A Keleti és a Nyugati pályaudvaron is tavaly adtak át egy-egy kormányablakot, amelyeket most, alig egy évvel később bezártak.

A Keleti és Nyugati pályaudvarokon lévő kormányablakokat bezárták, mert hivatalosan garanciális javításokat és karbantartási munkálatokat végeznek.

Eközben a közeli Andrássy úti kormányablak vészes túlterheltséggel küzd, az egyik hétköznapon már fél négy előtt elküldték az érkezőket, mert az összes sorszámot kiosztották.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint:

615 fő hiányzik a Fővárosi Kormányhivatal intézményeiből. Több kormányablakról tud, amit nem zártak még be ugyan, de már nincs elég ügyintéző ahhoz, hogy teljes kapacitással működjenek.

Bezárták a kormányablakokat a Keletiben és a Nyugatiban

A kormányhivatal szerint a pályaudvari kormányablakok garanciális javítását és karbantartását a nyári szabadságolásokkal összhangban ütemezték be, nem ismerték el, hogy munkaerőhiánnyal küzdenének. A MÁV arra hivatkozik, hogy a műemléki védettségű pályaudvarokon kialakított kormányablakok gépészeti tervezése hagyott kívánnivalót maga után.

A Nyugatiban például nem építettek be szellőztető berendezést, de világossá vált, hogy szükség van rá, és jelenleg a kivitelezői beszerzési eljárás van folyamatban.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(index.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.