A munkát és jövedelmet terhelő adók mérséklése mellett az adókedvezmények bővítésével folytatódhat a közterhek enyhítése – mondta a pénzügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Folytatódik az adócsökkentés

Varga Mihály szerint elsősorban a gazdasági növekedést támogató szolgáltatások adója csökkenhet a közeljövőben. Az adócsökkentési folyamat következő, már elfogadott elemei a szociális hozzájárulási adó és a kisvállalati adó mérséklése, és bővül a fejlesztési célú adókedvezmények hozzáférhetősége – tette hozzá. Megjegyezte, hogy Magyarországon a társasági adó már most a legalacsonyabb, a személyi jövedelemadó mértéke pedig a harmadik legalacsonyabb az EU-n belül.

A miniszter a növekvő lakossági bizalom jeleként értékelte az új állampapír sikerét. Az érdeklődés olyan jelentős volt, hogy becslése szerint a forgalom az értékesítés második hetében is több száz milliárd forint lehetett. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az állampapírok iránti lakossági kereslet nem egyedülálló a világban, különösen ott nem, ahol a pénzügyi kultúra része az állampapírba fektetett megtakarítás.

Varga Mihály a kibocsátást az államadósság szerkezetének átalakításával indokolta. A kormány – mint fogalmazott – 2010 óta az államadósság csökkentésének érdekében alakította át a gazdaságpolitika kereteit, de fontos szempontnak tekinti az államadósságon belüli devizaarány további mérséklését is. Nem mindegy az sem, hogy az ország külső hitelezőnek vagy a saját polgárainak az adósa, ezért más országok is bevett eszközként tekintenek a lakosságot célzó állampapír-kibocsátásra – hangsúlyozta. A tárcavezető arra számít, hogy az államadósság mértéke 2020 végére a GDP 67 százalékára eshet, és a következő években tovább csökkenhet.

Varga Mihály a gazdasági növekedést lendületesnek nevezte, és hangsúlyozta, hogy Magyarország az általános európai lassulás ellenére tudott bővülést elérni. A gazdaság bővülésének köszönhetően minden területre több pénz jut, így többek között az oktatásra, az egészségügyre, a közbiztonságra és a környezetvédelemre is – jelentette ki a pénzügyminiszter.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Qqberci
Micuka, hogy is volt az, hogy novemberben megemeltétek az osztalék után fizetendő szocho-t 15-ről 19,5 %-ra kellően alacsony (450 eFt) felső korláttal, hogy nektek azért ne fájjon, aztán május 20 után, mikor már mindenki befizette, visszavettétek... no nem 15 %-ra, hanem csak 17-re. Ami ugye a 19,5-höz kéepst csökkentés, de a tavalyi 15-höz képest emelés!
human
Érzem, hogy ettől meg fog állni a kivándorlás :/
justhpeter
A jól megtanult mesét lelkiismeret hiányában csak ilyen gátlástalanul lehet eladni.
Eladott Ország
A mikrofonállvány szerint lassan adóparadicsommá válik Magyarország. A társasági adó csökkentésének lázas igyekezete pedig innentől kezdve csak egy dolgot jelenthet, mégpedig azt, hogy a magyar gazdaság nagyja már derűsék kezébe került: a Csányik, Mészárosok, Garancsik, Szíjjék (akik az adójuk nagy részét már most is a futballon keresztül mossák át), újfent dörzsölhetik a kezüket. A többiek, azok a vállalkozók, akik többen birtokolnak sokkal kevesebbet, nos ők kapnak egy kis alamizsnát, amiért cserébe bizakodóan és dalolva fizethetik majd az emelt bérek közterheit. A holdudvarnak alanyi jogon járó jövedelem maximalizálásán kívül a társasági adó történelmi csökkentésének semmilyen gazdaságélénkítő hatása nincs. Úgyhogy a kör bezárult. Megint. Szabolcs-Szatmár legutolsó zsákfalujában a közmunkás pedig nyugodtan beledőlhet a kardjába. És minél pesszimistább minél több magyar, annál derűsebb és bizakodóbb a kormányrúd körül tolongó, adócsökkentő hősök jóllakni képtelen hada. A lassan három évtizede a közösből hízó személyiségzavar pedig, aki mindennapi derűjét naponta abból nyeri, hogy a nép legalantasabb ösztöneit lovagolja meg, aki az egész államigazgatást bordélyházként üzemelteti, aki legalizálta és védi a korrupciót, aki köztörvényes bűnözőkkel üzletel családilag és kormányszinten is, igen… ő a legderűsebb mind közül. És valójában minden oka megvan rá. Hisz a saját alantas ösztönei rabjává vált, vesztes magyarok változatlanul zsibbadtan tapsolnak az odavetett koncoknak és retorikai rablómeséknek. Ha ez tartósan így marad – márpedig minden jel arra mutat -, akkor a 21. századot is nyugodtan hozzá lehet könyvelni a veszteségekhez. A bordélyban legalább tudták, ha nem megy az üzlet, nem a zongorát, hanem a kurvákat kell lecserélni, de itt ugyanazokkal akarják elérni a sikereket, akikkel bóvliba vitték az országot.
Eladott Ország
A 27%-os áfát senki még csak meg sem közelíti, ugyanis a minket holtversenyben követő Dánia, Horvátország és Svédország is 25%-os áfával rendelkezik. Amikor annak a lehetősége, hogy a magyar áfa is „mindössze” 25%-os legyen bejelentésre került, sokan megmondtuk, hogy a kormány uniós támadást, esetleg Sorost fog kiáltani, mindössze idő kérdése. De ha már itt tartunk, lássuk mennyire alacsonyak is az adók idehaza:
https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/20...
Nem kell elemzőnek lenni ahhoz, hogy lássuk, elég magasak a hazai adóterhek, sőt. Állambácsi közel 51%-ot megtart magának, vagyis többet, mint amennyit mi megtartunk magunknak.A hazai adórendszer legnagyobb kedvezményezettjei azok a gazdag oligarchák, akiket ez a kormány kitermelt az évek alatt. Tiborczoknak, Ráheleknek és Lázároknak nem kell aggódniuk azon, hogy magasak az adóterhek, ugyanis nekik nem 80 000 forint marad adó után, hanem 1 000 000. Így számukra nem jelent gondot ha megbetegednek, esetleg idős szüleik segítségre szorulnak. Továbbá az sem gond számukra, ha a gyermekeiknek normális oktatási színvonalat szeretnének biztosítani. Számukra a magánklinikák, magánotthonok és magániskolák elérhetőek, nem úgy mint a lakosság 99%-ának, akik számára ez csak álom marad.
Sámannus
@Eladott Ország: A putriban élők is 27%-t fizetnek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.