Budapest változatlanul kedvelt a dél-koreai, illetve ázsiai turisták körében, a szállodák tapasztalata alapján a tragikus dunai hajóbalesetet követő kezdeti megtorpanás után folyamatosan érkeznek a koreai vendégek, bár a hajós városnéző túrákra szóló foglalásaikat nagy számban törlik – mondta el a Magyar Nemzetnek a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Flesch Tamás a lap szerdai számában kifejtette:

hivatalos statisztikák ugyan még nem állnak rendelkezésre a májusi-júniusi időszakról, azonban úgy tűnik, hogy csupán közvetlenül a Hableány sétahajó balesete utáni napokban torpant meg az ázsiai küldőország lendülete,

ahonnan az elmúlt időszakban éves viszonylatban 43 százalékkal nőtt a Magyarországra utazó turisták száma. A baleset utáni napokban elenyésző számban érkeztek lemondások a budapesti szobafoglalásokra, mostanra ez viszont egyáltalán nem jellemző.

A dél-koreai turisták továbbra is érkeznek Magyarországra

Véleménye szerint azt ugyanakkor nem lehet megjósolni, hogy a tragikus események, ha enyhén is, de mennyiben fékezhetik a dél-koreai küldőpiac növekedését 2019-ben. Ennek eddig elenyésző hatásait érzékelték a magyar szolgáltatók. Hozzátette, hogy a dunai hajós városnéző utazások piacát várhatóan nem rázza meg mélyen a dél-koreai turisták elmaradása erre a szezonra, mert más országok utazói továbbra is megtöltik a kirándulóhajókat.

A szállodaszövetség elnöke a nyári szezonra érkezett előfoglalások alapján arra számít, hogy az idén is rekordév lehet a turizmusban. Budapestre a szállodák vendégeinek nyolcvan százaléka Európából érkezik, de a jövőben egyre meghatározóbb ázsiai beutazó turizmus is ígéretes bővülést mutat.

Cikk- és címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

(magyarnemzet.hu)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
Igen, jönnek! De csak azért, hogy megnézzék, hol tarolták le a honfitársaikat (esetleg rokonaikat). Erre én nem lennék büszke!
Jozefina
Ha már az utak le vannak szervezve persze, hogy jönnek!!!
görbetükör
Érthető is, hiszen az állam mindent megtesz a turisták biztonságáért. Remek a közlekedés, a biztonság szárazon és vízen, az egészségügy is tárt karokkal várja a rászorulókat.
Mi más kell még?
namihami
Jönnek? Oké!
De haza is mennek? Mert mennek vagy viszik---nem mindegy. Majd az ukrán kapitányok eldöntik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.