Bűnmegelőzési egyesület terjesztett drogot a gyanú szerint Balatonőszödön és Balatonszemesen az elmúlt 6-7 évben, a rendőrség az ügyben négy ember ellen kábítószer-kereskedelem, másokkal szemben fogyasztás miatt indított eljárást – mondta el a somogyi rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese csütörtökön Kaposváron.

Bűnmegelőzési egyesület kereskedett droggal a Balatonnál
Fotó: Pixabay

Szijártó István közölte, a civil szervezet 2007-ben, valóban a közbiztonság fenntartására alakult,

működését önkormányzati támogatások és 1 százalékos szja-felajánlások biztosították.

Az egyesület járőrözést végzett és drogprevenciós előadásokat tartott iskolákban, fiatalok által gyakran látogatott helyeken, a tagjaik száma azonban a 2010-es évekre 12-ről 2-3-ra csökkent, és sem a rendőrséggel, sem a polgárőrséggel nem tartott fenn kapcsolatot.

A rendőrség kockázatelemző tevékenysége során figyelt fel a szervezetre és megtudta:

annak elnöke az egyesület bűnmegelőzési védjeggyel felfestett terepjárójával hetente jár Budapestre drogért, hogy abból fedezze saját és bűntársai szükségletét, a többit pedig értékesítsék

- tette hozzá.

A rendőr ezredes beszámolt arról, hogy az ügy érintettjei közül három embert, köztük az egyesület elnökét, egy tagját, valamint a drogot eladó fővárosi férfit őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatásukat.

A rendőrök a nyomozás során tartott házkutatások eredményeként 3,5 millió forint feketepiaci értékű marihuánát, amfetamin-származékot és másfél millió forint, feltehetően bűncselekményből származó készpénzt foglaltak le – mondta el.

Szijártó István hangsúlyozta, hogy több évtizedes rendőri pályafutása alatt még nem találkozott olyan esettel, hogy egy bűnmegelőzési egyesület drogot terjesztett volna, szavai szerint ez valószínűleg egyedülálló a magyar kriminalisztika történetében.

Az pedig a cinizmus netovábbja, hogy ehhez egy bűnmegelőzési védjeggyel ellátott autót használtak és még idén is tartottak drogprevenciós előadást iskolában – fogalmazott.

Szijártó István kérdésre válaszolva elmondta: az egyesület elnöke felszolgálóként dolgozott, s egy korábbi családi tragédia miatt nyúlt kábítószerhez.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Borsó
És mi a gond ezzel? Megelőzték, hogy a bulizni induló srácok mindenféle veszélyes helyeken, gyanús alakoktól szerezzék be a cuccost, ők biztonságos körülmények között adták, ki sem rabolták a vevőiket... nem ez a dolguk?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.