A nemzetközi sajtó előtt ismertette szerda délután a Magyar Tudományos Akadémia körül kialakult helyzetet Lovász László.

A kormány javaslatai a tudományos intézményrendszer átalakítására, köztük a kutatóhálózat leválasztása a Magyar Tudományos Akadémiáról (MTA) fenyegetést jelent az akadémiai szabadságra és a kutatói autonómiára – mondta Lovász László, az MTA elnöke szerdán Budapesten.

Az MTA székházában tartott nemzetközi sajtótájékoztatón Lovász László kiemelte:

a magyar kormány eddig nem tudott érdemi választ adni arra, miért lesz jó, ha a kutatóintézetek nem az MTA égisze alatt dolgoznak tovább.

„Mert csak” – ezzel az érveléstechnikájával találta magát szembe az MTA, amikor a kormányt arról kérdezte, miért kell leválasztani a kutatóintézeti hálózatát és létrehozni egy újat – tette hozzá Lovász László a HVG cikke szerint.

Jól működő, magas színvonalú irányítás alatt volt eddig az akadémiai kutatóhálózat. Az elért eredményeket és a rendelkezésre álló forrásokat tekintve az MTA kutatóhálózata Európa legjobbjai közé tartozik – hangsúlyozta Lovász László.

Az MTA elnöke hozzáfűzte: a kormány által emlegetett alacsony innovációs teljesítmény nem fog attól javulni, ha az MTA alapkutatást végző intézeteit kiveszik a köztestület felügyelete alól. A kutatóintézet leválasztása ellenben nagyon komoly jogi problémákkal fog járni.

A kormány június 4-én nyújtotta be a kutatás, fejlesztés és innovációs (KFI) rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatát.

A javaslat értelmében az MTA kutatóintézetei az újonnan létrejövő Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz (ELKH) kerülnek, amelynek tizenhárom fős irányító testületébe hat főt az MTA, hat főt a kormány delegál.

A tervezett módosítás emellett létrehozza a tizenegy tagú Nemzeti Tudománypolitikai Tanácsot. A kizárólag a miniszterelnöknek felelős testület véleményt alkot és javaslatot tesz a kormány KFI tevékenységével kapcsolatban.

Lovász László elmondta: az MTA álláspontja szerint rendkívül aggályos, hogy a javaslatban nincs biztosíték a kutatóintézetek alapfinanszírozására, és nincs törvényi biztosíték a kutatóhálózat képviseletére sem az ELKH-t vezető testületben. Emellett javaslat sérti az MTA tulajdongyakorlási jogait is.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megkérdőjelezhető tárgyalási módszerekhez, fenyegetőzéshez folyamodott az elmúlt egy évben a minisztérium és az MTA közötti egyeztetéseken és a nyilvánosságban

- tette hozzá.

Az MTA elnöke ezért a parlamenti frakcióvezetőknek írt levélben kérte, hogy az országgyűlési képviselők fontolják meg a tervezet elfogadását.

Újságírói kérdésre Lovász László kitért arra is: úgy látja, hogy az Akadémia továbbra is fontos intézmény marad a magyar tudományos életben. Az MTA elnökeként elsődleges céljának tekinti, hogy ne romoljanak a kutatók munkakörülményei az új rendszerben.

Elmondta azt is,

nagyon reméli, és mindent megfognak tenni azért, hogy a magyar tudósok ne hagyják el az országot a változások miatt.

A sajtótájékoztatón képviseltették magukat a Reuters, a Bloomberg, az AP, az APA, az AFP hírügynökségek, valamint számos európai sajtóorgánum, mint a Die Welt, az ARD, a Frankfurter Allgemeine Zeitung és a Guardian. Megfigyelőként jelen volt az Európai Bizottság, az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium egy-egy képviselője is – írj a Népszava.

Arra az újságírói kérdésre, a CEU-hoz hasonlóan nem tudnának-e nemzetközi szinten is nagyobb támogatást szerezni, Lovász úgy felelt: az MTA helyzete különbözik a CEU-étól, Magyarország egyik legrégebbi intézményeként pedig elsősorban a magyar társadalom támogatására lenne szükségük. 

Továbbá mi nem tudunk Bécsbe költözni

– tette hozzá Lovász.

A sajtótájékoztatót a HVG közvetítette élőben:

Forrás: MTI, Népszava, hvg.hu

Címlapi kép: MTI/Szigetváry Zsolt

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
Glatz Ferenc a "Magyar" Tudományos Akadémia volt elnökének vélekedése honfoglaló őseinkről

"Ezek a primitív hordák, akiknél a gyermek és nőgyilkosság régi tradíció... görbe lábú gyilkosok, primitív hordák, nyelvük nem lévén csak makognak, s a sokkal műveltebb szláv törzsek szavait lopták el... " - részlet Glatz: Magyarok Krónikája c. 1996-ban megjelent "művéből"
tudode
Megmondta ŐFÉLESÉGE bordája, hogy amely a Viktort nem érdekli, az nincs!
..
Alá is támasztotta három évvel ez előtt, talán a MODERN VÁROSOK számára ŐFÉLESÉGE szinvonalának megfelelően azzal, hogy
.
--- Orbán már nem az innovációban látja a jövőt
.
444.hu/2016/04/26/orban-mar-nem-az-innovacioban-latja-a-jovot
.
Ami a szt családnak nem hoz gyors hasznot, mint a családi bánya, abban nincs ráció!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.