A Hableányon kapitányként szolgáló L. László lányának ügyvédje elképzelhetőnek tartja, hogy a szállodahajót irányító Jurij C. ittasan irányította a hajót a tragédia idején – tudta meg a Blikk.

Pénteken indítványt nyújtottam be a hatóságnak, hogy mindenképpen vizsgálják meg az úgynevezett indítási protokollt, mert nem kizárt, hogy a Viking Sigyn kapitánya pezsgőt ivott az ütközés előtt. Úgy tudom, a program része, hogy a hajó megáll a Parlament előtt, majd az utasok koccinthatnak a szállodahajó kapitányával. Nagyon remélem, hamarosan tájékoztatást kapunk az alkoholszonda eredménye mellett arról is, hogy a tragédia pillanatában volt-e egyáltalán bárki is a Viking kormányánál

– közölte a Blikkel dr. Gulyás Krisztián ügyvéd.

A védő szerint az eddig nyilvánosságra hozott felvételeken az látszik, hogy a szállodahajó bizonytalanul közlekedik a vízen, ez pedig felveti, hogy senki nem irányította.

A Magyar Nemzet keddi számában arról ír, hogy újabb tanúk meghallgatását indítványozzák a Hableány-katasztrófában sértetti képviselőként eljáró ügyvédek, akik a vízbe esett emberek mentésében részt vevő hajósokat tervezik beidéztetni.

A Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. oldalán sértetti képviselőként fellépő két ügyvéd egyike, Sógor Zsolt a lapnak azt mondta: a beidézendő tanúk pontosan beszámolhatnak arról, hogy mit hallottak, illetve nem hallottak a térségben hajózók rádióforgalmazásából.

A nyomozás eddigi adatai és a gyanúsítás szerint a Viking Sigyn úgy akarta megelőzni a Hableányt, hogy a hajózási szabályzat előírásait megszegve nem vette fel a kapcsolatot a magyar hajó személyzetével.

Mint ismert, a Hableány sétahajó május 29-én este ütközött össze a Viking Sigyn szállodahajóval a Margit híd közelében és elsüllyedt. A Hableány fedélzetén 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. A baleset után hét embert sikerült kimenteni.

A szállodahajó 64 éves ukrán állampolgárságú kapitányát a baleset másnapján vették őrizetbe vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező, gondatlan veszélyeztetésének gyanúja miatt. A kapitány letartóztatása a 15 milliós óvadék megfizetése után megszűnt, a gyanúsított Budapestre kiterjedő bűnügyi felügyelet hatálya alá került, nyomkövetőt kell viselnie, és köteles hetente kétszer személyesen jelentkezni a nyomozóhatóságnál.

Forrás: Blikk, Magyar Nemzet, MTI

Címlapi kép: MTI/Lakatos Péter

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Mért nem lett megszondázva a balesetkor a kapitány ill. a hajót vezető személyzet? Kártérítési kötelezettség lesz itt a legnagyobb érvágás, amit el szeretnének kerülni a tulajdonosok, de nagyon. Ismert, hogy a Vikingben a magyar állam és néhány kormánytag tulajdonosi résszel rendelkezik köztük Rogán Tonyó, és nekik is fizetni kell majd a tulajdonhányad mértékében. Ezt szeretnék elsumákolni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Macskaszem
Lehet, hogy ivott, és nagyképűsködött, hogy na, megszívatom a kis teknőt, mit lábatlankodik itt előttem, csak hát nagyon rosszul sült el.
görbetükör
Miért, nem szondáztatták meg azonnal a rendőrök?
Mit csináltak, amikor felmérték a terepet? Ők is koccintottak?
Eladott Ország
Mért nem lett megszondázva a balesetkor a kapitány ill. a hajót vezető személyzet? Kártérítési kötelezettség lesz itt a legnagyobb érvágás, amit el szeretnének kerülni a tulajdonosok, de nagyon. Ismert, hogy a Vikingben a magyar állam és néhány kormánytag tulajdonosi résszel rendelkezik köztük Rogán Tonyó, és nekik is fizetni kell majd a tulajdonhányad mértékében. Ezt szeretnék elsumákolni.
papa.49
Vajon véletlen volna az, hogy ilyen AMATŐR MÓDON végezték az első szemlét a hajón meg a személyzeten ???
Nem hiszem, ezt már annak tudatában tették a rendőrök, hogy ,,NEM SZABAD SEMMI TERHELŐT TALÁLNI A HAJÓ TULAJDONOSÁRA ,, a kapitányt itt tartották a hajó elment , kitakarították ami sáros lett volna és már nincs semmi ami veszélyezteti a bizniszt !!!
Kitudja mik történhetnek egy ilyen hajó fedélzetén ???
Én nem tudom !!!
Clavigo
Vazzzze...Vagy szívott,,vagy nem... A húgyagyú vizirendőröknek ez lett volna ez első dolga,,miután beszálltak a viking-re... a baleset után..De hát nem ez volt...Gondolom,,először lenyomozták,,hogy kinek az érdekeltségébe tartozik a a Cég,,a hajó. Utána már felesleges fantáziálni,,hogy ivott e,,vagy nem.. Szerintem ki fogják tüntetni a csávót,,az ügy lezárásaként...Oszt jó napot.
Ludas Matyi
Titkos jatek kaszino? Drogen vagy "honfoglalok" szallitasa 2000 EUR p. szemely is szamba jöhet?
jesz
ejnyemán..no...számtalan halálos közúti balesetnél derült ki, hogy az autós azért hajtott a vonat elé, mert éppen "kényeztette" a barátnője...pont akkor élvezett...

