Tovább nő az egyházi alapintézmények működésére, valamint a személyi jövedelemadó egy százalékának kiegészítésére fordítható összeg jövőre a költségvetési javaslat szerint. Míg 2019-ben 10,5 milliárd forintot fordítanak erre a célra, 2020-ra 13,5 milliárdot terveznek.

Jövőre még több pénzt kapnak az egyházak

A parlament honlapjára kedd délután felkerült költségvetési javaslat szerint nő a rendszerváltás után vissza nem adott egyházi ingatlanok utáni járadék is jövőre: az idei 18,7 milliárdról 19,3 milliárd forintra.

Hárommilliárd forintot szán a kormány jövőre az üldözött keresztényeket segítő Hungary Helps programra, 300 milliót kap a Hungary Helps Ügynökség feladatainak ellátására. Továbbá 920 millió forintot szánnak az üldözött keresztényeket segítő ösztöndíjprogramra.

Az ideivel szinte azonos összeg, 3,1 milliárd forint jut jövőre az egyházi közgyűjtemények és közművelődési intézmények támogatására, és szintén ugyanannyit, 3,6 milliárd forintot szánnak a hittanoktatás támogatására.

A Karitatív Tanács tagjai az általuk koordinált feladatok elvégzésére valamivel több mint egymilliárd forintot kapnak, míg idén 18 millió forintból gazdálkodhattak.

Az egyházi épített örökség védelmére és egyéb beruházásokra fordítható összeg – a működési és felhalmozási kiadást összeadva – 3,89 milliárd forint.

Az egyházi közösségi célú programok és beruházások támogatására 810 millió forint jut.

Az 5000-nél kevesebb lakosú településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótlékára jövőre is 2,6 milliárd forintot szánnak, és változatlan összeg, 420 millió forint jut a külhonban szolgálatot teljesítők jövedelempótlékára is.

A vallási közösségek támogatására 81 millió forintot fordítanak.

Forrás: MTI

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
A "Térdre csuhások" és a " Ruszkik haza" már nem teljesíti be a feladatát. Nem érdeke Orbánnak már szidni a papokat és az Oroszokat. Ezt a magatartási formát az orvostudomány betegségnek tartja. Sajnos egy ilyen tudathasadásos emberforma Magyarország Miniszterelnöke.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Commenter
@CsipkeRózsa: eddig nem kaptak eleget! Sem itthon sem külföldön. Nyilván ezért.
SystemError
Persze, csak ha a kussolnak arról továbbra is, hogy melyek a valódi keresztényi értékek, melyekben folyamatosan szót kéne emelniük..
Nessy
Érdemes váltani, Isten helyett Orbánt szolgálni! Azt hiszem, vénségemre kiiratkozom a katolikus egyházból. Szerencsére Isten mindenhol ott van, és nincs szükség a papok"segítségére" egy fohász elmondásához, és feltehetően Isten részéről sem a meghallgatáshoz!
Farizeus társaság! Ők a státusz keresztények egyházai ma már!
justhpeter
@Nessy: Teljesen egyetértek. Orbán preferált egyházai már business-egyházak.
Qqberci
Az Akadémiától elvont pénzből futja!...
Nessy
Ennyi pénzért naponta imádkozhatnának, hogy ne dőljön be az egészségügy, az oktatás. Hogy az időseknek legyen lehetősége egy emberi idősotthoni ellátásra, vagy otthoni segítségre, mert ez még a jelenlegi átlagnyugdíjból is reménytelen. Hát még aki alatta van!
Sőt Uram bocsá' az egyház segítséget nyújthatna az elesetteknek, az utcán élőknek, az öregeknek! Mintha erről szólna Krisztus tanítása! Vagy az ma már elavult, a jelenlegi unortodox vallásukba már erről szó sincs?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.