A BRFK felkérésére az ózdi rendőrök Ózdon elfogták a nőt, aki a Fővárosi Állat- és Növénykertben megkínzott egy görög teknőst – közölte a Police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága állatkínzás vétség gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, mert a Fővárosi Állat- és Növénykert feljelentése alapján 2019. június 13-án egy látogató utcakövet dobott egy görög teknősre.

A zuglói nyomozók kevesebb, mint 20 órán belül azonosították és az Ózdi Rendőrkapitányság rendőreivel együttműködve elfogták a feltételezett elkövetőt.

A 28 éves V. Adélt előállították, kihallgatása folyamatban van, a nyomozó hatóság őrizetbe vételét és bíróság elé állítását tervezi.

A nő szerda délután kockakővel ütötte a Fővárosi Állat- és Növénykert egyik görög teknősét. Az állatot a gondozók a zárás előtt találták meg, de a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az állatorvosok már nem tudtak segíteni rajta, így a teknős elaltatása mellett döntöttek – áll az intézmény csütörtöki közleményében.

A görög teknős (Testudo hermanni) Dél-Európában őshonos mediterrán szárazföldi teknősfaj, szerepel a veszélyeztetett állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó washingtoni egyezmény listáján.

Az ilyen állatfajok egyedeinek elpusztításával vagy károsításával természetkárosítás bűntette valósulhat meg, amely három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Fiatal teknős volt az áldozat

Az agyonvert teknős mindössze nyolcéves hím példány volt, ez teknősöknél fiatal kornak számít, mivel ezek az állatok évtizedekig élhetnének. Így az agyonvert állat is élhetett volna még akár hetven-nyolcvan évig is

– mondta el korábban az Indexnek Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője.

Hanga Zoltán szerint fontos, hogy lássák az emberek, akik esetleg hajlamosak egy ilyen tettre, hogy ez egyrészt büntetendő, másrészt a társadalom mély megvetésével jár.

Az állatkertben élő teknősök jelentős része egyébként mentett teknős, olyan állatok, amiket például csempészektől koboztak el

- tette hozzá a szóvivő.

Forrás: police.hu

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Commenter
Helyes. Megérdemelné, hogy alligátor teknősök elé vessék...ott kővel se rúgna labdába a szemét.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Commenter
Helyes. Megérdemelné, hogy alligátor teknősök elé vessék...ott kővel se rúgna labdába a szemét.
vacsi
@simmering73: Így igaz! De nem csak az állatokat meggyilkolókra, hanem azokra is, akik embert ölnek. Pl. az olaszliszkai gyilkost nem kiengedni a börtönből, csak mert ott jól viselkedett!
Commenter
@justhpeter: pénzbüntetéssel meg fogja úszni, sajnos. Amíg senki nem nyúl az Állatvédelmi törvényhez és nem szigorítják addig nehéz bármelyik állatkínzásos esettel példát statuálni. Ott volt a kutyát nyíllal átlövő polgármester, és ott van az orvvadász,a macskát csaliként szigszalagozó miniszterelnök-helyettes...
bencemacska
Meg kellene okvetlenül akadályozni, hogy gyereke legyen, mert mi lesz a gyerekkel?!
Ha kiderül, hogy óvónő, vagy bölcsődei dolgozó, megüt a guta!
görbetükör
Bár mérhetetlenül haragszom erre a nőre, sőt mérhetetlenül megvetem, azért nem esek túlzásba.
Tökéletesen megelégednék azzal, ha legalább egy hétre rács mögé kerülne. Természetesen klímamentes, zsúfolt cellában, ahol állatszerető női rabok veszik körül.
Dr plágium
Az állatvédelmi törvény szerint 3 évet is kaphatna a baj az, hogy a bíróság nem alkalmazza. Majd kap pár ezer ft büntetést és folytatja. Azért remélem legalább a teknős értékét ki kell fizetnie.

@bencemacska: Ózdon fogták el, gondolom nem a naptól barna.
Aztán a mellette sétáló pasi kezében mintha pálinkás üveg lett volna.
bencemacska
@Dr plágium: ma, 18:31
Azt sem értem az ő arca (?) miért van kitakarva?! Együtt voltak, megakadályozhatta volna a hülye pichát!
(Elnézést, de nagyon ideges vagyok minden állatkínzóra!)
Commenter
@papa.49: A sérült állatra a gondozók találtak rá a zárás előtti állományszemle során, de segíteni már nem tudtak rajta, el kellett altatniuk.

