A rendőrség a Duna Budapesttől délre található teljes szakaszán 19 hajóval, valamint parti és légi egységekkel is megerősítve folytatja a kutatást.

A rendőrség 19 hajóval, nonstop keresi a Hableány áldozatait

Uszály szállítja a balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó roncsát az újpesti kikötőbe, a háttérben az Országház 2019. június 13-án. A BRFK munkatársai huszonhat órán át vizsgálták a csepeli kikötőben a Dunából június 11-én kiemelt hajót, amely május 29-én süllyedt el a Margit hídnál, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableány fedélzetén 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét embert sikerült kimenteni, hét dél-koreai állampolgár holttestét pedig még aznap megtalálták. Továbbra is a Duna teljes déli szakaszán, az összes bevethető hajóval, valamint parti egységekkel megerősítve folytatják a hiányzó három ember keresését. MTI/Illyés Tibor

Budapesti Rendőr-főkapitányság vízirendőrei a Készenléti Rendőrség járőreivel együttműködve továbbra is keresik a 2019. május 29-én történt dunai hajóbaleset három koreai áldozatát

- írja a police.hu.

A hatvan fős, kizárólag a kutatással foglalkozó rendőri egység az átvizsgálást a Duna érintett 215 kilométeres szakaszán 19 hajóval folyamatosan végzi.

A keresésben a rendőrök munkáját két speciális keresőkutya is segíti, a légtérből két helikopterrel, valamint két drónnal is folyamatosan ellenőrzik a folyót és annak hullámterületét.

A légi, vízi és a szárazföldi egységek együttműködnek egymással.

A rendőrség a korábbi gyakorlatának megfelelően, amennyiben a hajóbaleset újabb áldozatát megtalálja, úgy az azonosítást követően arról azonnal beszámol. ​

Forrás: Police

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
a civil emberek némi pénzmag beígérésére jobban kedvet kapnának a partmenti susnyások átnézésére...nem lehet legyinteni, hogy majd meglesz...ez a keresés sokkal fontosabb az "átlagostól"

Szerintem.
görbetükör
@jesz: Aki ezt pénzért teszi, az jobb, ha elássa magát!
jesz
@görbetükör: hááát...nem tudom..akkor nekifutok másként...sokkal olcsóbb, és talán hatásosabb, ha némi megtalálási díj beigérésével találja meg egy jobban odafigyelő horgász, vagy játszadozó gyerek...

asszem nem ez a legnagyobb probléma(ha az) ebben a súlyos balesetben, és következményében.

most hatalmas költséggel keresik földön-vizen-levegőben..
SystemError
@görbetükör: Gyerekkoromban elég sokat jártam a Dunát, nem mindenhol olyan egyszerűen megközelíthető a part. Szép lenne, ha az emberek a 37 fokban egész nap önszántukból egy ilyen programra adnák a fejüket, de nem hiszem, hogy ez nagy számban így lenne. Természetesen az elvárható lenne, hogy aki meglátja nem menjen tovább bejelentés nélkül, de még itt sem tenném a fejemet az emberek lelkére, amikor halott csöveseket átlépnek órákon keresztül... Sajnos vagy nem, szerintem is növelné a hatékonyságot, ahogy telnek a napok egyre nagyobb területen és egyre eldugottabb helyeken kell keresni. Napi 19 szolgálati hajó sem kis összeg...Szerintem egy a fontos most, hogy minél hamarabb meglegyenek!
görbetükör
@SystemError: Igen, igazad van, ez a realitás.
Én mégis fenntartom, hogy aki civil ezt pénzért teszi, az ássa el magát.
Jobb lenne a világ...
SystemError
@görbetükör: Jobb lenne..., talán ha szerencséjük van, akkor már nem Budapest-nél vannak. Ott talán az emberek sem lépik át, ha ilyet látnak..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.