Ezen a héten az ország 436 településén és hét budapesti kerületben, összesen százezer hektáron folytatódik a szúnyoggyérítés – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn.

Ezekben a régiókban írtják a szúnyogokat

Mukics Dániel közleményben azt írta, hogy a folyókon levonult árhullám, az esős május és a hirtelen jött meleg miatt országos szúnyoginvázióról lehet beszélni. A következő hetekben továbbra is erős, néhol extrém szúnyogártalommal kell számolni, ezért a katasztrófavédelem a legfertőzöttebb területeken folyamatosan szervezi a védekezési munkálatokat – tudatta.

A következő napokban a Duna-menti településeken, Fejér, Tolna és Bács-Kiskun megyében, Szigetközben, Baja és Mohács térségében, valamint a Tisza-tónál folytatódnak a permetezések. Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas megyében, valamint a Dráva mentén is kiterjedt védekezés lesz a szúnyogok ellen jövő héten.

Mint írták, a múlt szerdától vasárnapig tartó hőség miatt több településen is elmaradt a légi szúnyoggyérítés a Dunakanyarban, Csongrád megyében, Kaposvárnál és a Balaton partján. Az előző héten elmaradt légi kezelések pótlásáról a hét eleji rovarszakértői felmérések alapján döntenek a szakemberek, vagyis a tervezett program bővülhet. Az érintett önkormányzatok minden esetben egyedi értesítést kapnak a szúnyoggyérítés idejéről.

A szúnyoggyérítés heti programja a katasztrofavedelem.hu weboldalon érhető el.

Forrás: MTI

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
Állítólag ugyanazon vonalon fogadják a panaszosok hívásait a szúnyog túltengés és a patkányinvázió miatt. Így biztosan kevesebb panasz érkezik majd, mert gyakran foglalt lesz a vonal. Én meg megkönnyebbültem, mert visszatért a demokratikus centralizmus, (igaz egyszer már csúnyán megbukott), minden dolog egy illetékes elvtárshoz tartozik. Na ebből a fazonból kel mini elnököt csinálni, aki ennek a gittegyletnek a feje, ha egy hivatallal megoldja!
cikicakk55
Hódmezővásárhelyen a múlt héten gyérítették őket,de szerintem ezek a vérszívók már immúnisak a szerre amitől el kéne pusztulniuk. Én úgy vettem észre,hogy inkább megnőnek tőle. Akkora szúnyogok vannak,hogy ilyeneket 64 éves koromig nem is láttam.Ezek nem csípnek,hanem harapnak. Soha nem voltam allergiás semmilyen rovar csípésére,de most minden szúnyogcsípés megdagad és nem viszket,hanem fáj. 2-3 napig is megmarad a helye. Már úgy nézek ki mint egy pettyes labda. Azt sem értem,hogy miért vonták ki a permetszerből a kullancs irtó szer? Jó,tudom,hogy az EU-ba való belépésünk egyik feltétele volt,de miért? Most már a játszótereken is ott vannak ezek a rohadt dögök és állítólag duplájára nőtt a Lyme kórt és az agyhártyagyulladást . okozó fertőzött kullancsok aránya.
papa.49
@cikicakk55: A nejem szintén szinte letámadják ha kimegy az udvarra, pedig én vagyok a cukorbeteg neki nincs ilyen baja, jó tudom nem ez határozza meg, de ő is tele van ilyen göbökkel ...
A ,,szúnyogirtás,, annyiból állt a múlt héten, jött a ,,káposztarepülő,, tett néhány kört felettünk aztán elment, a szúnyogok meg köszönik szépen a PLUSZ KAJÁT !!!
jesz
@papa.49: akkor mégiscsak jól látom, hogy újabban bombázó méretű szúnyogok harapdálnak...
papa.49
@jesz: Gondolom a felcsutkai birtokon, meg Hatvan pusztán, nincs szúnyog !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.