Most került pont egy 2017-es ügy végére, amelynek főszereplője egy sztómával (végleges bélkihelyezéssel) élő beteg volt, akit egyszerűen kiküldtek az agárdi fürdőből.

Kitessékelték a sztómás beteget az agárdi fürdőből, így döntött a bíróság

Az Index szerint a beteg fehér pólóban, a zsákot diszkréten takarva és mindenféle szennyezést megakadályozó sztómadugóval járt fürdeni, ám

egy másik fürdőző bepanaszolta, a strand alkalmazottjai pedig felszólították, hogy hagyja el a medencét.

A jegy árát visszakapta.

A megalázott beteg nem hagyta annyiban a dolgot, és az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult (EBH), mert szerinte a fürdő azzal, hogy megtagadta tőle a szolgáltatás nyújtását, egészségi állapota miatt vele szemben megsértette az egyenlő bánásmód követelményét.

A hatóság végül neki adott igazat, kimondták, hogy

sztómaeszköz viselése miatt nem tagadhatták meg tőle a strandolást.

Később a fürdő üzemeltetője azzal próbálkozott, hogy a sztómás vendég pólóban fürdött. Ez meg azért történt így, hogy a többi strandoló ne lássa az egyébként diszkrét módon elhelyezett eszközt.

A fürdőt üzemeltető ezek után a hatóság döntésének a felülvizsgálatát kérte a Fővárosi Törvényszéktől, az erre irányuló keresetet a Törvényszék elutasította.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sziszifusz
@Dr plágium: 08-16
Én megértem, egy sztómás beteg is szeretne majdnem úgy élni, mint ahogy az egészségesek. Ám abban nem vagyok biztos, hogy amikor az emberek többségében, megjelenésével viszolygást vált ki, egy közösségi fürdőhelyen, akkor oda kell mennie kikapcsolódni. Nyilvánvaló, hogy a közösségnek alkalmazkodnia kell a fogyatékkal élőkhöz, de elvárható tőlük is az alkalmazkodás. Egyébként, ha egy sztómás nem megy fürdőbe, attól még teljes életet élhet.
Biztos vagyok abban, hogy örülne az illető, ha a fürdőbe járás elmaradása lenne a legnagyobb baja.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Dr plágium
Hát ez van. Ha valakinek nem tetszik egy ember "mássága" azt mindjárt kitiltják . Szerencse, hogy a törvény másképpen reagált mint várták. Kívánom a "házmesternek" élje át azt amit ez a beteg, közösítsék ki és zavarják el mindenhonnan.
Eriksson
Ha viszont a többi fürdőző óhaját nézem, még igaza is lehet a fürdőnek. Gondolom nem közgyógy szolgáltató az intézmény. A vendégeik nem kötelesek egy sztómással együtt fürödni, még ha az higiénikusan intézi is a dolgait.
Mert ki tudja... Mindenkinek külön-külön nem lehet ezt elmagyarázni.
vacsi
Az biztos, hogy én sem mennék be egy medencébe, ahol olyan beteg van, akit nem tartok higiénikusnak. Pl. egy kiütéses beteggel sem szívesen lennék egy vízben.
A nagyanyámnak is volt valami gondja, ami miatt nem mehetett nyilvános gyógyfürdőbe, ő hetente hozatott gyógyvizet a fürdőből, amit beöntöttek a kádjába, így otthon kúrálgathatta magát. Nem tudom, van-e ilyen lehetőség manapság?
Sziszifusz
@Dr plágium: 08-16
Én megértem, egy sztómás beteg is szeretne majdnem úgy élni, mint ahogy az egészségesek. Ám abban nem vagyok biztos, hogy amikor az emberek többségében, megjelenésével viszolygást vált ki, egy közösségi fürdőhelyen, akkor oda kell mennie kikapcsolódni. Nyilvánvaló, hogy a közösségnek alkalmazkodnia kell a fogyatékkal élőkhöz, de elvárható tőlük is az alkalmazkodás. Egyébként, ha egy sztómás nem megy fürdőbe, attól még teljes életet élhet.
Biztos vagyok abban, hogy örülne az illető, ha a fürdőbe járás elmaradása lenne a legnagyobb baja.
Nessy
Fene tudja, tényleg sok minden nem zavar a fürdőbe, hiszen a nappali kórházba nem 20 éves bombázók járnak, de ez lehet, hogy pl. a termál medencébe zavarna.
papa.49
Egy biztos, hogy én se fürödnék egy vízben egy ilyen beteg emberrel !!!
Nekem sebes a talpam, én 2014. óta nem járok közfürdőbe ...
Megértem azt is hogy szeretne odamenni, de inkább otthon a kád magányában élvezze a fürdés örömeit !!!
görbetükör
@Eriksson: Mondják ezt azok, akik rendszeresen belevizelnek a medencébe...
görbetükör
@papa.49: Az fertőz, ez meg nem. Az látszik,ez meg nem a fehér póló alatt.
És egy parányi együttérzés- máris nem zavar, ami másnak jó.
papa.49
@görbetükör: Nem mennék ilyen helyre ebben az állapotban én erre gondoltam !!!
A lábam meg különben NEM FERTŐZ, csak nyílt seb van a fekély miatt !!!
görbetükör
@papa.49: Értelek, de azt is megértem, aki elmegy. Ő sem fertőz és a fehér póló mindent takar.
Miért nem tud az ember elvonatkoztatni az ilyesmitől? Lehet, hogy nem tetszik, lehet viszolygás is, de annyi mindent kell elnézni.
Én pl. viszolygok attól, ha hájas, kövér nő bikiniben van strandon. De még hájas pocakos férfi is gusztustalan. Utálom a testékszereket, attól is viszolygok. Egy sor van még, de elfogadom, hogy más is van a világon és nem tehet mindenki az én gusztusom, ízlésem szerint. Engem is el kell bizonyos szinten viselni, cserébe másokat is elviselek bizonyos szinten.
görbetükör
@papa.49: Egyébként a nyílt seb miatt te kaphatsz fertőzést. Szóval más dolog a viszolygás és megint más az, ha konkrét megbetegedési veszély van.
papa.49
@görbetükör: Én pont egy ilyen közfürdőben kaptam egy baktériumos fertőzést ami miatt előbb egy ujjat, majd mivel a baci nem kívánt kitakarodni belőlem az egész lábam fejét levágták !!! A seb begyógyult a következő évben egy nem megfelelő kötszer miatt alakult ki a fekély ami azóta is szerencséltet !!!
Igaz ma már kb. csak a negyede annak amikor a legnagyobb volt !!!
Commenter
A sztómás beteg biony fertőzhet, a póló ellenére is, hagy ne mondjam el miért. Aki fürdőbe, uszodába jár az számtalan fertőzésnek van kitéve, nincs az a mennyiségű klór és hypo, ami a fertőzéseket maradéktalanul eltakarítaná. Kétélű ez a dolog mert pusztán a betegsége alapján tényleg diszkrimináltak vele.
picike1
@Commenter: én azt mondom ha beteg maradjon otthon és ott fürödjön meg én se engedném be közösbe fürdőzni
jesz
nem véletlen, hogy nem alkalmazzák a fürdőinkben azt a szert, ami kimutatja, ha valaki belehugyozott a vízbe...ugyanis nem szabad fertőtleníteni, hanem le kell engedni a teljes medencét, és a fürdőt fertőtleníteni...mindezt a hugyos költségére...

