Sajnos az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy el kellett altatni.

Kővel vertek agyon egy teknőst a budapesti állatkertben, videófelvétel bizonyítja a bűncselekményt
Fotó: Pixabay

Szerda délután egy ismeretlen elkövető kockakővel agyonütötte a Fővárosi Állat- és Növénykert egyik görög teknősét – tudta meg az Index.

A szerencsétlenül járt állatot a gondozók fedezték fel, de segíteni már nem lehetett rajta. Az állatkert közleménye szerint a teknős páncélja kettétört, és súlyosan sérültek a belső szervei is. Óriási fájdalmai lehettek.

A térfigyelő kamera tanúsága szerint 

az elkövető a kerítésen áthajolva kivette a teknőst a kifutójából, mire az a látogató kezébe piszkíthatott. Az elkövető ezután keresett egy követ, majd agyonütötte vele az állatot.

A Fővárosi Állat- és Növénykert az ügyben ismeretlen elkövető ellent tett feljelentést a XIV. kerületi Rendőrkapitányságnál természetkárosítás bűntettének alapos gyanúja miatt, és a térfigyelő kamerák felvételeit is átadták a nyomozóknak, illetve csütörtökön kora délután helyszíni szemlét is tartottak a teknősök kifutójánál.

Az elkövető három év börtönt is kaphat tettéért.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
"Ha idejössz,nem veheted el a kulturánkat"...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
"Ha idejössz,nem veheted el a kulturánkat"...
jesz
ehhez a nyomozáshoz bot is kell, hogy azzal üssék az ismeretlen elkövető nyomát...
Commenter
@papa.49: nem fogják, emlékezz a szurikáta-ügyre. Legalább a teknős eszmei értéket fizesse ki ami igen magas is lehet az állat korától függően, plusz bírság és letöltendő, állatkertbe pedig többet ne mehessen!
lampa laz
A francba, én még egy bogarat sem tudok eltaposni, h a rohadt életbe lehetnek ilyen elmebeteg emberek. Nő létere ez egy szadista állat.
Aki Én
Az embernél aljasabb lény nincs a földön.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.