Most került pont egy 2017-es ügy végére, amelynek főszereplője egy sztómával (végleges bélkihelyezéssel) élő beteg volt, akit egyszerűen kiküldtek az agárdi fürdőből.
Az Index szerint a beteg fehér pólóban, a zsákot diszkréten takarva és mindenféle szennyezést megakadályozó sztómadugóval járt fürdeni, ám
egy másik fürdőző bepanaszolta, a strand alkalmazottjai pedig felszólították, hogy hagyja el a medencét.
A jegy árát visszakapta.
A megalázott beteg nem hagyta annyiban a dolgot, és az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult (EBH), mert szerinte a fürdő azzal, hogy megtagadta tőle a szolgáltatás nyújtását, egészségi állapota miatt vele szemben megsértette az egyenlő bánásmód követelményét.
A hatóság végül neki adott igazat, kimondták, hogy
sztómaeszköz viselése miatt nem tagadhatták meg tőle a strandolást.
Később a fürdő üzemeltetője azzal próbálkozott, hogy a sztómás vendég pólóban fürdött. Ez meg azért történt így, hogy a többi strandoló ne lássa az egyébként diszkrét módon elhelyezett eszközt.
A fürdőt üzemeltető ezek után a hatóság döntésének a felülvizsgálatát kérte a Fővárosi Törvényszéktől, az erre irányuló keresetet a Törvényszék elutasította.
Én megértem, egy sztómás beteg is szeretne majdnem úgy élni, mint ahogy az egészségesek. Ám abban nem vagyok biztos, hogy amikor az emberek többségében, megjelenésével viszolygást vált ki, egy közösségi fürdőhelyen, akkor oda kell mennie kikapcsolódni. Nyilvánvaló, hogy a közösségnek alkalmazkodnia kell a fogyatékkal élőkhöz, de elvárható tőlük is az alkalmazkodás. Egyébként, ha egy sztómás nem megy fürdőbe, attól még teljes életet élhet.
Biztos vagyok abban, hogy örülne az illető, ha a fürdőbe járás elmaradása lenne a legnagyobb baja.