A Szegedi Törvényszék elutasította az ügyészség indítványát, amelyben az eljárás folytatását kérte Czeglédy Csaba ellen – közölte a bíróság szóvivője csütörtökön az MTI érdeklődésére.

Elakadt a Czeglédy Csaba ellen folytatott büntetőügy
Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI

Juhászné Prágai Erika elmondta, hogy a bíróság végzése ellen az ügyészség fellebbezett.

Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI kérdésére kifejtette: álláspontjuk szerint a mentelmi jog csak átmeneti akadálya volt az eljárásnak, és miután megszűnt, az eljárás ugyanabban a szakaszban folytatható.

Korábban nem volt ilyen eset – folytatta -,

de az ehhez hasonló ügyekben született döntések alapján az ügyészség véleménye az, hogy nincs szükség új vádirat benyújtására, a törvényszék végzéséből azonban ez olvasható ki.

A bíróság ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a Czeglédy Csaba elleni eljárás megszüntetése nem "ítélt dolog", vagyis a folytatására megfelelő eljárásjogi lépések után lehetőség van – ismertette az ügyész.

Czeglédy Csaba ellen bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat korábban. Mivel azonban a DK európai parlamenti képviselőjelöltje volt, mentelmi jog illette meg. A Nemzeti Választási Bizottság fenntartotta a politikus mentelmi jogát, ezért a bíróság május 9-én megszüntette a büntetőeljárást ellene. A választási eredmény jogerőssé válásával azonban Czeglédy Csaba mentelmi joga megszűnt.

A vádirat szerint Czeglédy Csaba a szombathelyi székhelyű Humán Operátor Zrt. igazgatósági elnökeként és tényleges ügyvezetőjeként 2011-től olyan bűnszervezetet hozott létre, amelynek célja a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. A bűnszervezet működtetésében huszonegyen vettek részt nyolc iskolaszövetkezet, két korlátolt felelősségű társaság és egy részvénytársaság keretében. A bűnszervezet a vádirat szerint 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Huszonegy gyanúsított ellen februárban emelt vádat az ügyészség. A Szegedi Törvényszéken előkészítő ülésekkel június 24-én kezdődik el az ügy tárgyalása. Az ügyészség kilenc vádlottal egyezséget kötött a bűnösség beismeréséről és a büntetésükről.

A Szegedi Törvényszék május 16-án – egy eljárásjogi okok miatt elkülönítve tárgyalt ügyben – már jogerős ítéletet hozott egy közvetve a Humán Operátor Zrt. alvállalkozójaként működő makói iskolaszövetkezet vezetője ellen. A bíróság bűnsegédként, különösen nagy vagyoni hátrány okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt a férfit két év két hónap börtönre ítélte.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
A NER igazságügyéről a 444 összeállítása brilliáns:
.
----- A jogállam utolsó védvonalairól szól a bíróságokért folytatott csata
.
444.hu/2019/06/19/a-jogallam-utolso-vedvonalairol-szol-a-birosagokert-folytatott-csata
.
Abban a közjogi helyzetben, amint EZEK elcsúsznak a rohadó narancshéjon velük együtt az ALPIZÉJÜKKEL kuka, miután kezdheti előről az ország abból amit meghagynak a koldusboton tityegést!
jesz
az ügyészség kérje meg Czeglédyt, legyenszíves segíteni a vád összeállításában...mi? hogy ez hülyeség? hát persze hogy az...ez az egész...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.