek, hét dél-koreai állampolgár holttestét pedig még aznap megtalálták. Június 3-áig kilenc holttest került elő. MTI/Szigetváry Zsolt

Pintér Sándor elmondta: fél óra elteltével már átvette a mentés irányítását, és a helyszínen volt az országos rendőrfőkapitány, a katasztrófavédelmi főigazgató, a budapesti főkapitány és a fővárosi katasztrófavédelmi igazgató is.

A miniszter a polgári védelem, a mentőszolgálat és a civilek közreműködését is kiemelkedőnek nevezte.

A Duna teljes hosszában rövid időn belül megjelentek a rendőrhajók, önkéntes segítő hajók.

A 7-8 másodperc alatt elsüllyedt hajó utasai közül több embert a rendőrjárőrök mentettek ki

- közölte a miniszter.

Pintér Sándor szokásos évi meghallgatásán a szocialista Molnár Zsolt a Duna nagy forgalmáról, a vízi közlekedés esetleges szigorításáról kérdezte a minisztert. A miniszter erről egyelőre nem kívánt többet mondani, mondván, a történtek még elemező munkát igényelnek. Jelezte ugyanakkor, hogy

a büntetőeljárás befejezése után tájékoztatják a bizottságot is.

A miniszter később a sajtónak nyilatkozva azt mondta: jó az együttműködésük a dél-koreai kormánnyal, a nagykövetséggel, valamint a búváraikkal is. Azt mondta, elfogadják érveiket arról, hogy ne menjenek be a hajóroncsba.

A látótávolság gyakorlatilag nulla, nem tudni, mennyire sérült meg a hajó, milyen "csapdák" vannak a hajótesten belül. Jelenleg életveszélyes bemenni

- hangsúlyozta.

Elmondta, hogy folytatják a felderítő mentéseket, ha tudnak, holttesteket is kiemelnek, de nem akarnak újabb tragédiát. A cél a hajóroncs biztonságos kiemelése – jelentette ki.

Pintér Sándor közlése szerint a szonárok révén tudják, körülbelül hogy fekszik a hajó. A Clark Ádám mentőhajó csütörtökre érhet a fővárosba.

A miniszter azt is elmondta, hogy a mentési munkálatok segítése érdekében a Belügyminisztérium összehívta a Vízügyi Tudományos Tanácsot, amelyben folyamatosan konzultálnak akadémikusokkal, a Budapesti Műszaki Egyetem tudósaival.

Múlt szerda este nem sokkal este 9 óra után a Margit hídnál a Viking szállodahajóval ütközött a jóval kisebb, dél-koreai turistákat szállító Hableány turistahajó, amely másodpercek alatt elmerült. Hét embert a környező hajókon utazók mentettek ki, hét embernek a holttestét találták meg, mindannyian dél-koreai állampolgárok voltak, 21 ember eltűnt. Azóta további két ember holttestét találták meg, így jelenleg még 19 embert keresnek.

A szállodahajó 64 éves ukrán állampolgárságú kapitányát – gyanúsítotti kihallgatása után – múlt csütörtökön őrizetbe vették. A nyomozó hatóság előterjesztése alapján múlt pénteken a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására. Ezt a bíróság szombaton egy hónapra rendelte el.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rokker33
Gyors és szakszerű persze... Azért halt meg 28 ember,mert ők annyira siettek! Legalább ez a vén sz,rházi ne fényezné így magát, ha baleset után csak fél óra múlva értek oda az egyáltalán nem nevezhető gyorsnak ami nem feltétlenül gond,de azért a Sanyi megint elvan magától meg a csapatától szállva!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
solidedge
A kormányban mindenki hazudik. Miért Pintér lenne a kivétel?
Eladott Ország
@rokker33: A csúti bűnöző cigány május 31.-én ünnepelte a születésnapját, tüzijáték, buli volt a várban, a TEK-esek védelmében.
jesz
@nezelodo: bocsánat de felröhögtem...te tudsz valamit...

... eszembe jutott a klasszikus vicc:

egy falu főutcáján találkozik két asszony...-képzelje Aranka, a Nagyné elesett...aztán két utcával odébb már így szól a történet:- képzelje Matildkám, a papné megesett...
nezelodo
@jesz: Ugyan már, ismerhetné a fél ország. Az olajos Nógrádi fiának is azt mondta a tárgyaláson szembesítéskor, hogy "Én nem ismerem magát, maga sem ismer engem"! És ezzel ejtve lett a vád, hogy a faterjával üzlettársak voltak, akit valaki agyonlőtt (elvarrták a szálakat). Azóta lehet, hogy a gyereknek is elvarrták a szálait... Vagy hallott róla valaki azóta?
szép új világ
Na álljunk meg egy szóra!
Mire odaértek már nem volt kit menteni.
Mivel nem volt már kit kimenteni ezért nem is menthettek.
Nos, akkor mi volt ebben a gyorsaság és a szakszerűség?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.