A lex Czeglédy törvényjavaslat célja, hogy ne lehessen bűnözőket kimenteni mentelmi joggal az eljárásokból - magyarázta Kósa Lajos csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán. A műsorban arról beszéltek, hogy az Országgyűlés szerdán megkezdte a a jogszabály-módosítás Czeglédy tárgyalását. Ez alapján nem illetné meg a mentelmi jog a képviselőjelöltet abban az esetben, ha büntetőeljárás folyik ellene, és a vádemelés még az előtt megtörténik, hogy jelöltként nyilvántartásba vették. Kósa Lajos szerint az ellenzék számára azért fontos Czeglédy, mert ő az MSZP és Gyurcsány Ferenc, a DK elnökének ügyvédje és Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc feleségének és a DK EP-képviselőjének üzlettársa. Az utóbbi kapcsán megjegyezte, Dobrev Klára cége finanszírozta Czeglédy ügyeit. Hangsúlyozta, a törvénymódosítás után azt a visszaélést, amit most az ellenzék Czeglédy "kimentése" kapcsán elkövetett, többet nem lehet megcsinálni.

Forrás: hir.ma
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Commenter
Mondja ezt egy olyan bűnöző aki többek között a csengeri ügy kapcsán még tanúként sem beidézhető, és még mindig szabadlábon van!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Commenter
Mondja ezt egy olyan bűnöző aki többek között a csengeri ügy kapcsán még tanúként sem beidézhető, és még mindig szabadlábon van!
simmering73
Ez rátok is fog akkor vonatkozni, drága, jó Lajosom
namihami
Jajos, ha olyan hülyék lesztek, hogy ezt mégis megszavazzátok, akkor a 2/3-os többség 10 főre apad. Maximum. De hajrá, előre.
És majd a Gazdi nyitja a sort, ezzel aztán mellette sorra csattanhatnak a családi és baráti zárkák ajtajai is.
Macskaszem
Azt követeld baromarcú, hogy ne lehessen bűnözőket kimenteni poltpéterrel, mert ő jóval nagyobb bűnözőket takargat, mint amilyet a mentelmi jog valaha is takart.
Clavigo
Farkas flóriánról ,ha lehetne valamit hallani... Ja ? A morét védi a mentelmi jog. Nincs több kérdésem.
kereső
Simonka, bánki erik, flórián a cigányok disze? Mi van azzal a fidesses polgival, aki másfél éve nem "hajlandó" jogerős itélet ellenére bevonulni?
Lajosom, ne hazudj! DK-nak nem üzlettársa Czeglédy- ezért már sokakat elmarasztalt a magyar biróság- te sem úszod meg.
Aztán meg ez lesz az a Tv.,amelyet legelőször ellenetek lehet majd felhasználni. Hülyék.
kereső
Még csak annyit- Czeglédy Csaba bűnösségét- bűnözői mivoltát magyar biróság még nem állapitotta meg. Ellentétben rogánnal- akit nyugodtan lehet bűnözőnek mondani a biróság szerint IS!, mintahogy matolcsy közpénztolvaj. Ezt is biróság mondta ki. Orbán meg hazudott- "megfigyelési ügy ", ezt is biróság mondta ki. Mutass egy hasonló birósági papirt gyurcsányra, DK-ra. Van?
Eriksson
Érdekes, hogy amíg az EP-be összesen 21 férőhely lett kiosztva a magyaroknak, a DK betette Czeglédyt 36.-nak. Csak nem a mentelmi jog érvényesítése miatt?
CsipkeRózsa
Kósa inkább hallgatna, hiszen neki még a mentelmi jogát sem kellett igénybe vennie, mert nem vádolták az elkövetett tettéért sem. Pedig több milliárd kérdése vetődött fel.
dr. prédikátor
Kupaklala!!!Akkor ti hányan maradnátok a fitymaszban???
csak úgy....
Nagy huncut ez a lajos! Nikola Gruevszkit ,a hazájában törvényesen elítélt,volt miniszterelnököt,meg csak úgy kicsóreszolták Macedóniábu...
F_Viktor
@csak úgy...: Írod:
"Nikola Gruevszkit ,a hazájában törvényesen elítélt,volt miniszterelnököt,meg csak úgy kicsóreszolták Macedóniábu..."

