Az elsőrendű vádlott feltételes szabadságra bocsátásáról döntött a bíróság.

A Szegedi Törvényszék három bíróból álló másodfokú tanácsa helybenhagyta a büntetés-végrehajtási bíró az emberölés és rongálás bűntette miatt 17 év szabadságvesztéssel sújtott ifj. H. D. elítéltet feltételes szabadságra bocsátásáról hozott döntését

- tájékoztatta a bíróság szóvivője pénteken az MTI-t.

Juhászné Prágai Erika közölte, az elítélt szabadságvesztését a Szegedi Fegyház és Börtönben tölti, amelyből feltételes kedvezménnyel július 15-én szabadulhat.

A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsának döntése alapján a büntetés-végrehajtási bíró helytállóan következtetett arra, hogy büntetés-végrehajtási intézetben kifogástalan magatartást tanúsító elítélttel szemben a feltételes szabadságra bocsátás engedélyezése mellett is elérhetőek a büntetés céljai.

Az elsőfokú bíróság helyesen járt el akkor, mikor a feltételes szabadság próbaidejének tartamára elrendelte az elítélt pártfogó felügyeletét, így biztosítva életvitele rendszeres figyelemmel kísérését.

A Szegedi Törvényszék határozatával a döntés véglegessé vált.

Ifj. H. D.-t a Debreceni Ítélőtábla 2009. november 13-án sújtotta jogerősen 17 év fegyházbüntetéssel az olaszliszkai emberölési ügy elsőrendű vádlottjaként. Az ügyben a bíróság három vádlottat ítélt életfogytig tartó fegyházbüntetésre.

Szögi Lajos tiszavasvári tanárt a gyermekei szeme láttára verték agyon 2006. október 15-én, a Borsod megyei Olaszliszkán, miután a feltételezések szerint – amit azóta az eljárás megcáfolt – elsodort egy kislányt, aki árokba esett, de nem sérült meg.

Forrás: MTI

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
A kurva anyátokat. 2026-ig kellene börtönben rohadnia, ha már eltöröltétek a halálbüntetést. Mi az, hogy jól viselkedett? Szólt, hogy szeretne újra embert ölni?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
A kurva anyátokat. 2026-ig kellene börtönben rohadnia, ha már eltöröltétek a halálbüntetést. Mi az, hogy jól viselkedett? Szólt, hogy szeretne újra embert ölni?
desir62
fideSS, mit vártatok ez is egy fajta győztes kan cigány.
Commenter
@simmering73: Mást nem is lehetett várni tőlük. orbán ugye először demagóg lózungként belengette a halálbüntetés visszaállítását, holott jól tudta hogy EU-s tagországként erre nincs mód. Akkor legalább tartanák be a TÉSZ-t. De nem teszik. Miből gondolják hogy egy velejéig aljas bűnöző valaha is újra tagja lehet a társadalomnak? De nincs itt semmi gond, kiengedtük mi a baltást is, az ukrán hajóskapitány is szabadlábon, Gruevszkit bújtatjuk, és még sorolhatnám. Ráadásul a tények azt mutatják hogy a jó magaviseletért kiengedett gyilkos újra öl. Egy gyilkosnak nincs keresnivalója a társadalomban.
görbetükör
Sok ilyen kifogástalan magaviseletű szomszédot kívánok mindegyiknek, akin múlik a szabadlábra engedés!
jesz
ez a kifogástalan magatartás nem fér a fejembe...ez csak színészkedik, de kifogástalan sose lesz...először is a szabadulást meg kell ünnepelni... már ott pocsolyarészegen üvölti, hogy halál mindenkire...végre szabadon...
Borsodi
Akkor az ártatlanul meggyilkolt tanár feltámad? Ha nem dögölj meg úgy ahogy Te tetted,és mind azok akik segítettek.Ez az igazság szolgáltatás egy nulla.
Rockxy
ezek a faszok a hitlert is kiengednék, mer jóképű csávó, oszt hátha megrendezné nekünk a harmadik véhát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.