Mindenkit személyes felelősség terhel, aki asszisztált Orbán rossz irányváltásához – jelentette ki Jeszenszky Géza történész, az Antall-kormány külügyminisztere, volt nagykövet.

Az, amit a kormány emlékezetpolitikának nevez, eufemisztikus kifejezése a történelemhamisításnak. Most éppen Nagy Imrét akarják kiretusálni a forradalomból. Korábban historizálásnak hívták, amikor a történetírás a politika szolgálólányává válik. Az viszont nem történész, aki hajlandó a hatalmat így szolgálni

– fogalmazott a Népszavának adott interjúban Jeszenszky Géza volt külügyminiszter.

Jeszenszky Géza: történelemhamisítást művel a kormány

A politikus, akit Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének harmincadik évfordulója kapcsán szólaltatott meg a lap cáfolta azt a legendát is, hogy Antall József, a rendszerváltás utáni első szabadon választott kormány vezetője halálos ágyán Orbán Viktor nevezte volna meg utódjául. Mint elmondta, amikor válságosra fordult az állapota, határozott álláspontja volt, hogy nem akarja megkötni pártja, az MDF kezét, ezért nem nevez meg senkit utódjának. Halála előtt pedig nem csak a későbbi miniszterelnökkel beszélgetett, hanem az SZDSZ-es Tölgyessy Péterrel is.

A legendából csupán annyi igaz: számoltunk a lehetőséggel – mi több, kívánatosnak tartottuk volna –, hogy az 1994-es választás után az MDF koalíciót kössön a Fidesszel. Ebből semmi nem lett, vesztettünk

– tette hozzá.

Jeszenszky beszélt a Fidesszel – hozzá hasonlóan – szembeforduló konzervatív értelmiségiek által alapított Felelős Értelmiség mozgalomról is. Mint mondta, a mozgalom fórumán úgy érezte magát, mintha újra a nyolcvanas évek végén volnánk.

Ahogy az MDF létrehozásakor sem hittük, hogy meg tudjuk változtatni a rendszert, most sem hisszük, hogy küszöbön a kormányváltás. Elsődleges célunk az EU-ellenes hangulatkeltés, propaganda leállítása

– mondta, és hozzátette: hamis állítás, hogy „Brüsszel”, Európa nyugati fele Magyarország rosszakarója, vesztére tör.

Szeretnénk világosan megmutatni: nem nyugszunk bele, hogy hülyének nézzék a magyar társadalmat, és a Nyugat helyett ismét a Kelet felé fordítsák.

Cikk- és címlapkép: MTI/Kovács Attila

(nepszava.hu)

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Hiába mosakszol te és a volt pártod derékig sáros a jelenlegi helyzetben !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Jozefina
Jeszenszky legalább beismeri és tudja, hogy mia baj!!! És ez jó!!! Ébredező értelmiség tessék előbújni!!!
tulipan
@black mirror: Kösz a tájékoztatást!!!
tulipan
@black mirror: Ezek a rohadék narancsosok, önmagukat dicsőítették, nagy melldöngetéssel, tegnap, az elsinkófált szabadságunkat emlegetve! Tükör! Te, mégis kik)re gondoltál???
tulipan
Ez nem véletlen és nem is meglepő! Orbanisztán országában teljesen eluralkodott a narancsos gőg, pökhendi pimaszság, a másik ember megvetése, lenézése!!
privatbankar.hu/vasarlo/hivatalos-a-magyarok-egyaltalan-nem-tunnek-jo-fejnek-326708

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.