Magyarország biztonsági helyzete stabil – emelte ki a honvédelmi miniszter kedden Budapesten, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén.

Benkő Tibor ugyanakkor hozzátette: az elmúlt időszakban globális és regionális szinten is negatív hatások mentek végbe, a biztonsági környezet jelentős mértékben romlott, a fenyegetettség mértéke nőtt.

Ezért ébernek kell lenni

- fogalmazott.

Benkő Tibor: "ébernek kell lenni"

Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszél meghallgatásán az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén, az Országházban 2019. június 18-án. MTI/Máthé Zoltán

A miniszter szokásos éves beszámolójában elmondta, hogy a Magyar Honvédség megújul, ami kiterjed a vezetési elemekre, a haditechnikai eszközökre, s a katonák felkészültségére is. A Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében mintegy 40 területen kezdtek fejlesztésbe, ami magába foglalja a haditechnikai fejlesztéseket, az életpályát, a hazafias nevelést, az önkéntes tartalékos rendszert, valamint a honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítését is.

Emlékeztetett arra is, hogy Magyarország 2014-ben, a walesi NATO-csúcson vállalta, hogy a védelmi kiadások 2024-re elérik a GDP 2 százalékát. "Azt is vállaltuk", hogy a védelmi kiadások 20 százalékát fejlesztésre fordítja az ország – közölte Benkő Tibor, hozzáfűzve, Magyarország ezt az arányt már 2018-ban elérte. Arra törekszenek, hogy a fejlesztések minél nagyobb arányban hazai erőből történjenek. Ennek keretében újjáélesztik a magyarországi hadiipart, amelynek első részeként megindult a fegyverek összeszerelése, s a tervek szerint az év második felében megindul a hazai fegyvergyártás is. Mindemellett a hazai védelmi ipar megújítása a buszgyártásra, továbbá a könnyűiparra is kiterjed, a katonák gyakorlóruházatát is Magyarországon gyártják – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy

a beszerzések mintegy 80 százalékát eddig is európai szövetségesektől szerezték be, ami azt bizonyítja, hogy Magyarország fontosnak tartja az európai képességfejlesztést.

Magyarország a 2014-ben megjelent PESCO projektek közül – melyek keretében a szövetséges tagállamokkal közösen folytatják a fejlesztéseket, kutatásokat – 15-ben érintett.

Benkő Tibor beszámolt arról: a missziós "ambíciószintet" 1000-ről 1200-ra növelték, jelenleg 14 helyszínen vesznek részt a katonák missziós feladatokban. Azt az elvet vallják ugyanis, hogy a gondokat ott kell kezelni, ahol keletkeznek, ezért küldenek katonákat békefenntartói feladatokba – jelentette ki a miniszter.

A Nyugat-Balkán instabilitása mellett több kiszámíthatatlan dolog történt, mint például Krím félsziget annektálása, az Iszlám Állam terrorszervezet tevékenysége, az illegális migráció vagy az iráni helyzet. Új katonai fenyegetések is megjelentek, mint például a hibrid hadviselési formák: az orosz-ukrán konfliktus vagy a balti államokat ért kibertámadások. Mindezek azt jelzik, hogy a hagyományos katonai eszközökkel történő békefenntartás mellett sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a kibertérben zajló műveletekre.

A miniszter jelezte azt is, hogy Magyarország a NATO által megjelölt keleti és déli fenyegetettség középpontjában áll.

Ezért úgy döntöttek, hogy a régiónak Magyarországon szüksége van egy többnemzeti hadosztályparancsnokság létrehozására Szlovákia, Szlovénia és Horvátország megszólításával; létrehoznak egy regionális szintű különleges műveleti komponens parancsnokságot, amihez mostanáig öt ország csatlakozott.

Magyarországnak szüksége van erős, ütőképes, korszerű, 21. századi technikai eszközökkel felszerelt, a régióban meghatározott képességet jelentő haderőre, amely garantálni tudja Magyarország, a magyar emberek biztonságát

- jelentette ki a miniszter.

A bizottság jobbikos elnöke, Mirkóczki Ádám a Gripen lecserélését érintő hírekről kérdezte a minisztert. Benkő Tibor elmondta, a Gripenek lízingelésére 2026-ig van érvényes szerződés, így 2022 előtt ezzel a kérdéssel nem kell komolyabban foglalkozni. Sem F22-esről, sem F35-ösről nem tud beszámolni, mivel nincsenek ilyen tárgyalások – közölte a miniszter, aki a légierőt érintő fejlesztések kapcsán felidézte, hogy a közelmúltban kiképző, valamint csapatszállító repülőgépeket is beszereztek; beszámolt továbbá a harckocsibeszerzésekről, továbbá az egyéb haditechnikai fejlesztésekről.