+ a hazájában elítélt bűnöző tanácsokkal látja el a magyar kormány tagjait, köztük a mindig résen lévő külhúgyminisztert is!
csak úgy....
@F_Viktor: Nagyon szegényes fantáziával és tudással áldhatta meg azt a sors, aki ilyen gruevszki félékre szorul.
papa.49
Kupaklaja fogsz te még PONT E TÖRVÉNY MIATT VISÍTANI csak akkor már KÉSŐ LESZ !!!
csak úgy....
@papa.49: Majd kondásnak álcázza magát a kedves mama gyesznó farmján. :)
kereső
@F_Viktor: "balkán-szakértő" gruevszki ezért "konzultál" vele külügyérünk .Amúgy meg nem értem én ezt a Tv.-t, mert ha egy kormány=orbán egy gyilkost szabadon engedhet, kormánysegédlettel megszöktetnek egy köztörvényesen elitélt bukott miniszterelnököt, akit már nemzetközileg is köröznek,és országában már terrorista bűncselekménnyel is vádolnak, akkor miért is akar ez a kormány egy ilyen törvényt? Egy újabb fegyver az ellenzék ellen?- nem elég az ász, nem elég a médiabirodalom?
Van amikor a puska visszafelé talál elsülni- na ez benne van ebben a Tv.-ben, ha az ellenzék észnél lesz.
csak úgy....
@csak úgy...: 13:40 erröl jut eszembe! a fidesz már miniszterelnököt is lop! :)
csak úgy....
@csak úgy...: a használt lemaradt!:) helyesen ,úgy hangzik a mondat,hogy a fidesz ,már használt miniszterelnököt is lop!
advocat
Lajosom! Ti nem hülyék, hanem gonoszok vagytok. Tudod, majd ha azt a bíróság jogerős ítéletében megállapítja. Tudod. ÁRTATLANSÁG VÉLELME! Ha nem teszik az akkor is van. Te kis huncut 20 %-os!
tudode
Arról nem is szólva, hogy mindannyian díszpintyőKÁK az ország házában, mivel most már azért ízmoznak minél később kerüljön sor rájuk:
.
Miért is:
.
---- 1.Videó: NYILATKOZAT - Az Alaptörvény közjogilag érvénytelen! (Osszátok legszélesebb körben!)
.
www.youtube.com/watch?time_continue=25&v=ZBLa8TRV030
.
---- 2.Videó : KÖZLEMÉNY (A 2018-as elcsalt Választások)-(Osszátok legszélesebb körben!)
www.youtube.com/watch?v=y7ThNM3osXE

3.Videó : KIÁLTVÁNY (A magyar nép követelése!-2018)-(Osszátok legszélesebb körben!)
www.youtube.com/watch?v=EJpZ8Z2hGok
.
Ami a karaktergyilkosságukat illeti! Kivonták Simon Gábor MSZP-s politikust, kígyót, békát üvöltöztek vele kapcsolatban, vezetőszáron gyönyörködtek, oszt mi lett a vége, nem csak vele, évek múlva
.
Pénzbírságot sem kell fizetnie az ex-MSZP-s Simon Gábornak
.
index.hu/belfold/2017/06/21/penzbirsagot_sem_kell_fizetnie_az_ex-mszp-s_simon_gabornak/.
.
Ami óta betették a lábukat a politika színpadára, mindig volt akin ízmoztak valakin, miközben saját maguknak rugták be az öngólt úgy, hogy beszakadt a háló azzal, hogy a rötyi papírjuk KÖZJOGILAG ÉRVÉNYTELEN, nincs is miniszterelnök, stb. stb.
lusta
@Eriksson: Én emlékszem olyan képviselőre, na nem magyaroroszágira, aki külön kérte, hogy legyen az utolsó helyen. És toronymagasan nyert.
Sámannus
Barom vagy Lala. Hát a fidesze a börtönbe sem vnul be akit elítéltek. Hogy van ez tyúkeszűkém?
Commenter
@csak úgy...: dehogy. Nincs is disznófarm, vagy állatfarm. Itt csak @durbincs regél sertéstelepekről.Kósa mama nem stróman...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.