Handó Tünde alkalmatlan és méltatlan az Országos Bírósági Hivatal (OBH) vezetésére, ezért a Jobbik arra kéri az ellenzéki és a kormánypártokat is, hogy szavazzák meg a felfüggesztéséről szóló indítványt – javasolta keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Jobbik frakcióigazgatója.

Lukács László György szerint a demokrácia jövőjéről szól majd a döntés, hiszen tevékenysége gyengíti a bírósági rendszerbe vetett bizalmat, számos szervezet fogalmazott meg bírálatot működésével szemben.

Példaként említette a bírói kinevezések – szerinte alaptörvénybe ütköző – gyakorlatát, akárcsak azt, hogy "nem tartja be Handó Tünde a kétharmados jogszabályokat", nem működik együtt az ellenőrzésére hivatott szervekkel.

Teljesen mindegy, hogy mi a szavazás eredménye, ki kell mondani, hogy Handó Tünde megbukott – fogalmazott az ellenzéki politikus, aki az OBH elnökét a Fidesz saját emberének nevezte.

A Schmuck Andor polgármester-jelölti indulásával kapcsolatos kérdésre úgy nyilatkozott, korábbi eredményei messze elmaradtak vágyairól, ezért megnézik, mekkora "zakó "vár rá az előválasztáson.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.