A bizottság fideszes alelnöke, Halász János gratulált a miniszternek ahhoz, hogy az elmúlt egy évben számos eredményt értek el. Továbbá egyebek mellett az önkéntes tartalékos rendszerről is kérdezte. Utóbbira válaszul a miniszter elmondta, hogy az önkéntes tartalékos katonák száma már elérte a 8500-at.

Az LMP-s Ungár Péter egyebek mellett a kibertámadások elleni védekezésről kérdezte a minisztert. Benkő Tibor elmondta, hogy a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat bázisán létrehoztak egy kiber műveleti központot, s a közelmúltban Szentendrén megkezdte működését a honvédség kiberakadémiája is.

Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy a Nemzeti Biztonsági Stratégia tárcák közötti egyeztetése már megtörtént, az rövidesen a kormány elé kerül.

Forrás: MTI

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Éberség ,elvtársak,,,éberség...mindig ezt mondom.. :) Ez a f@szfej vajon mennyiért ilyen " éber " ,,havonta ??
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Clavigo
Éberség ,elvtársak,,,éberség...mindig ezt mondom.. :) Ez a f@szfej vajon mennyiért ilyen " éber " ,,havonta ??
papa.49
ÉBER ELVTÁRS megszólalt )))))))))))))
papa.49
@Horizont: Ezért nem érdemes könnyeket hullatni )))))))))))
CsipkeRózsa
Legyen éber a miniszter, képviseljen minket is.
Nessy
@papa.49: Ezért költöztették a dokikat a lépcsőházba, hogy éberek maradjanak az ügyeletbe!
Nessy
Hogy is volt anno Benkő elvtárs? "Hazánk nem rés, hanem erős bástya a béke frontján!"
papa.49
@Nessy: Amikor ő főtiszt lett akkorra már csak a piálás volt fontos, se a bástya, se a rés ))))))))))))))
Eriksson
@Horizont: A képe nem tetszik, vagy az, amit mond?
Eladott Ország
B+, itt a gyengeelméjűség alapkövetelmény ahhoz, hogy valaki miniszter legyen? Nagy Showman ez a Tibi csoki, csak megmondhatná már neki, valamely hozzá közel álló, hogy a valódi történelmi tényeket nem ismerve, nem lehet egy honvédelmi miniszternek mentesítő körülmény a butasága, a doktori címével együtt is! A kicsi a bors, de erős kijelentés nagyon túlzott, a törökök még mindig itt lennének, ha akkor tájt nem lett volna fontosabb a szultán választás, mint sem hogy itt maradjanak, majd később lásd Trianont, 1956-ot, és az orosz megszállást és 1989-es rémváltást vagy inkább gengszterváltást , úgy játszottak velünk, mint macska az egérrel, őrüljünk, hogy nem sepertek le a föld felszínéről bennünket a II. világháborút követően, mert tudván azt, hogy ezt a saját politikusaink szisztematikusan úgy is megteszik! Egy ország hadereje, jelen esetben 2 honvédségi légi taxiban rejtőzik, amivel egyesek Tibi, futball meccsekre és opera előadásokra járnak. Nem kellene szerepelgetnek a médiákba, mert rendre butaságokat beszélsz. Inkább készítsd fel a katonáidat az árvíz védelemre! Talán a nép, ennek jobb hasznát venné! A törököket 150, a szovjeteket 40 évre állítottuk meg. Bazmeganyád, Miniszter uram."Az emberi hülyeség határtalan" illetve: "Lehet, hogy nincs Isten, de az biztos, hogy határtalanul nagy az állatkertje!"
kereső
@Eladott Ország: "Lehet, hogy nincs Isten, de az biztos, hogy határtalanul nagy az állatkertje!"- és bizony nagyon alacsony a keritése.
tudode
Mintha ŐFÉLESÉGÉT Benkő oktatta ki arra, hogy merre van a balra át
.
--- „Nincs köztük kövér, az a halálom" Bekapcsolva hagyták Orbán mikrofonját
.
www.youtube.com/watch?v=NI9M8n1Wa_o
.
Hát! Szerencséje, hogy nem pocakos, mint az államtitkár "úr"! Azzal együtt, hogy ki-, be kapcsolták a katonaviselt mikrofonját!
Eladott Ország
