Az állatkert kamerafelvétele mellett azt a követ is lefoglalta a rendőrség a helyszíneléskor, amellyel a tettes szerdán agyonütött egy görög teknőst a Fővárosi Állat- és Növénykertben – tudta meg az Index.

A rendőrség tegnap nyilvánosságra hozta azt a képet, amely alapján jó eséllyel felkutatható lesz az elkövető. A feltételezett elkövetőről az állatkert biztonsági kamerája felvételt készített.

Az Index úgy tudja, a nő magyarul beszélt azzal a férfival, akivel az állatkertben látható a képen –

így feltételezhető, hogy nem külföldi turisták.

A lap információ szerint már valaki bejelentést tett, aki Budapesten felismerni vélte a képen látható nőt. 

Az agyonvert teknős mindössze nyolcéves hím példány volt, ez teknősöknél fiatal kornak számít, mivel ezek az állatok évtizedekig élhetnének. Így az agyonvert állat is élhetett volna még akár hetven-nyolcvan évig is

– mondta az Indexnek Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője.

Hanga Zoltán szerint fontos, hogy lássák az emberek, akik esetleg hajlamosak egy ilyen tettre, hogy ez egyrészt büntetendő, másrészt a társadalom mély megvetésével jár.

Az állatkertben élő teknősök jelentős része egyébként mentett teknős, olyan állatok, amiket például csempészektől koboztak el

- tette hozzá a szóvivő.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága 01140/1778/2019. bűnügyi számon folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen állatkínzás vétség elkövetésének gyanúja miatt. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy 20-25 év körüli nő 2019. június 13-án 17 óra 40 perc körül Budapest XIV. kerületében, a Fővárosi Állat- és Növénykert kifutójában rádobott egy nagyméretű kockakövet egy görög teknősre. Az ütéstől a teknősnek olyan súlyos sérülései keletkeztek, hogy az állatot el kellett altatni. 

A nő 20-25 év körüli, vékony testalkatú, hosszú barna hajú, aki a bűncselekmény elkövetéskor fekete hosszú ujjú pólót, zöld színű kantáros nadrágot és sportcipőt viselt.

Teknős-gyilkosság: lefoglalta a rendőrség azt a követ, amivel a nő agyonverte a fiatal állatot

Fotó: police.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képeken látható nőt felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Forrás: Index, police.hu

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gauntlet
Bunkó trampli! Mi az isten baja volt a teknősök???
Commenter
@Gauntlet: Mi baja volt? Majd a rendőrségen elmondja mert már beazonosították a felvétel alapján. Állítólag azért verte agyon a kisállatot mert az a tenyerébe piszkított. Miért nyúlt hozzá, hogy vehette ki, és hol volt a gondozó hogy elzavarta volna ezt az overallos bányarémet?
simmering73
Jó lenne most már példás büntetést (pl azonnal letöltendő börtönt) kiróni ezekre az elvetemült állatkínzókra. Mert amíg nincs példás büntetés, addig jót röhögnek az impotens törvényhozáson. Döbbenetes, hogy ez a felsőbbrendűnek kikiáltott faj, mennyire primitív szinten áll az állatokhoz képest, amelyek csak védekezés képpen vagy élelemszerzés céljából ölnek.
Pálinkafőző Rézüst
A Vikinget hajót meg nem ... 28 halott... Arányok???
Szeparepa2
Frászért nem inkább szarbángecire dobta vazeg...
Szeparepa2
@Pálinkafőző Rézüst: Arányok? Ebben az országnak nevezett kuplerájban, azok voltak valaha is..?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. June 24., 10:01
Kiss Ramóna titokban férjhez ment
Szórakozás - 2019. June 23., 22:07
Ő lett Magyarország Szépe – fotó