A Viking Sigyn szállodahajó csütörtökön indult el újra Magyarország felé Pas­sa­u­ból – írja a 24.hu.

A hajó a Duna budapesti szakaszán ütközött neki múlt héten a Hableány sétahajónak, amely ennek következtében elsüllyedt. A Hableány fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni. Mostanáig 20 holttest került elő a Duna különböző szakaszain, nyolc embert még keresnek, köztük egy magyart. A hatóságok motorcsónakokkal és keresőkutyákkal is keresik az áldozatokat. Az elsüllyedt Hableányt legkorábban a jövő héten emelhetik ki a folyóból.

A Vessel Finder hajóbemérő oldal szerint a Viking Sigyn szállodahajó a bős-nagymarosi vízlépcsőnél kötött ki vasárnap, közvetlenül a magyar határ mellett Szlovákiában, így az sem elképzelhetetlen, hogy akár már hétfőn beér hazánkba. Eredetileg ugyanis azzal számoltak, hogy csütörtök éjjel érkezik meg fővárosunkban a Viking Sigyn – írja a 24.hu. A lap hozzáteszi,

azt egyelőre nem tudni, hogy a hajó most utasokat hoz-e, vagy a nyomozás miatt tart újra Magyarországra.

A dunai hajótragédia miatt vasárnap elrendelték a légtér korlátozását a Duna felett egy adott szakaszon.

BRFK: nem tett feltáró vallomást a meggyanúsított hajóskapitány

Folytatólagos kihallgatásai során továbbra sem tett feltáró jellegű vallomást a múlt heti dunai hajóbaleset körülményeiről a meggyanúsított hajóskapitány – közölte Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombat reggel az MTI-vel.

A szállodahajó ukrán állampolgárságú hajóskapitányát halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett vízi közlekedés veszélyeztetése vétségének elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként és tartóztatták le.

Már hétfőn beérhet hazánkba a Hableányt elsüllyesztő Viking Sigyn

Rendőrök helyszínelnek a Viking Sigyn szállodahajón a Duna Margit híd és Árpád híd közti szakaszán 2019. május 30-án. Fotó: MTI/Lakatos Péter

A BRFK közleménye szerint a mentéssel párhuzamosan a nyomozók megszondáztatták a szállodahajó 64 éves kapitányát. Meghallgatták a szállodahajó személyzetét és minden utasát. Egyebek mellett lefoglalták a hajóvezető telekommunikációs eszközeit, a szállodahajó szerverét, a radarképernyő és a teljes rádióforgalmazás adatállományát rögzítő adathordozókat, valamennyi AIS adatot.

A rendőrök a balesettel összefüggésben 230 embert kérdeztek ki, további 66 embert tanúként.

A magyarul nem beszélő tanúk és a gyanúsított esetében hat tolmács közreműködésével történt kihallgatások jegyzőkönyveinek leirata meghaladja az ötszáz, az ügy teljes iratanyaga pedig az ezer oldalt – olvasható a közleményben.

A BRFK a magyar büntetőeljárásjog szabályai szerint folytatja a baleset körülményeinek vizsgálatát. A közleményben felidézik, hogy a balesetről május 29-én 21 óra 15 perckor történt az első állampolgári bejelentés a rendőrségre. Az első bűnügyi egység a bejelentéstől számított 14 percen belül érkezett a helyszínre (az első vizirendőr gyakorlatilag az állampolgári bejelentéssel megegyező időpontban bekapcsolódott a személyek mentésébe, felkutatásába).

Az ügy kiemelt tárgyi súlyára tekintettel Pintér Sándor belügyminiszter a hajóbaleset körülményeinek minden részletre kiterjedő, ugyanakkor gyors vizsgálata érdekében nyomozócsoport felállítását határozta meg.

Az átlagosan 12 év szakmai tapasztalattal rendelkező hatvan emberből álló nyomozócsoport a baleset óta pihenőidejét leszűkítve 6180 munkaórát teljesített

- írták a közleményben.

A nyomozócsoport tagjai folyamatosan elemzik a különböző adatbázisokból származó több tízezer adatot, 16 térfigyelő kamera lefoglalt felvételeit, illetve a rendőrség felhívására az állampolgároktól származó, a rendőrségnek átadott videó- és kamerafelvételeket.

A balesetben részes szállodahajón igazságügyi hajózási, nautikai szakértő bevonásával a rendőrség szemlét tartott, kamerafelvételeket foglalt le és 4896 digitális fényképfelvételt készített. Lefoglalta a szállodahajón fellelhető valamennyi hajózási és informatikai rendszer adatállományát. A több mint nyolc órán át tartó szemlén lefoglalt informatikai adatállomány együttes mérete meghaladja a két terrabájtot – közölte a BRFK.

A nyomozók a vizsgálat teljessége érdekében felvették a kapcsolatot a Duna menti tagállamok valamennyi társhatóságával, valamint a holland rendőrséggel.

A nyomozócsoport vezetője folyamatosan egyeztet a nyomozás felügyeletét ellátó ügyészi ügyfeldolgozó csoporttal, a nyomozati cselekményeknél ügyész van jelen. A nyomozócsoport vezetőjét és vonalvezetőit Budapest rendőrfőkapitánya naponta kétszer beszámoltatja – írta a BRFK, kiemelve: "a nyomozás eredményes befejezéséhez valamennyi személyi és tárgyi feltétel rendelkezésre áll".

Forrás: 24.hu, MTI

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eriksson
@Cicamama55: A wiki szerint:
Legénység 50 fő
Férőhelyek száma 190 utas
Ennyi embert nem lehet hetekre feltartóztatni, bármi is történt. Egyetlen megoldás volt, hogy amilyen gyorsan csak lehetett, rögzítettek minden fellelhető nyomot későbbi feldolgozásra.
kereső
@Cicamama55: a hajót üzemeltető cégben tulajdonos a magyar állam, a nemzeti turisztikai ügynökségen (rogánbűnöző,pelenkásráhel) keresztül. Na akkor miért is mehetett el ilyen rekord gyorsasággal?
Cicamama55
@Eriksson: Számomra ez egyáltalán nem elfogadható magyarázat. Az üzemeltető társaságnak gondoskodnia kellett volna az utasok további sorsáról, Úgy, ahogy ez a szárazföldi, vagy légi közlekedésben is volt már nem egyszer...
Cicamama55
@kereső: Nekem is eszembe jutott, de gyorsan elhessegettem magamtól ezt a választ, mert a mi katolikus vallásunk, európai kultúránk ezt a gyalázatot nem engedheti meg! Ilyen alávalók nem lehetünk!!!
Eriksson
@Cicamama55: Próbáltam észszerű magyarázatot adni. De ha nem, hát nem.
További jó hőbörgést az arra hajlamosaknak.
kereső
@Cicamama55: De. A NER ilyen.Gondolj csak a hajléktalanokra -és a minapi AB.döntésre. Abban benne van az egész gyalázat,ami a NER-t jellemzi.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.