Nem tudom, az MTI véletlenül felcserélte-e Kásler Miklós nevét Benkő Tiboréra, mindenesetre ma az is kiderült, hogy lelkészek nélkül már egészséges katonák sincsenek ebben az országában. Benkő egy budapesti ünnepségen fejtette ki, micsoda hatalmas szükség van arra, hogy ezek a szent emberek lássák el a magyar katonákat, akik – elmondása szerint – közéjük viszik a szeretetet és törődést. Azonban ez még önmagában nem elegendő, ugyanis a katonáknak szükségük van hitre is. Nagyon úgy tűnik, hogy ebben az országban vallás és papok/lelkészek nélkül megállna az élet. Azt nem tudom, hogy jelen pillanatban mehet-e valaki katonának úgy, hogy nem vallásos, mindenesetre nem lepne meg ebben a keresztényi áhítattól burjánzó országban, ahol már a miniszterelnök dolgozószobáját is egy érsek szenteli fel. Egyre inkább sugalmazzák azt, hogy aki nem vallásos, az annyit is ér. Azt már meg sem kérdezem, hogy mi van a pszichológusokkal, akik szakmájukból adódóan tudnak segíteni azokon, akik erre rászorulnak. Nem vagyok vallásos de ha jól tudom, a keresztények 1 Istenben hisznek. Ezeknek a műkeresztényeknek mindjárt van kettő, szóval itt megbukik az igaz kereszténységük: pénz és hatalom.
papa.49
@Eladott Ország: Az meg nem zavarja a Benkő elvtársat, hogy az első rendfokozatánál még azt mondta
,,A DOLGOZÓNÉPET SZOLGÁLOM,, !!!
Meg az első eskütételénél a ,,a Népköztársaság határait az életem árán is megvédem,, !!!
Na erre mondom én hányinger !!!
Commenter
@kereső: @papa.49: A hajléktanszállóra hasonlító orvosiszobával rendelkező Honvédkórház az ő felügyelete alá tartozik, akkor legyen ezen a területen is éber. Ő rúgta ki azonnali hatállyal Zacher Gábort ezzel elintézte a Honvéd sürgősségi és politraumás osztályát is. Ez is csak olyan legalja kommunista amelyik mind átült a Fideszbe, a Fidesz itt a kádári utódpárt nem a mérhetetlen támogatottságú, de valamiért be nem tiltott MSZMP...röhej, orbanisztánban minden lehetséges.
Eriksson
@Horizont: Szerinted ki lenne alkalmas?
Eriksson
@Horizont: A polgi nem Fideszes mifelénk. De szerintem nem sok jelentősége van, a közgyűlés dönt mindenről. Most pl: a szúnyogírtásról.
@Horizont: Most mondj egy olyan m.elnököt a múltból, aki mindenhez értett. Meg egy olyan minisztert. Meg egy olyan államtitkárt. Meg olyan akárkit, aki az okoskodáson kívül tesz is valami érdemlegeset.
Minden döntés csapatmunka, csak éppen valakinek a nevét kell adnia hozzá.
Eriksson
@Horizont: Valamiért nem értetted, hogy miről írok, vagy nem ide szántad a bejegyzésed. Vagy netalán újfent bizonyítottad, hogy alkalmatlan vagy normális beszélgetésre.
Eriksson
@Horizont: Örülök, hogy megtiszteltél a magyarról magyarra fordítással.
Commenter
@Horizont: talán be kellene vetni a másik két szerencsekerekest Dórát és Tamást. Hátha nem fideszesek. Próba szerencse...
justhpeter
Szegény Benkő miniszter urat cikizik kommentelő kollégáim. Mert nem találkoztak Czinege Lajos vezérezredes elvtárssal.
Pedig ő sem volt senki !
Engem sokkal jobban érdekelne, hogy Rezsi Sziszi mi lesz a honvédség kiberakadémiáján ?
Már csak azért is, mert mint az utóbbi időben kiderült a Tudományos Akadémiára sincs már szükség.
Mihányst Sziszi belép a kiberakadémiára a kibertér a nagy tudás előtt meghajlik mint az U-szög.
Eladott Ország
@justhpeter: Ha Németh Szilárd történetesen a paksi atomerőmű parlamenti államtitkára lenne, akkor ahhoz értene legalább annyira, mint most a honvédelemhez. Lehet, hogy akkor fűtőelemet enne kanállal.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2019/04/pacal.jpg
Mert ő a nép egyszerű gyermeke, aki arra büszke, hogy kanállal zabálja a pacalt és egy fél kenyeret megeszik mellé, de legalább szemmel látható módon nagy ívben kerüli a testmozgást. A kopaszra borotvált fej nem kölcsönöz sportos külsőt. Azonban jól láthatóvá teszi a tarkón (is) buggyosodó tokát.
Commenter
@Eladott Ország: bátran elindulhatna az ország legcsúnyább embere versenyén a rezsivédő.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.