Zárt helyiségben vizsgálják tovább a dunai balesetben elsüllyedt turistahajót, amelyet kedden, rendkívüli erőfeszítésekkel sikerült kiemelni a folyóból és elszállítani a csepeli szabadkikötőbe.

Az M1 beszámolója szerint jelenleg centiméterről centiméterre vizsgálják át a hajót az ügyészség munkatársai, a rendőrségi helyszínelők és a hajózási szakemberek.

A vizsgálat során a többi között azt próbálják kideríteni, hogy a Hableány sérüléseit a folyómederhez ütközés vagy a Viking Sigyn szállodahajó okozta.

A Hableányt kedden kora reggel kezdték el kiemelni a Duna mélyéről. Közben többször megálltak, vizet szivattyúztak, valamint átvizsgálták a hajótestet, és eközben négy holttestet is megtaláltak.

A roncsot kedd délután uszályra helyezték, majd a Botond tolóhajó segítségével szállították Csepelre, ahol napokkal ezelőtt kialakították a helyszínt a szemléhez. A vesselfinder.comhajófigyelő oldal tanúsága szerint délután öt körül érkezett a Csepeli Szabadkikötőbe a Botond, amely a Hableány maradványait szállító uszályt tolta. A helyzetét jelző ikon alapján a jármű a 21. kerületi Szikratávíró utca közelében lévő kikötőben horgonyoz.

Fordulat a Hableány ügyébenMTI/Lakatos Péter

A Hableány május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. A tragédiát heten élték túl, négy ember még nem került elő.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden a helyszínen azt mondta:

a belügyminiszter kérésére megduplázták a keresésben részt vevő rendőrök számát.

A búvárok munkájának szempontjából a lehető legrosszabb volt a május 29-i balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó víz alatti elhelyezkedése – mondta az első merüléseket végző Havaria Katasztrófaelhárító Közhasznú Egyesület ipari búvára az M1-en.

Fordulat a Hableány ügyébenMTI/Mohai Balázs

Sopronyi Richárd hozzátette: az elmerült hajónál a sodrás állandóan a Margit híd pillérének ütközött, így a búvároknak változó szögből érkező sodrás mellett kellett megfeszített munkát végezniük. Mint elmondta, ipari búvárként a hajótest vizsgálata volt a feladatuk, de mivel csak a szerkezet oldalát és aljzatát lehetett látni, nem tudták megállapítani, hogy mennyire sérült a roncs.

A kiemeléssel kapcsolatban beszámolt arról, hogy

a katasztrófavédelem búvárai a kiszivattyúzás után 80 centiméter magas iszapban keresték az áldozatokat a hajótestben,

négyet találtak, majd a búvárok biztonsága érdekében nem folytatták a helyszínen a keresést. A műsor másik vendége, Kállai Zoltán, a HSP Hídépítő Speciál Építőipari Kft. hajózási üzletágvezetője hangsúlyozta, a hajó kiemelése a tervek szerint haladt. Roncskiemelésekre gyakorta van példa világszerte, de

ez speciális helyzet volt, mivel ezt Budapest belvárosában, magas vízállás és a Margit hídnál tapasztalható extrém vízirányok mellett kellett elvégezni.

A Hableány május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni. Négy ember mostanáig nem került elő.

Cikk- és címlapkép: MTI/Lakatos Péter

(MTI)

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
De a Vikinget továbbra se foglalták le
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
colibri
"A vizsgálat során a többi között azt próbálják kideríteni, hogy a Hableány sérüléseit a folyómederhez ütközés vagy a Viking Sigyn szállodahajó okozta."
Ez a legfontosabb kérdés? Szerintem a lényeg az, hogy a nagy luxushajó letarolta a kishajót, ami 7 másodperc alatt elsüllyedt a rajta utazó személyek 80 %-a azonnal odaveszett! Az már csak adalék, hogy a meder fenekén 2 hétig tovább sérülhetett a roncs.
Eladott Ország
@Horizont: A kötvényes bizniszen osztoztak a csúti bűnöző cigánnyal, meg még a jóisteni tudja milyen panamában működtek együtt. Rogán ugyanolyan leválthatatlan, mint olajszőkítő Sanya, Polt Péter és "Ondó" Tünde, vagy a csengeri örökös Kósa...
Sámannus
Moslékot kavarnak Nem a tettest vizsgálják hanem az áldozatot. Akár a nemi erőszakot úgy akarják kezelni. Minek mentek oda, és mit kerestek ott meg ilyesmi.
A Vikingen minden karcolás bizonyíték és ezt nem vizsgálják. Itt meg azt keresik amit nem a viking okozott.
Azt mondom nagy beszarás az egész kutyakomédia. Remélem a koreaiak nemzetközi vizsgálatot kezdeményeznek, mert ezt a gyalázatot ők nem vállalhatják fel, mert nekik ez nem érdekük.
Lepényleső
Most hallom először,hogy a hátulról történő elütést ütközésnek hívják. Azt meg még sohasem hallottam,hogy a
balesetben érintett bármely jármű szabadon felújítható a "vizsgálat" lezárta előtt. Eddig is hallott az ember
mende-mondákat,hogy akár el is tehetik az útban állókat? Ám az ártatlanok,ha ilyen igazságot kapnak,az
előző felvetés sem hallatszik utópisztikusnak?
Sámannus
@Lepényleső: Polték is vizsgálják a Vikinget: Figgyúk ott még fessétek le jobban, mert látszik a csikarás!
Nem jó! Még egyszer.!
Kb ilyen lehet a másik vizsgálat. A munkát szőrös nyelvvel nem lehet elvégezni. Már az alapoknál kilóg a lóláb.
desir62
Az lesz a vége, hogy megállapítják a Hableány kapitánya volt a hibás.Lásd lézer jancsi esetét.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.