Átfogó költségvetési módosító javaslatot nyújt be a Párbeszéd az oktatásról, a családtámogatásokról és az egészségügyről, továbbá beterjeszt egy "Budapest-csomagot" is 160 milliárd forint értékben – közölte az ellenzéki párt társelnöke, frakcióvezetője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Átfogó módosító javaslatot és "Budapest-csomagot" nyújt be a Párbeszéd

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje és Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke sajtótájékoztatót tart a Kossuth téren 2019. június 18-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Szabó Tímea úgy fogalmazott, hogy "az átverés és az elszegényedés költségvetése" a 2020-as, amit szerdán kezd tárgyalni az Országgyűlés.

Szavai szerint az úgynevezett családvédelmi akciótervvel már (...) 700 milliárd forint értékben el akarják adósítani a családokat.

A frakcióvezető az egészségügyet és az oktatást nevezte a költségvetés legnagyobb vesztesének. Úgy vélekedett: hiába állítják, hogy az egészségügy 180 milliárd forinttal többet kap, mint az idén, az inflációval, a szuperkórház-befektetéssel és a kórházak adósságával számolva az összeg gyakorlatilag stagnál, "még egy nagyító nélkül látható béremelésre sem elég". Hasonlóan járt az oktatás, amelyre reálértéken 32 milliárddal kevesebb jut – tette hozzá.

Szabó Tímea kijelentette: Orbán Viktor folytatja az átverést, amikor a fővárosról beszél.

Miközben azt hangoztatja, hogy Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármesterrel felvirágoztatta Budapestet, valójában "kivéreztetés" zajlik. A zöldfelületek csökkennek, a lakók megfulladnak a légszennyezettségtől, egyre rosszabb és drágább a közösségi közlekedés – sorolta.

Azt mondta, a 160 milliárd forintos "Budapest-csomagnak" megvan a forrása, mint ahogy az egészségügyre és az oktatásra is maradna elég.

A 2020-as költségvetésben ugyanis már megint jut 85 milliárd Orbán Viktor Várba költözésére, 77 milliárd a paksi beruházás folytatására, 75 milliárd pedig "a propaganda-televízióra" – fogalmazott. A "felesleges költések" összesen csaknem 300 milliárdot tesznek ki, ezt fordítaná a Párbeszéd egyebek mellett a "Budapest-csomagra".

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje azt mondta, hogy mindarra bőven jut pénz, ami Orbán Viktor miniszterelnöknek fontos, arra azonban nem, ami a budapestieknek az.

Megjegyezte: a kormány még a választás évében sem hajlandó arra, hogy olyan fejlesztéseket támogasson, amelyek valóban a fővárosiak életminőségét javítják, helyette más projekteket "erőltetnek", például a Városliget vagy a Vár átalakítását.

A Párbeszéd 85 milliárd forintot a lakhatásra csoportosítana át: önkormányzati bérlakások felújításához, bérlakásépítéshez és magánlakások energetikai korszerűsítéséhez biztosítana forrásokat; 70 milliárdból részben a budapesti közösségi közlekedés finanszírozását oldanák meg, az elővárosi vasútra ebből az összegből 40 milliárdot adnának; intenzív zöldterület-fejlesztésre 4 milliárdot fordítanának, 3 milliárdból pedig bizonyos fővárosi színházakat támogatnának, "a tao-rendszer károsultjait" – sorolta Karácsony Gergely.

Úgy értékelt, hogy a teljes költségvetésben csupán apró átcsoportosítást hajtanának végre, ezzel azonban Budapest nagy lehetőséget kapna arra, hogy elinduljon egy másik úton.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cincinntatus
Átfogó költségvetési módosító javaslatot nyújt be a Párbeszéd az oktatásról, a családtámogatásokról és az egészségügyről.

Kazal László egyik szerepében korteskedő képviselő jelöltet alakított és a Párbeszédhez hasonlóan ígérgetett:

"Ide figyeljetek, atyafiak, parasztok!
Kánaán lesz ez a vidék, hogyha reánk szavaztok!
Olcsóbb lesz a sör és a bor, de felmegy a tök ára!
Aranybullát veretünk a községháza falára."
Manhattan
Fidesz párttag ismerősöm mondta ma nekem. Orbán szét akarja verni az ellenzéki előválasztást, ezért a Fidesz megbízásából indul Schmuck (aki aktívan soha nem politizált, és mindig a választáskor jön elő az odujából), és a Vadhajtásos Bede. Őket a Fidesz fogja pénzelni, plusz fideszes aktivisták fognak rájuk szavazni. Sokan vannak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.