A Pénzügyminisztérium az idén 3,6 milliárd forintos keretet biztosít a július 1. és augusztus 30. közötti diákmunka programra, amelyben számításuk szerint mintegy 30 ezer diák vesz részt a tavalyi 29 ezerrel szemben – mondta Marczinkó Zoltán, a Pénzügyminisztérium (PM) munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Kifejtette:

a programban a diákok foglalkoztatását támogatják az önkormányzatoknál, illetve a versenyszférában, jelentkezni a kormányhivatalok foglalkoztatási osztályain lehet.

A helyettes államtitkár részletezte, a programban az állam az önkormányzatoknál 6 órás diákfoglalkoztatást támogat a minimálbér, illetve a garantált bérminimum és járulékai mértékéig. Az üzleti céllal foglalkoztató versenyszférában arányosítanak, a munkáltatónak is hozzá kell járulnia a diákfoglalkoztatáshoz. Példaként említette, hogy 8 órás munkaidő esetén az állam 6 órás foglalkoztatást áll a minimálbér és a garantált bérminimum és járulékai mértékéig, a munkáltatónak a 2 órát kell hozzátennie.

Marczinkó Zoltán úgy értékelte, a diákmunka programok eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy a diákok alkalmazásával biztosítani lehet a szezonalitás miatt jelentkező többlet munkaerő igényt, valamint hozzájárul a munkahelyi szocializáció mielőbbi elsajátításához.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.