A semmittevés, a folytatódó politikai propaganda, a túlélés költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét Gyurcsány Ferenc, a DK elnök-frakcióvezetője szerdán a parlamentben, a javaslat általános vitájában.

A vezérszónok szerint a költségvetésből az derül ki, hogy a Fidesz nem akar közelebb kerülni az európai pénzügyi együttműködéséhez, a kormányoldalon "a hátuk közepére sem kívánják" az euró bevezetését.

Kifogásolta továbbá, hogy nincs érdemi szakmai, civil kontroll a költségvetés tervezési folyamata fölött.

Gyurcsány Ferenc bírálta a kormány családpolitikáját is, mert szerinte az tévút, nincs pozitív hozadéka.

A-tól z-ig nem értünk magukkal egyet. Nem kicsit, hanem nagyon

- mondta Gyurcsány Ferenc.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Hiába politikusnak születni kell!
.
Az ország kára az, hogy "ezek" migráncsoznak, félelmet keltenek akkor, amikor alapvető feladataikat magasról leróKKÁZZÁK azzal, hogy egy szakbarbár, még a társadalomtudományt? is saját szája íze szerint mantrázva, megsokszorozva azzal, hogy
.
----- Elfogadták Orbán álmát, a rendeleti költségvetést
.
24.hu/fn/gazdasag/2016/03/23/elfogadtak-orban-almat-a-rendeleti-koltsegvetest/
.
Olyan mértékben, hogy még a NEMZET FŐKÖNYVELŐJE "is" eladja szakmai tisztességét azzal, hogy KINEK MI KÖZE ahhoz, hogy a BETONTEKNŐKET, a térköveket hova könyveli, a főkönyvben melyik alsorba szánja lekönyvelni például a Paks2, a kinai selyemút költségeit, arról nem is szólva, hogy a szittya kocsmás KOMMUNIKÁCIÓ ördögke mennyit csíp ki a nehezen dolgozó kisemberek adó befizetéseiből
.
------ Rogán szabad kezet kapott Orbántól arra, hogy bármennyit költhet az Ön pénzéből!
.
varosikurir.hu/rogan-szabad-kezet-kapott-orbantol-arra-hogy-barmennyit-kolthet-az-on-penzebol/
.
Az ország büntetése tudatlansága, nemtörődömsége miatt, hogy "ezek" addig zsibizhetnek az ország kárára, míg képletesen az utolsó gombostűt el nem kommunizálják amúgy "nemisminiszterelnök" gyermekkori álmának megvalósítása érdekében, bevásárolva a Dunai hajózásba, tengeri kikötőt is, és ki tudja még mire fáj a műfoga ÖTUDATLANSÁGÁNAK!
tulipan
Csak saját zsebükre és hatalmukra gondolnak, az is BUTÁN!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.