Az Index írt elsőként arról, hogy az MSZP-alelnök kedden az esztergomi Suzuki-gyár kerítéséhez láncolta magát. Komjáthi Imre közölte: addig nem megy el, amíg valaki nem tárgyal vele.

Komjáthi felszólította a gyár vezetését, hogy engedje be a szakszervezet vezetőit, hogy tárgyalhassanak a munkavállalókkal.

Tegnap elmondtam, hogy betelt a büdös vizes pohár

- kezdte Komjáthi  a Facebookra feltöltött videójában.

Szerintre keményebben kell fellépni ahhoz, hogy a gyár vezetése befejezze a jogtiprásokat, és a Suzuki szerinte "sorozatban megsérti a magyar törvényeket, nem ad biztosít megfelelő munkaügyi szüneteket és ivóvizet a dolgozóknak, miközben azok 33 fokban dolgoznak a gyárban".

Ezután felszólította Orbán Viktort, hogy

ne csak mosolyogva parolázzon a Suzuki vezérigazgatójával, hanem védje meg a magyar munkavállalókat a stratégiai partnerétől

Hozzátette:

Először rabszolgatörvényt hoznak, hogy kiszolgálják a nagytőkét. Elveszik a cafetériát. Megszüntettetik a lakás-takarékpénztárt. Minden egyes lépésükkel a munkásokat sanyargatják. Ez a kormány kilóra eladta a magyar dolgozókat a nagytőkének

A Suzuki tagadta a szakszervezet arra vonatkozó állításait, hogy nem tarják be a munkavédelmi előírásokat, szerintük egyebek mellett a gyár vezetése  hőségszünetet rendelet el június 14-én és 15-én – írja a Mérce. Az üzemek területén egész évben korlátlanul elérhető hűtött víz és szódavíz, illetve a cég közlése szerint a hazaszállításkor is biztosított ezen időszakban vizet dolgozóinak – közölte a Magyar Suzuki Zrt. 

Forrás: Index, Mérce

Fotó: Facebook

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
az esztergomi suzuki teljes kapacitással termel, hogy a három sikertípussal kielégítse a vevők igényeit...így is várnia kell a kedves vevőnek néhány hónapot, bárhol is él a világban( amúgy hetven országba exportálnak az SX fajtáiból)...csak a magyarországi gyártásból befizetett adó 60 mllrd Forint volt, amit a gyár háromműszakos dolgozói hoztak össze.

A cég olyan sikeres, hogy a japánban gyártott Jimnyre például itt Bp-en 8 hónapot kell várni, pedig nem olcsó. A Szvift ugyanígy.

Hogy mit is akarok mondani?...ez a harcos fasztudjaki, most mit szeretne elérni? Visszaél azzal, hogy a japók nem csomagolnak, és elmennek olcsóbb helyre?...

Ez az ember jobban tenné, ha Farkas Flóriánnal elballagna a cigányfalvakba, és tüntetne az uzsora ellen.

Szerintem
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Mit képzel Komjáthi akkor, amikor MUNKÁSVÉDELMI terve nincs a bitorLÓKNAK, csak munkahelyvédelmi akció izéje, mivel az EMBERI ERŐFORRÁS az smanca, mivel legalább 50%-ban a multik adnak betevőt a bennszülötteknek:
.
www.google.com/search?q=munkahelyv%C3%A9delmi+akci%C3%B3terv&oq=Munkav%C3%A9deli+akci%C3%B3&aqs=chrome.1.69i57j0l5.9697j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Ezzel szemben ÁLLATVÉDELMI TÖRVÉNY az yes, ha valaki embertelen körülmények között tartja a kutyáját!
Cincinntatus
A Suzuki tagadta a szakszervezet arra vonatkozó állításait, hogy nem tarják be a munkavédelmi előírásokat.
Komjáthi szerint az esztergomi Suzuki-gyárban megvalósult embernek ember által való kizsákmányolása.

Makarenkó is úgy gondolta, hogy a kapitalista rendszer rossz és majd ha megszűnik az embernek ember által való kizsákmányolása akkor jön el a tökéletes új világ.

Mire Sztálin elvtárs meghalt, a Szovjetunióban a szocializmus felépült, megszűnt az embernek ember által való kizsákmányolása, mégis tombolt/fokozódott az osztályharc, sok millió ember sínylődött kényszermunka táborokban, akiket nem zsákmányoltak ki, csak simán bűnhődtek bűneikért. .
jesz
az esztergomi suzuki teljes kapacitással termel, hogy a három sikertípussal kielégítse a vevők igényeit...így is várnia kell a kedves vevőnek néhány hónapot, bárhol is él a világban( amúgy hetven országba exportálnak az SX fajtáiból)...csak a magyarországi gyártásból befizetett adó 60 mllrd Forint volt, amit a gyár háromműszakos dolgozói hoztak össze.

