Nyíri Iván, a Magyar Búvár Szakszövetség elnöke az ATV-ben beszélt a Hableány roncsának kiemelési nehézségeiről.

Annyira kimerült egy búvár, hogy a holttestet átölelve feküdt a Duna fenekén
Búvár merülés után a balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó közelében, a Margit hídnál kiépített pontonon 2019. június 6-án. A Hableány és a Viking Sigyn szállodahajó május 29-én késő este ütközött össze a Margit híd közelében, a turistahajó felborult és elsüllyedt, fedélzetén 33 dél-koreai állampolgárral – turistákkal és két idegenvezetővel –, valamint kéttagú magyar személyzettel. Hét embert a környező hajókon utazók kimentettek, hét dél-koreai állampolgár holttestét pedig még aznap megtalálták. Azóta további nyolc áldozat holtteste került elő. Valamennyien dél-koreaiak. MTI/Máthé Zoltán

Mint mondta, nagyon kemény nyomás van a búvárokon,

egyikük például annyira kimerült a víz alatt, hogy átöltve az áldozatot lefeküdt az aljzatra, ott pihent meg… közölte a parton lévőkkel, illetve a búvártagon lévőkkel, hogy egy kicsit pihen, mert egyszerűen képtelen feljönni, és úgy a karjában jött fel az áldozattal

– magyarázta, hozzátéve: a búvárral utána két órán át beszélgettek, és a férfi elmondta, hogy igazából pszichológusra lenne szüksége.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
Első perctől mondom, hogy minden részvét, minden együttérzés mellett -- nem szabad emberéleteket kockáztatni. Nem mentésről van szó!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.