Csak olyan országok tudják megvédeni a függetlenségüket, amelyek képesek szembenézni a realitással – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostor teraszán adott fogadásán a meghívott politikusok és művészek körében.

Orbán megtalálta a közös hangot a vele együtt ünneplő Nagy Feróval

Havasi Bertalan a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-nek elmondta, Orbán Viktor a szerdai fogadáson emlékeztetett arra, hogy 28 éve hagyta el az utolsó szovjet katona Magyarországot. "Emlékszem, ahogy a laktanyák kiürültek, mi csak arra tudtunk gondolni, nincs szebb látvány a távozó vendég hátánál" – mondta Orbán Viktor.

Sőt – fordult a meghívottak között lévő

Nagy Feró énekeshez – mindketten aggódtak a szovjet katonákért, "nehogy lemaradjanak a vonatról".

A miniszterelnök elmondta, a nap üzenete az, hogy csak olyan országok tudják megvédeni a függetlenségüket, amelyek képesek szembenézni a realitással. "Igen ám, de mi is az a realitás, hogyan kell tekinteni egy magunkfajta, 10 milliós országnak a külvilágra? Ellenségeket lássunk vagy inkább szövetségeseket?" – tette fel a kérdést Orbán Viktor.

A miniszterelnök tapasztalata szerint erre a válasz az, hogy ha valaki gyenge, akkor a külvilág ellenség, ha viszont erős, akkor szövetséges.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr plágium
Ahogy elnézem feró legszívesebben helyben leszopta volna.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
szép új világ
@desir62: Avagy a csótány és a patkány egymásra találása.
namihami
A Nemzet Csótánya egy helyen a Nemzet Szarkájával-- egy igazi, a a Nagy Brehmbe illő esemény.
Jöhet a többi állat felsorakozása.
Eladott Ország
A nemzet csótányának a fotón látható testpóza minden elárul, no comment...
bence
@namihami: ! Már többre ne várj , mert ez a két féreg testesíti meg az összes többit !
namihami
@bence: No, azért pl. a Nemzet Dromedárja cím nem állna messze a Rezsibuzinktól. Vagy a Nemzet Szúnyogja a Rogántonyótól.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.