Tízmillió forintos óvadék ellenében szabadulhat az a férfi, aki tavaly Érden a megengedett 50 km/órás sebesség helyett 130-cal száguldva gázolt halálra egy 83 éves férfit, egy másik jármű vezetőjének pedig maradandó fogyatékosságot okozott - közölte a Budapest Környéki Törvényszék. A határozat szerint az óvadék befizetése után a gyanúsított bűnügyi felügyeletbe kerülhet, ahol nyomkövetővel figyelhetik meg. A vád szerint a gyanúsított tavaly novemberben a délelőtti órákban száguldott át Érden, majd gázolt halálra egy gyógyszertárból kilépő idős sértettet. Az ütközés miatt az autó átsodródott a szembe sávba, ahol frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő gépkocsival, aminek a sofőrje maradandó fogyatékosságot eredményező sérüléseket szenvedett. A vádlott kábítószer és alkohol befolyása alatt állt. Az ügyészség fellebbezett az óvadékot megállapító határozat ellen, így az még nem jogerős. Amennyiben a másodfokú bíróság is helyben hagyja az óvadék megállapítását, a vádlottnak...

Forrás: 168ora.hu
Feltöltő: Horizont
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.