Zuglónak hétmillió forintjába került a Magyar Nemzet információja szerint, hogy Karácsony Gergely polgármester tavaly eltávolította a jegyzőt.

A korábbi zuglói jegyző mintegy hétmillió forintot kapott távozásakor, valamint titoktartási nyilatkozatot kellett tennie volt munkaadója felé – tudta meg a Magyar Nemzet az elérhető önkormányzati jegyzőkönyvekből.

A lap szerdai számában azt írták, Makranczi László akkor volt hivatalban, amikor megkötötték a milliárdos veszteséget okozó kerületi parkolási szerződést.

Hétmilliót kapott távozásakor a titoktartásra kötelezett zuglói jegyző

Karácsony Gergely polgármester bizalomvesztésre hivatkozva távolította el tavaly a jegyzőt, akivel titoktartási nyilatkozatot íratott alá – emelte ki a lap.

Az újság felidézte, hogy Zsigmond Barna Pál, a Fidesz budapesti szóvivője keddi sajtótájékoztatóján felszólította Karácsony Gergelyt: ne sumákoljon a kerületi parkolási botrányban, fedje fel a parkolási szerződést előkészítő jegyző eltávolításának körülményeit.

Karácsony Gergely úgy reagált: Zuglóban a parkolással kapcsolatos minden adat és szerződés nyilvános. Zugló polgármestere szerint, aki

sumákol parkolásügyben, az Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester, ugyanis az előbbi nem hagyta az egységes fővárosi parkolási rendszer bevezetését, az utóbbi pedig eleget tett ennek az elvárásnak.

Cikk- és címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

(magyarnemzet.hu)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Elismerésre méltó Karácsony Gergely kitartása ezekkel a piti karaktergyílkosokkal szemben!
.
Akkor ez mi a turulmadár, amely ha jól megkaparná mondjuk akiknek a dolga lenne, az egész fővárosban dugi bugiznak:
.
----- Ez a rendszer a tetejétől a talpáig bűzlik
.
444.hu/2019/02/19/ez-a-rendszer-a-tetejetol-a-talpaig-buzlik
.
A 444 feltérképezte a parkolási helyzetet, amelyért feljelentették a "dugi bugi urak', az lett az eredménye ennek a kotkot-nak, hogy a 444-nek papírja van arról, hogy talált, és nem süllyednek el szégyenükben azok, akik a méltóságoSS nagyurak pártjára álltak:
.
----- A 444 jogerősen megnyerte a parkolási pert Ferencváros ellen
.
444.hu/2018/02/20/a-444-jogerosen-megnyerte-a-parkolasi-pert-ferencvaros-ellen
.
Íme szorul a hurok
.
------ Mácsai Pál: Dicsőséges nagyurak (Petőfi Sándor verse)
.
www.youtube.com/watch?v=5UxjWISWslg
.
Lehet emútnyocévezés helyett kettőezertízelőttizni!
papa.49
Azt bezzeg nem firtatja a fütyiszes szarzsák amikor a fütyiszes polgik fizettek komoly pénzeket a titoktartásért !!!
luiz
golyót a fejébe neki is karácsonynak is tarlósnak is... az összesnek is!
jesz
kapsz hét millát, a felét kérem vissza...itt írd alá a titoktartásit.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.