Megkötötte a Budapest-Belgrád vasút magyarországi, Kelebiáig tartó szakaszának teljes körű tervezésére és kivitelezésére a CRE Konzorcium – közölte szerdán az MTI-vel az Opus Global Nyrt.

A konzorciumban a kínai vasúttársaságot képviselő China Tiejiuju Engineering & Construction Kft. és China Railway Electrification Engineering Group (Magyarország) Kft., valamint az RM International Zrt. vesz részt fele-fele arányban. Utóbbi társaság az R-Kord Kft., valamint a Mészáros és Mészáros Kft. közös leányvállalata, tulajdonosa 51 százalékban az Opus, amely 295 milliárd forint bevételt vár a beruházástól a közlemény szerint.

A kivitelezési szerződés a magyar állam és a kínai Eximbank finanszírozási megállapodásával 2019 harmadik negyedévében léphet hatályba. A hitelkérelmet a kormány nevében a Pénzügyminisztérium benyújtotta a kínai hitelintézetnek. A munkálatok megkezdése a finanszírozási megállapodástól függ, onnantól számítva 5 év jut a tervezésre és kivitelezésre. A jótállási időszak további 2 év.

A csaknem 590 milliárd forint értékű beruházásra a Magyar Államvasutak és a Kínai Népköztársaság által létrehozott Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. írta ki a közbeszerzést.

A jellemzően egyvágányú, 150 kilométer hosszú vasútvonal teljes egészében felújítandó, utoljára a 60-as években korszerűsítették. A meglévő és az új vágányt egyaránt óránkénti 160 kilométeres engedélyezési sebességre alakítják ki, átépítve a felsővezeték-hálózatot és a vasúti műtárgyakat is. A nyomvonal mentén több mint 100 kereszteződés, majdnem 100 kiszolgáló épület, 16 aluljáró, továbbá hidak, zajvédő falak, térvilágítások és közművek épülnek.

A beruházás a felénél is kevesebbre, 8 óráról 3,5 órára csökkenti a menetidőt a szerb és a magyar főváros között

- olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
fontos nagyon fontos beruházás, mármint Orbánnak és bandájának! =))
silber13
Semmi értelme nincs ennek! Xsak új költségeket raknak az ország nyakábe
a. És a jelzett összeg sak a töredéke lesz annak, amibe keröóül majd, mert a lopások garmadáját is beleszámolják!
csak úgy....
@Shikari: fogadok,hogy már csak arra vártak,hogy te is helyeseld. :)
Qqberci
Ha ezt a Láncos Kutya megérhette volna...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.