Percek alatt vált rémálommá egy család békés vakációja péntek késő este.

Apa és leánya haltak meg a Gólem-tóba csúszott autóban: rejtély, miért mozdult meg a jármű

A négytagú család aznap érkezett a Borsod megyei Nyékládháza melletti bányatóhoz.

Az éjszaka közeledtével mindannyian nyugovóra tértek: az anya és nagyobbik gyermekük a sátorban húzódott meg, míg az apa és kislányuk a kocsiban rendezkedtek be. Az autóval közel a vízhez, egy fa tövében parkoltak le.

Éjjel 11 óra körül azonban a kocsi elmozdult a helyéről, majd pár métert gurult előre, egyenest a vízbe, ahol a parttól nem messze azonnal elsüllyedt, három méter mélyen állt meg.

A zsaruk reflektorokkal világították be a tavat, egész este itt voltak. Később tudtuk meg, hogy ketten életüket vesztették

– mondta a bulvárlapnak egy, a neve elhallgatását kérő horgász.

A család másik fele a parttól jóval feljebb sátorozott. Szegény asszony sokkos állapotban volt, amikor láttam.

Hozzátette: három horgász is igyekezett segíteni, ám a lehúzott ablakok miatt bizonyára hamar betódult a víz, így nem jártak sikerrel.

Egyelőre rejtély, hogyan tudott elmozdulni az autó a helyéről. Az ügyben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság indított vizsgálatot.

(Blikk)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szeparepa2
Nem tudom mi itt a rejtély. Hát Gólem tó nem? A gólem mögéjük lopózott és behúzta őket tóba... ennyi...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. December 12., 08:00
Megszólalt a zaklatással vádolt színész
Szórakozás - 2019. December 12., 07:53
Tóth Gabiék minden elárultak kislányuk születéséről