A pályakezdő tanárokat is segíti a köznevelésről szóló törvény módosítása, mert akkor is elkezdhetnek tanítani, ha a nyelvvizsga hiánya miatt csúszik a diplomájuk kiadása – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Rétvári Bence elmondta, korábban – 30-50 éve – volt rá lehetőség, hogy a tanulmányok utolsó évében már be lehessen kapcsolódni a tanításba, és sok szakember egyetért abban, hogy ez most is jó lenne.

Ezért a mostani törvénymódosítással lehetőséget adnának arra, hogy ha a nyelvvizsga hiánya miatt csúszik a diploma kiadása, akkor is elkezdhessenek tanítani a pályakezdő pedagógusok

- közölte az államtitkára.

Hozzátette, ez azért is jó, mert így az iskolák szélesebb körből tudnak tanárokat választani.

Rétvári Bence elmondta azt is, a jogszabály megteremti a törvényi felhatalmazást a később iskolaigazgatói béremelésekhez is, amely függhet majd például az iskola méretétől és az ott tanulók teljesítményétől.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a javaslat szerint az óvoda utolsó éve iskolaelőkészítő év lenne, és arra is még inkább koncentrálna, hogy három éves korban elkezdjék az óvodát a gyerekek, mert annál jobb, minél korábban elkezdődik a fejlesztésük.

Rétvári Bence a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy az elmúlt években rengeteg pozitívum történ az óvodákban: 2010 óta 11 300-al több férőhely van és majdnem ezerrel több óvodapedagógus dolgozik, így egy pedagógusra kevesebb gyerek, egy gyerekre pedig több figyelem jut.

A mostani módosítással tartalmi segítséget is szeretnének adni az óvodáknak, mivel eddig sokféle gyakorlat alakult ki, ezeket próbálják egységesebbé és hatékonyabbá tenni, hogy ne 13-14 évesen döbbenjenek rá a szülők, hogy valamilyen képesség elsajátítása kimaradt alsó tagozatban. Tehát a későbbi problémák megelőzését szolgálja az, hogy iskolaelőkészítő év legyen az óvoda utolsó éve – mondta az államtitkár.

Forrás: MTI

Címlapi kép: Fidesz/YouTube

Nagyvilág - 2019. July 18., 20:51
Ezt tenné Magyarországgal Brüsszel új vezetője
Itthon - 2019. July 19., 07:55
Idén sem múlt el támadás nélkül a Pride

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A pályakezdő pedagógusok nettó 135 ezer forintos bérével nem nehéz versenyezni.135 ezerből tengődni lehet, nem megélni. De azért szüljenek a nők.
https://uploads.disquscdn.com/images/dd007ac8...
https://uploads.disquscdn.com/images/0fb80338...
Clavigo
Majd " egyeztetttek " a zilletékesekkel...Qrvára [email protected] a " masszív fitymasz szavazó réteg" problémáit...Mindenesetre,,a kölykeimet kifelé lökdösöm ebből a szá[email protected] ,kretén országból...( tanulni,,dolgozni ),,amíg a Putris le nem zárja a határt ,,Nyugat felé... Oszt jó napot...
tudode
Úgy megsegítik a pedagógusokat, hogy többet keresnek annak érdekében, hogy el tudják tartani magukat, és családjukat ÁRUFELTÖLTŐKÉNT, amely a pedagógus hiányban is jelentkezik:
.
----"Ez csak a jéghegy csúcsa": a PDSZ szerint sokkal nagyobb a tanárhiány, mint amit a statisztika mutat
.
https://eduline.hu/kozoktatas/tanarhiany_PDSZ...
.
A gimnazista kislány mondja el sokak helyett, hogy mit művel ez a szekta
.
https://www.youtube.com/watch?v=TXJ-muRnF-U...
.
Meddig akarnak még a nép nyakán kotlani!!!
.
Rétvári "csak" szócsöve annak, aki NEM NYOMHATNÁ a PASSZÁTSZELET, ha nem tanulhatott volna ingyér, Soros támogatással!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. July 19., 06:10
Egy igazi nyár nap vár ránk
Sport - 2019. July 18., 21:17
Tovább menetel a Honvéd