A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda befejezte a többrendbeli emberkereskedelem bűntett miatt folytatott nyomozást.

Elfogták a mérai férfit, akit prostituáltakat futtatott Svájcban és Németországban – videó

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) eljárást folytatott egy 28 éves mérai lakos ellen, aki megalapozottan gyanúsítható több rendbeli emberkereskedelem bűntett elkövetésével.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2017 augusztusától 2018 májusi elfogásáig fiatal nőket utaztatott Magyarországról Németországba és Svájcba, ahol prostituáltként futtatta őket, az általuk keresett pénz nagy részét pedig elvette tőlük.

A KR NNI munkatársai a férfit – a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével – 2018. május 2-án Borsod-Abaúj-Zemplén megyei otthonában elfogták, őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatására, amelyet az illetékes bíróság elrendelt.

Az eljárás során végzett széleskörű, nemzetközileg is kiterjesztett adatgyűjtés és tanúkihallgatások alapján a nyomozást a KR NNI 2019. június 7-én befejezte, az ügy iratait – az azóta is letartóztatásban lévő gyanúsítottal szemben – vádemelési javaslattal a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségnek megküldte.

(police.hu)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mrfingusz
Kiherélni megnyúzni besózni elásni !
fekete
Mosle'k egy ember.Tudok egy esetrol E'n is.Rohadjon ell a bortonben.
lusta
Más oldalról nézve, nem volt nehéz dolga. Azon a vidéken hatalmas a szegénység, amit nagyon sokan el sem tudnak képzelni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.