Ugye emlékszünk arra a jelenetre, amikor valaki sikítva követelte egy leprás néger kizavarását a Gellért pezsgőfürdőjéből...
...és mi lett belőle? A néger mindenkit feljelentett, mert szerinte a lepra nem fertőz...a fürdővendégek többé nem látogatták a Gellértet, pedig leeresztették, fertőtlenítették...

Nos akinek van sztómazsákja, és némi emberi érzése, az nem megy ezzel fürdőbe...
...na persze a már eresztő záróizmok, a rettenetes gombás lábkörmök sem jobbak...
...és nem értik az emberek, mitől gyulladt be a szemük, illetve hol szedtek össze fertőzést.
ila51
@vacsi: ..van rá lehetőség , már gyógysók formájában ...igaz a pisi hiányzik belőle , hogy az a feeling kapjon el , mint a közösben
apropó , közösben : megyek kifele a gyógy medencéből , ahol jól ellebegtem , hát pont előttem evickél kifele egy csúnya lábszár fekélyes öreg néni ...Brr
vacsi
@ila51: Én legfeljebb az úszómedencébe megyek be, oda is csak reggel, amíg a tömeg el nem lepi. A gyerekeket is csak olyan strandra viszem, ahol a gyerekmedencében hideg víz van. Régen pl. a csillaghegyi strand ilyen volt.
levarosbukta
Egy sztómás betegtől is elvárható lenne, hogy legyen tekintettel embertársaira mondjuk úgy hogy nem megy közfürdőbe.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.