Megdöbbenéssel és szomorúan fogadtuk a Magyar Színházi Társaság (MSZT) bejelentését, miszerint kilépnek a fesztivált szervező cégből – közölte Magyar Attila, a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) igazgatója arra reagálva, hogy hétfőn a szakmai érdekképviselet bejelentette: kilépnek a fesztivált szervező cégből, mivel kisebbségi tulajdonosként nem áll módukban megfelelően gyakorolni tulajdonosi és ellenőrzési jogukat.

Értetlenül állunk a bejelentés előtt, mert, ahogy az elmúlt években, úgy most is ugyanolyan keretek között történt a szakmai együttműködés, ebben semmilyen egyoldalú változás vagy változtatás nem történt

- olvasható Magyar Attila szerdai közleményében.

A tulajdonviszonyokat érintő kérdéseket a tulajdonosoknak kell tisztázniuk, a POSZT vezetésének nincs ráhatása ezen eseményekre

- írja.

A Facebook-oldalán a Magyar Színházi Társaság (MSZT) hétfőn tudatta, hogy lemondott a jogairól és kiszáll a POSZT-ból.

A Magyar Színházi Társaság mint az Országos Színházi Találkozót létrehozó Színházművészeti Szövetség jogutódja, elkötelezett híve annak, hogy létezzen a magyar színházművészet éves seregszemléje, közös ünnepe. Összegezve eddigi tapasztalatainkat, tekintettel arra, hogy az egyik kisebbségi tulajdonosként nem áll módunkban megfelelően gyakorolni tulajdonosi és ellenőrzési jogunkat, a Magyar Színházi Társaság Elnöksége úgy döntött, hogy kilép a POSZF Nkft.-ből és tulajdonrészét felajánlja a másik szakmai tulajdonosnak

- írták közleményükben.

A Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) tulajdonosi szerkezete 2012-ben alakult ki: a POSZT nKft.-ben Pécs városának 66,8 százaléka mellett a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság egyaránt 16,6 százalékos tulajdonrésszel rendelkezett.

Az MSZT közleménye után megjelent a Revizor szakmai portálon Karsai György színikritikus, a budapesti Színművészeti Egyetem tanárának nyílt levele is, amelyben lemond a POSZT Tanácsadó Testületében betöltött tisztségéről.

Karsai levelében azt írja: szinkrontolmácsként, ingyen segítette a szakmai zsűri külföldi tagjának munkáját, de pár nap után minden közlés nélkül hirtelen egy új tolmácsot ültettek a helyére.

Magyar Attila Karsai György lemondásával kapcsolatban azt írta: "szomorúan fogadjuk a hírt, és arra kérjük, gondolja át újra, hogy biztosan ezt szeretné-e tenni". Az igazgató szerint "esetében szervezési hiba is történhetett, amely kivizsgálása már folyik, hogy pontosan kideríthessük, ki és miért hibázhatott".

"Karsai Györgytől ezúton is elnézést kérünk; nekünk biztosan nem állt szándékunkban megsérteni őt, aki három éve kiváló szakmai munkát végez a POSZT Szakmai Tanácsadó Testületében" – olvasható a közleményben.

Az igazgató hangsúlyozza azt is: a hírekkel ellentétben soha, sehol nem merült fel hivatalosan, hogy a fesztivál elkerüljön Pécsről.

Forrás: MTI

Címlapi kép: MTI/Sóki Tamás

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.