Nagyobb összegben fogadnék, hogy itt is volt egy ajándék kényeztetés...ekkor nemigen tud a kedvezményezett kifelé bámulni a hajó orra elé...

Szerintem a yard nagyonis pontosan tudja, mi történt a kapitányi hídon...
Commenter
@Eladott Ország: Rühellke is nyakig benne van, nem csak rozzanttonyó.
SystemError
Pártállam, pártcégek, pártgecik.. Na kedves fideszesek, mit gondoltok, ha cégetek útjába lenne egy fideszes oligachának vagy a gyereteket elgázolná egy bekokózott Habony, akkor mi lenne, ha ennyi halottnál is csak a sumák megy, majd pont miattad, mert fideszes vagy...:) Jó lenne megérteni, hogy a jogállam mindenkit véd. Persze, ha olyan hülyék vagytok, hogy elhittétek a sérelmek rátok nem fognak vonatkozni, akkor további jó bégetést!
Eladott Ország
@Commenter: A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Zrt. részvényesi jogait a miniszterelnök kabinetfőnöke, Rogán Antal gyakorolja, és az állami cég életére információik szerint kiemelt befolyást gyakorol a kormányfő legidősebb lánya, Orbán Ráhel is. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Zrt. gyakorolja a jövőben a Mahart-PassNave Személyhajózási Kft. és a Balatoni Hajózási Zrt. feletti tulajdonosi jogokat Erről Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter rendelkezett a Magyar Közlönyben. A miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel a Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetirodát vezető miniszter alá tartozó Magyar Turisztikai Ügynökség tanácsadója. Az MTÜ a Hableány balesetében részt vevő Viking Sigyn szállodahajó üzemeltetőjével közös cégben tulajdonolja a 70 dunai kikötőt üzemeltető Mahart Passnave céget.
Commenter
@Eladott Ország: Csodálatos a százlábon álló... esetleg nem az ukrán pezsgőztetése nem ő őtlete volt, mert már az Operaház páholyában is pezsgőzve viháncolt ez az akkor még ez a Nigella Lawson aspiráns?
papa.49
@jesz: Megegyezik a véleményünk a söndörök ,,vizsgálódását,, illetően !!!
papa.49
@Ludas Matyi: Akár még a felsoroltak is lehettek a ,,takarítás,, tárgyai !!!
terlasz
@Eladott Ország: Állítólag meg lett szondáztatva csak éppen elfelejtették nyilvánosságra hozni az eredményt. Gondolom, 100 évre titkosítják.
terlasz
@terlasz: Közben látom itt a frissebb hírekben, hogy a rendőrség szerint negatív volt a levett minta. A rendőröknek pedig muszáj hinni!
Eladott Ország
@terlasz: Érdekes az egyik utas elmondása szerint a hajóút részét képezi a parlament előtt megállni és koccintani a kapitánnyal. A 85 évre titkosított, leválthatatlan Olajos Sanya vezette rendőrség szavahihetőségét meg tudjuk!
terlasz
@Eladott Ország: Igaz, kb. annyira hiteles a rendőrségi infó, mint Sanya bácsi. A koccintás önmagában véve nem jelent alkoholos befolyásoltságot, de ha legurít 1 üveggel, akkor bizony már érzéki csalódások érhetik. Tisztán látszik, hogy itt sumákolnak. Az is lehet, hogy műszaki hiba miatt nem volt kellőképpen irányítható a Viking. Gyanús, hogy gyorsan továbbküldték a Rogán érdekeltségége tartozó hajót, majd újra visszatértekor még vizsgálgatták.
Eladott Ország
@terlasz: Majd kifizetik magyar adófizetők pénzéből a Dél-Koreaiaknak a kártérítést. Sajnos diktatúrában/maffiaállamban sem hiteles rendőség sem hiteles ügyészség nem létezik. Ehhez képest a Kádár rendszer, különösen annak "konszolidációs" korszaka, virágzó demokrácia volt. A mai rendszer inkább a Rákosi érához hasonlítható, de ha így haladunk tovább, eljutunk
Ceaușescu legsötétebb korszakába!
Commenter
@Eladott Ország: "Van azonban Ferrero könyvének, számunkra bíztató, Orbán számára figyelmeztető mondata is. Így hangzik:” valamennyi hatalom tudja, hogy a lázadás látensen még a leginkább alávetett és alázatos engedelmeskedésben is ott rejtőzik, és egy napon, előre nem látható körülmények hatására felrobbanhat”.

Azt azonban, éppen az előre nem látható körülmények okán nem tudhatjuk, hogy ez a robbanás mikor következik be. Holnap, vagy tíz év múlva?" /Hírklikk/
Eladott Ország
@black mirror: Márpedig ez a magyar igazságszolgáltatás alkalmatlan a felelősség megállapítására, különösen ha abban a pártállam/állampárt képviselői érintettek. A napnál világosabb, hogy miért haladt tovább a baleset után a szállodahajó segítségnyújtás nélkül, mintha misem történt volna.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.