A lap azt írja, a teknős testét borító páncél az állat hasi és a háti oldalán is

ujjnyi-kétujjnyi szélességben kettéhasadt, szétnyílt, emellett a belső szervei is súlyosan sérültek, óriási fájdalmai lehettek. (index)
advocat
És mint látjuk az ember a legnagyobb állat! És miért? Ja! Kifizette a belépődíjat! Ózdi volt. Ez azért elég sok mindent megmagyaráz.Ózdiak, lehet tiltakozni. De mire lehet számítani egy ilyentől.
Nessy
Mi a csudának megy az ilyen az Állatkertbe! Vagy visszavágyott a régen elhagyott fára? A kedves barátja sem lehet különb, hogy nem akadályozta meg a nő tettét. Én őt is megbüntetném bűnpártolás miatt!
jesz
jó...jó...a teknősről már mindent tudunk...de erről a picháról semmit...

...most védik a népharagtól, aztán csendben elengedik..
maci0427
Magyarország és az Állatvilág szégyenei ! A büntetés meg , ha már őt nem lehet agyonütni, akkor fizesse ki a teknős eszmei értékét akár banki hitelre is ez a szemét " embernek nem nevezhető valaki " !!!
maci0427
@Nessy: Tigrissel mit csinált volna ? vagy egy mérges kígyóval ?
desir62
Az ilyenek verik agyon a csecsemőiket, is.
Nessy
@maci0427: Ki kellene neki próbálni büntetésképp! A tigrisnek meg lenne az ebédje! Egy ilyen gonosz embert nem mar meg mérges kígyó, mert ő halna bele!
lusta
@advocat: Drága sztrovacsek, kérném nem álltalanosítani. Igen Ózdon is vannak ilyen emeberek. Az Ön logikája szerint a fülöpháziak mindegyike vak komondoros, különösen, hogy az eset után újraválasztották, majd most a lánya lett a polgármester. Meg Izsákon csak agyonverő rendőrök szolgálnak. a sort lehet folytatni. Addig, amíg helikoptereztetni lehet az orvul lelőtt állatot, meg lehetne még sorolni, ott ne számítsunk semmi jóra, az állatok meg még annyira se.
papa.49
@Commenter: a tegnapi 19.38 ra Igen a tökfejét beverni NAGY KOCKAKŐVEL hogy érezze kicsit milyen is a fájdalom !!!Szívem szerint MEGÉRETT AZ AKASZTÁSRA !!!
Commenter
@papa.49: Nem lehet, majd megússza pénzbüntetéssel. A 8 éves állat értéke jelenleg úgy 50-60 000 Ft körül mozog. Ez sem különb bármilyen gyilkosnál mert aki a legvédtelenebbet az állatot bántja, az simán öl embert is.
Commenter
@durbincs: maga már csak tudja, mint tengeri ragadozó. A nő nem migráns volt tehát nem eszik teknőslevest. Amúgy maga igen?
Commenter
@durbincs: allergiás vagyok a propoliszra.Maga igya csak mézzel meg narancslével a kávéját. És ünnepelje a focisták győzelmét. Ha majd a gazdája bukik, úgy mint a Puskin mesében maradnak a stadionok mint a repedt teknő. És ez nem poén a teknős felé mert ezt a teknős ölőt még maga is elítéli a maga módján.
Commenter
@durbincs: még jó hogy a magáé csupa cukros Jaffa?
Commenter
@durbincs: maga szerint a fórum mind sorosfüggő a kivétel maga meg a barátai úgy is tudja kik azok. Egyébként nem vagyok sorosfüggő, kaptam soros ösztöndíjat hanem a gazdája aki akkor még tényleg függött Soros Györgytől, mert jobb életet és a politikai karrier lehetőségét biztosította neki. Szépen meg is hálálta.
Commenter
@durbincs: elkámpicsorító amiket ír.
Commenter
@durbincs: arra passzol aki a teknőst agyonverte, például. Miért nem vesz az állatkertnek a kommenpénzéből egy kis teknőst? Ha már úgyis hal az avatarja, szép gesztus lenne magától, de ez eszébe sem jut, csak másokat piszkál.
Commenter
@durbincs: a gazdáját féltse. az már rég megbuggyant.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.