Lázár János, a volt kancelláriaminiszter lehet Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter utóda – írja több forrásra hivatkozva a héten megjelenő HVG.

Lázár János visszatérhet a kormányba, nem is akárki helyére
Fotó: Balogh Zoltán/MTI

A lap úgy tudja,  Lázár János az Emberi Erőforrások Minisztériumának élére kerülhet.

Állítólag azért lehet alternatíva a miniszteri pozíció Lázár számára, mert hátországában nem az elvárásainak megfelelően alakultak elképzelései, a megyéjében például azért is küzdenie kell, hogy a számára fontos emberek kapják meg a fontos pozíciókat.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
csöbörből vödörbe!!!
s ki lesz Palkovics helyett???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
maci0427
@levarosbukta: Seckó jedno ! Az egészségügyhöz ő még úgy sem ért ! nem jár állami eü. intézményekbe ! Jobb nem lesz !!!
relatív
Ez a regnál kör eddig sem, és várhatóan ezután sem a hozzáértés, hanem a politikai függés szerint szedi össze az alvezíreiket IS !

Eddig sem, de ezután még annyira sem lesz a magyar közéletben a tudás-, hozzáértés a jellemző, így bárki, bármilyen poszton elképzelhető, hiszen a megoldások sosem ésszerűek, hanem pártszerűek minden szinten !

Kimondottan a hatalom görcsös megtartása - minden áron, mások élete árán IS - a fontos, és a minél nagyobb harácsolás lehetőségének kierőszakolása.
dodóka
Ez a lézerjani valami kúrva nagy dolgot tudhat a felcsúti moréról, vagy a bandáról...
Nessy
@relatív: A szaktudás bolsevik huncutság!
Cicamama55
@Cicamama55: 06.40 Óóóóó! Pont a lényeg kimaradt a mondatból, hogy NEM figyelem a kormányinfót mióta Lázár János távozott!
Eladott Ország
Hol van Lázár János a szükség órájában?
uploads.disquscdn.com/images/e0371ba0a8d51cf492036e11d5360895c87f29441846d3e50971a90334a1e6f1.gif?w=600&h=270
Kihagyhatták LézerDzsonit a javak elosztásából, ezért a felháborodás, ménesbirtokilag. Ugye korrupció az, amiből engem kihagynak. Valami ilyen. Vagy a beruházó esett ki hirtelen a kegyekből. Ilyen is volt már. Mikor legokosabb Lajos építette volna az M4-es utat aranyáron, Dzsoni megmagyarázta, miért is bitang drága az egész, miért kerül többször annyiba, mint más országokban, ahol hegyeken vezetik keresztül az utat. Sok a szent hely, mondotta bele a képünkbe, rókavigyorral, és azokhoz külön lehajtó kell, stb. Majd a G nap után, mikor már nem volt oly jó barát a Lajos, ugyanez a tehetséges Dzsoni megmagyarázta, miért is vették vissza a megbízatást, ami nem más volt, mint a túlárazás. Pár éve még ártunk és ormányunk, az ide látogató akkori katolikus egyházfő jelenését csak cápalátogatásnak tisztelte. Mint tudjuk, a politikus legjobb “barátja” a beton...aztán a pénz , meg a még több pénz ... főleg a másé ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.