Az Országgyűlés a pünkösdi ünnep miatt kedden kezdi munkáját és csütörtökig ülésezik.

Kedden dönt a parlament a parlament arról, hogy hogy megfosszák-e Handó Tündét az elnöki címétől

A plenáris ülés kedden 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal veszi kezdetét. A házelnök napirendi javaslata alapján a parlament ezután az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke és az Országos Bírói Tanács (OBT) közötti konfliktus ügyében foglalhat állást.

Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága indítványában azt javasolja a képviselőknek, hogy Handó Tündét ne fosszák meg az OBH elnöki tisztségétől, amit az OBT május 8-án egyebek mellett az OBH elnökének kinevezési gyakorlatára és az előterjesztések benyújtásának megtagadására hivatkozva kezdeményezett. Handó Tünde jelezte, áll bármilyen vizsgálat elé, azok ugyanis szerinte visszaigazolják majd, hogy mindig betartotta a törvényeket és tisztességesen végezte a munkáját. Az OBH azt közölte, hogy minden megyéből kiálltak Handó Tünde mellett és elítélték az OBT "radikális lépését".

A képviselők ezután interpellációikat és azonnali kérdéseiket is egy-egy órában tehetik fel, majd a kérdések következnek harminc percben.

Szerdán 9 órakor, szintén napirend előtti felszólalásokkal kezdődik az ülésnap, amit nemzetközi egyezményekről szóló határozathozatalok követnek.

A szavazások után hat javaslat, köztük a közigazgatási bíróságok hatályba lépésének elhalasztásáról szóló előterjesztés általános vitáját bonyolítják le.

Csütörtökön újabb hét indítványt tárgyalnak. A képviselők – egyebek mellett – a kormány médiaszolgáltatást érintő módosítási javaslatairól mondhatják el véleményüket, majd a magyar és amerikai kormány közötti védelmi megállapodáshoz, valamint az Amerikai Egyesült Államok fegyveres erőinek magyarországi állomásozásának engedélyezéséhez szólhatnak hozzá.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Ugyan már! :((( Fideszes képviselő uraknak holnap kötelező jelenésük lesz a Parlamentben, oszt jó napot!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
jesz
nem fosztják meg. Az indoklás már hetek óta felolvasásra vár...
namihami
@verőce21: Legfeljebb a Tüncike büszkeségének a sorsa lehet kétséges. Bár, ha leváltanák, akkor se a járadékosok keserű kenyerén kellene élnie. Találna neki a Gazda valami minimálbéres állást. Egyébiránt el tudod képzelni, hogy azt a pozíciót (már csak a falka védelme érdekében is) nem egy talpnyalónak fogja a Vezér kiosztani? Ha ---HA--- egyáltalán leváltatja.
Eladott Ország
@Mrfingusz: ma, 11:44; Szájer Jocika is nemet váltott Tündike után. A magát mostanában (talán nem véletlenül) hipszter köcsögnek álcázó Szájer így menekül Szita ügynökmúltja elől. Ők a konzervatív, keresztények, az ifjúkommunista, bolsevik, KGB-s, ügynökmúltjukkal.
www.facebook.com/hirtv/videos/1851786334839921/
SystemError
Na vajon hogyan döntenek azok, akiknek az utasítására bontja le a jogállamat a féreg...
kereső
"..A FAZ szerzője megállapította: Gulyás mindig is Orbán előretolt kommunikációs bástyája volt, amikor külföldre kellett jelzéseket küldeni. Kizártnak tekinthető, hogy Gulyás magától korrigálná Orbán álláspontját. A keresztapa megadja a hangot, és aki ettől eltér, az hamarosan eltűnik a politikai színpadról, legalábbis a Fideszéről. "!!!

A FAZ "keresztapának"becézi orbánt, a csehek 100 ezren orditják a tüntetésen,hogy nem akarnak "orbanisztánt", az angol történész prof. óva inti a lengyeleket az "orbanizmustól"-- és itthon még mindig "csak a fidess". Az új állampárt ismét létrehozta a pártállamot -30 év után- amely maffiamódszerekkel biztositja hatalmát/nem, nem kormányoz,hatalmon van/,és fasiszta ideológiát követ. Éljen!- ellenzék ki a parlamentből!
evacica
Ki a fenének volt kétsége arról. hogy nem fogják ezt a nőt leváltani? Anikó asszony barátnője még az egyetemi évekből és hű harcostárs az orbáni mocskos kormányzásban a jogállamiság leépítéseben kedves férje Szájjer segédletével!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.