Az innovációs és technológiai miniszter lemondását és a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) érintő törvényjavaslat visszavonását követeli a DK.

Arató Gergely frakcióvezető-helyettes szerdai sajtótájékoztatóján az akadémiai kutatóintézeteket "lenyúló" javaslatnak ítélte az előterjesztést. Elmondta: az MTA elnöksége levélben fordult az országgyűlési képviselőkhöz, szakmai érvekkel alátámasztva a törvény káros hatását és szakmaiatlanságát.

Szerinte Palkovics László miniszter az elmúlt egy évben mindent bevetett annak érdekében, hogy megszerezze a kormány az Akadémia intézeteit, megszüntesse autonómiájukat és a tudományos szabadságot.

Átverte, fenyegette és zsarolta az Akadémiát

- értékelt.

Palkovics László ezrét sem szakmailag, sem erkölcsileg nem alkalmas arra, hogy a magyar tudományért felelős kormánytag legyen – indokolta követelésüket. A DK azt javasolja, hogy egy hozzáértő és szavahihető miniszterrel kezdje újra a tárgyalásokat a kormány az MTA-val.

Egy második szellemi Trianon fenyegeti az országot

- jelentette ki.

Kérdésre elmondta: támogatják a javaslat alkotmánybírósági felülvizsgálatát. Emlékeztetett: levélben fordultak az Európai Parlament frakcióvezetőihez is egy közös európai fellépést szorgalmazva az ügyben.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
hozzáértő és szavahihető miniszter ??? ne már!!! =))
Nessy
Orbanisztánban lemondjon egy olyan miniszter, aki vakon végrehajtja O.V. parancsait, ha az ország kárára van, akkor is? Előbb fog holnap havazni kis hazánkban!
Madácsi Pali
@Nessy: de követelni még kötelező minden demokratikus pártnak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.