A belügyminisztert kedd délelőtt Hajdu János, a TEK főigazgatója fogadta a Hableány kiemelésének helyszínén.

Négy holttestet hoztak ki a búvárok a Hableány roncsából kedd 8 óra 20 percig. A búvárok még négy embert keresnek a Hableány utasai közül. 

Jelenleg technikai szünetet tartanak a kiemelésben, mivel kiderült, hogy becsúszott az egyik uszály alá a roncs.

A mentőalakulatok acélsodronyokat fűztek be a Hableány oldalán, ezekkel emelik ki a jobboldalán sérült hajótestet

- értesült az Index.

A kiemelést hátráltatja az is, hogy van egy komolyabb sérülés a hajó hátulján.

9 óra után Pintér Sándor belügyminiszter is megérkezett a helyszínre, majd nem sokkal később távozott

- írja a 24.hu.

Rendőrségi csónakkal a Hableány kiemelésének helyszínére érkezett Pintér Sándor – fotó

Pintér Sándor belügyminiszter távozik egy rendőrségi hajón, miután megtekintette a balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó roncsának kiemelési munkálatait a Margit hídnál 2019. június 11-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Pintér Sándor korábban a hajó kiemelésével kapcsolatos feladatokkal a Terrorelhárítási Központot (TEK) bízta meg.

A Hableány 1949-ben épült, a hajó 27,2 méter hosszú, 4,8 méter széles és 5,2 méter magas, a súlya 50 tonna. A turistahajó kiemelésére Komáromból érkezett pénteken a 200 tonna emelésére is képes Clark Ádám úszódaru. A Hableánnyal összeütköző Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányát vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett veszélyeztetése vétségének gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként és tartóztatták le.

Forrás: Index, 24.hu, MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
@silber13: @volvós: Kész csoda,,,hogy nem Orbán elvtárs irányítja ,," személyesen " a műveleteket..:)) Biztos vagyok benne,,hogy ehhez is értene...
volvós
..." 9 óra után Pintér Sándor belügyminiszter is megérkezett a helyszínre, majd nem sokkal később távozott " ...Az a baj, hogy igazi show műsort csinálnak a szerencsétlenségből, majd a mentés végeztével rentgeteg jutalmat fognak egymás között szétosztani...ja, ez orbanisztánban történt ???
silber13
Valaki mondja meg már nekem, mi a fenét keres ott a TEK?? Ez a dolga tán? Mert én nem úgy tudtam eddig
Clavigo
@silber13: :) :) Még jó ,hogy odataláltak a menteni való hajóhoz...:))) :) ,,nem úgy mint régen,,,mikor a megadott " elfogási " cím helyett a szomszédra szakították rá az ajtót...:)))DD :))...De hogy ezek,,tényleg,, mi a szart keresnek ott...? :) :) :) :) :) DDDDD :) :)
Clavigo
@silber13: @volvós: Kész csoda,,,hogy nem Orbán elvtárs irányítja ,," személyesen " a műveleteket..:)) Biztos vagyok benne,,hogy ehhez is értene...
tudode
Az ország örököSS belügyminisztere beleillik abba a kormányutánzatba, amely valójában "csak" fizikailag folytatja SS tevékenységét az olajmaffia óta, jogilag egy smanca!
.
----- Olajmaffia.mp4-.mp4 részlet
.
www.youtube.com/watch?v=nssHJbt910g
.
Visszajöhetne a "tisztesség" divatja, mert a maffiácskák azt sem tudják mit jelent, csak pofagolóval játsszák a maszatost!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.