A cég olyan sikeres, hogy a japánban gyártott Jimnyre például itt Bp-en 8 hónapot kell várni, pedig nem olcsó. A Szvift ugyanígy.

Hogy mit is akarok mondani?...ez a harcos fasztudjaki, most mit szeretne elérni? Visszaél azzal, hogy a japók nem csomagolnak, és elmennek olcsóbb helyre?...

Ez az ember jobban tenné, ha Farkas Flóriánnal elballagna a cigányfalvakba, és tüntetne az uzsora ellen.

Szerintem
jesz
hogy feldobjam a hangulatot, mit is mond a cím?...

Aszongya: "Betelt a büdös vizes pohár" ...namost a büdös vizespohár telt be, vagy a büdösvizes pohár telt be?...akár így, akár úgy, de ha büdös, akkor miért töltögeti?
keresztapa
Ez is magára maradt mint az MSZP, 2006-os Ferkó bedarálta a pártot a DK darálóba, szenvednek is mint őrlemény.
jancsipapa
Nem véletlen az EP-választás 6,61%-os "eredménye"...
Eladott Ország
Elérte a fidesz, hogy manapság már úgy kell tüntetni, hogy ne csoportosulj, ne akadályozd senki munkáját, ne hangoskodj és transzparensekkel ne zavard a kilátást. Nehéz ma egy szakszervezetet működtetni, legfőképpen a forráshiány és a munkavállalók megfélemlítése miatt. Tapasztalatom szerint akkor lépnek be egy szakszervezetbe, ha perelni akarnak, saját egyéni jogsérelmük miatt. És akkor belépnek. De az a szó, hogy szolidaritás, kollektív jogok érvényesítése, hogy akkor is tag vagyok, ha nekem spec. perpillanat nincs egyéni bajom a munkáltatóval, nos az nem működik. Miért nem működik?
Azért mert a melósokat a szakszervezetek az elmúlt 30 évben jellemzően cserbenhagyták. Mert a szakszervezetek 90%-ának a vezetői korrupt, kollaboráló sárga szakszervezeti vezetők. A melósok ma nem bíznak a szakszervezetekben, nincsenek olyan szakszervezeti vezetők, akik nem feküdtek be az aktuális kormányzatnak pozícióért, egyéni kivételezett státuszért cserébe. A melós munkavállalói öntudata pedig elfogyott, saját személyes túlélése az elsődleges és megpróbál a felszínen maradni, hanyagolva a kollektív jogok gyakorlását. Ördögi a kör. Az Orbán féle multibarát, és melós ellenes kormányzat pedig az utolsó lapát földek a munkavállalói jogok sírhantján.
Eladott Ország
@Shikari: És akkor lehet csodálkozni miért nincs az országban szakképzet munkaerő és miért vándoroltak el több százezren ( 700-800 ezer) az országból. Nem mulatságos ez te fidesz barma. Nem lesz b+ kitől lopni, a szarházi fideszes ingyenélő parazita bandának. Vajon miért szervez építőipari hazahívó börzéket az ÉVOSZ? Az országban már nincs olyan szakma, ahol ne lenne katasztrofális a munkaerő hiány! A fidesz bandát kéne leköpni és jól beléjük rúgni, hogy meg se álljanak a börtönajtóig, hogy ott rohadjanak meg!
jesz
Komjáthinak ajánlom: 24.hu/fn/gazdasag/2019/06/12/bezar-szolnok-gyar-bige-laszlo/

Itt tüntessen a szocikkal...ne a suzuki előtt...Szolnokon mutassák meg, milyen is a harcos szakszervezet...

kezd tévészékházas ízűvé válni a büdösvizespohár...
Eladott Ország
@Shikari: Ebbe belerokkanhat Magyarország - Több százezres kivándorlási hullám fenyeget.
Becslések szerint akár 600 ezer magyar is élhet külföldön, és még majdnem ugyanennyien tervezik, hogy néhány éven belül elhagyják az országot - derül ki a KSH friss kiadványából.
www.portfolio.hu/img/upload/2018/07/kivandorl180511egy-20180511-20180726.png
www.portfolio.hu/gazdasag/ebbe-belerokkanhat-magyarorszag-tobb-szazezres-kivandorlasi-hullam-fenyeget.293014.html
Eladott Ország
@Shikari: Ezt akarja a bűnöző, politikai prostituált csúti cigány, mert már összelopta magát, terhes neki az EU és a demokrácia! De börtönben fog megrohadni és ezt nem fogja tudja véghezvinni! Agyára ment már neki a jólét, majd helyre tesszük.
csak úgy....
@Shikari: tibi,mindent a kívánságod szerit,ha te úgy gondolod,hogy ki kell lépni... már alig várom a napot,hogy vízum nélkül ne mehessek orbanisztánba és onnan se meneküljön nyugatra,valami hozzád hasonló...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.