Forgalomkorlátozásokra kell számítani ma a budapesti Hősök tere környékén a 30 éve szabadon című rendezvénysorozat keretében tartandó esti ünnepi koncert miatt, a BKK egyes járatai is módosított útvonalon közlekednek.

Budapest közlekedési káosszal ünnepli a rendszerváltást

A Nemzeti Rendezvénykoordinációs Központ tájékoztatása szerint ma reggel 6 órától hétfőn 5.30-ig teljesen lezárják a forgalom elől a Hősök terét, az Állatkerti körutat és a Koós Károly sétányt a Hermina úttól a Hősök teréig, 16 órától az Andrássy út Kodály körönd és a Dózsa György út közötti teljes szakaszát, a párhuzamos szervizutakat, valamint a környező utcák egyes érintett területeit.

Megállási tilalom érvényes keddig a Városligetben, valamint a Kodály körönd és a Dózsa György út közötti érintett utcákban.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a Magyar Honvédség díszelgő vadászgép köteléke 20 órakor átrepül a Hősök tere felett, ez fokozott zajhatásokkal járhat.

A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint a forgalomkorlátozás miatt változik a 20E, a 30-30A-230-as, a 105-ös és a 979-es busz, valamint a 75-ös trolibusz útvonala, lezárhatják továbbá az M1-es metró Hősök tere állomását, ugyanakkor a kisföldalatti szerelvényei a megszokottnál sűrűbben járnak majd.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
És az Orbán-féle Nagy Imre temetési beszéd mára vált igazán "" hitelessé"".
Hogy nem pálik ki a szája, ha összehasonlítja a ma elmondott igehírdetéseit az akkori parasztvakításával.
Már ákkor hazudott, csak a családipénz megszerzéséhez kellett a rizsa mellett a sok paraszt szavazata is.
Commenter
Még eggyel több ok Tarlós leváltására.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.