A történelmi évfordulókról szóló megemlékezéseknek nem szabadna felszakítaniuk a régi sebeket és állandóan életben tartaniuk a történelmi traumákat, ami károsítja a kölcsönös bizalmat és a jószomszédi kapcsolatokat – mutatott rá a szlovák külügyminisztérium pénteki nyilatkozatában, reagálva a magyar Országgyűlés keddi döntésére, amely 2020-at a nemzeti összetartozás évének nyilvánította.

A szlovák diplomácia kifogásolja a többi között a magyar parlament azon állítását, miszerint a békediktátum által okozott politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák máig megoldatlanok

- írja a közszolgálati TASR hírügynökség.

Ez az állítás Pozsony szerint olyan érzést vált ki, mintha a magyar nemzeti kisebbségeket veszélyeztetnék, diszkriminálnák és jogaikat korlátoznák a Magyarországgal szomszédos országokban, tehát Szlovákiában is.

A külügyminisztérium úgy látja, hogy ez az állítás indokolatlan, mert a nemzeti kisebbségek minden tagja teljes jogú állampolgára Szlovákiának. "Amit azonban elutasítunk, az a nemzeti közösségek határozatban említett önrendelkezési jogának a támogatása" – áll a külügyminisztérium állásfoglalását.

A tárca hangsúlyozza: nem kívánja megkérdőjelezni egyetlen állam jogát sem a történelmi események értékelésére és a megemlékezésekre, amelyek országonként eltérőek lehetnek. "Fontos azonban, hogy ezek az eltérések ne gyakoroljanak negatív befolyást a jelenlegi és jövőbeni jó kölcsönös együttműködésre" – közölte a szlovák külügyminisztérium, és hozzátette, hogy ennek alapjait Pozsony a szlovák-magyar szerződésben, a két ország EU- és NATO-tagságában, valamint a visegrádi együttműködésben látja.

A nemzeti összetartozás évének nyilvánították 2020-at

Az Országgyűlés kedden a nemzeti összetartozás évének nyilvánította 2020-at, a trianoni békediktátum 100. évfordulóját.

A képviselők 166 igen szavazat, öt nem ellenében és egy tartózkodás mellett fogadták el a parlament nemzeti összetartozás bizottságának javaslatát.

Nemmel öt DK-s képviselő szavazott, tartózkodott a Liberálisok politikusa, Bősz Anett független országgyűlési képviselő.

A határozat kifejti:

a parlament az alaptörvényben rögzített felelősségviselés jegyében, a történelmi Magyarország területét szétdaraboló és a magyar nemzet harmadát idegen államok fennhatósága alá szorító, 1920. június 4-én aláírt békediktátum 100. évfordulójára emlékezve hozta döntését, "számot vetve e békediktátum által okozott politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák máig tartó megoldatlanságával, de egyben erőt merítve a külhoni magyarság megmaradásba vetett hitéből és értékelve a 2010-ben megkezdett határokon átívelő békés nemzetegyesítési politika eredményeit".

Az Országgyűlés kimondta, támogatja az anyaországban, a Kárpát-medencében és a nagyvilágban élő magyarság körében olyan rendezvények, megemlékezések szervezését, valamint oktatási anyagok és filmalkotások készítését, amelyek erősítik a magyarság országhatárok feletti összetartozásának tudatát, önazonossága kifejezését és védelmét.

A parlament szorgalmazza a Kárpát-medencei magyarság megmaradásáért folytatott küzdelmeinek, valamint a magyarság kulturális, szellemi, tudományos, gazdasági és sportsikereinek bemutatását szolgáló kiállítások, konferenciák szervezését és ismeretterjesztő anyagok létrehozását.

A törvényhozók határozatukban kijelentették, támogatják az állami szuverenitás elvét és a nemzeti közösségek önazonossága iránti jogos igényeket egyaránt tiszteletben tartó új közép-európai együttműködés megteremtését, amellyel a térség minden állama, nemzete és nemzeti közössége hasznára meghaladható a nemzeti kirekesztés, jogfosztás és korlátozás múltbéli öröksége.

A döntés indoklásában felidézik, a trianoni tragédiára történő emlékezés ezen formájára a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma kérte az Országgyűlést. "A trianoni trauma óta eltelt szűk évszázad alatt tragikusan megfogyatkozott a magyarság az anyaországon túl, de a nemzeti együvé tartozás érzése megmaradt" – fogalmazott a bizottság javaslatában. Aláhúzták ugyanakkor, hogy a határozattal nem pusztán a trianoni tragédiára kívánnak emlékezni, hanem a térség népei felé tett új együttműködési ajánlat révén a közép-európai jövőt is szolgálni kívánják.

Forrás: MTI

Címlapi kép: MTI/Kovács Tamás

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
@Nessy: Ez a csutitetű nem fér abba kihízott bőrébe, neki kell az örökös torzsalkodás, hol az egyik országgal, hol a másikkal, de ÉLETELEME A VISZÁLYKODÁS !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Egy a cél szítani az ellenségeskedést a szomszédos országok határain belül, próbára téve a kormányok türelmét !!!
Ez itt Európa közepén pont az ,,oszd meg, és uralkodj,, elvet próbálja bevezetni, csak ehhez ez az ország kicsi, mi soha nem fogjuk a passzátszelet fújni !!!
Nessy
@papa.49: Hogy is van ez? A mi belügyeinkbe ne szóljon bele senki, mi viszont mindenkiébe belevau! Kormányunk is megbotránkozott , amikor Románia ünnepelte a Trianoni eredményt. Nekik pedig ez a belügyük!
Mi viszont már megint elfelejtjük, hogy száz éve máshol húzódnak a határok, és békétlenséget szítunk még mindig.
papa.49
@Nessy: Ez a csutitetű nem fér abba kihízott bőrébe, neki kell az örökös torzsalkodás, hol az egyik országgal, hol a másikkal, de ÉLETELEME A VISZÁLYKODÁS !!!
tudode
Ne szóraKÁZZUNK a Trianonnal, hiszen még az olajmutyit sem sikerült kidumálni, és a felelŐSÖK frakkját elkapni:
.
https://www.youtube.com/results?search_query=...
.
Annak "is" azé, mié több áldozata vót minden égtájnál!
Eladott Ország
Ha az embernek viszket a tenyere, nincs mit tenni. Csak szólok, hogy a magyar himnusz éneklését büntető törvény miatt sem kell már epét hányni, és nem, nem Orbán Viktor akadályozta meg a ragacsos kezével a hülyeség törvényerőre emelését, hanem a szlovák államfő, Andrej Kiska, aki megvétózta az állami jelképekről szóló törvényt. Igaz, hogy több adásnyi Sajtóklub és Bayer-show kijön a sztoriból, de ezt is el lehet engedni a picsába. Az, hogy ez az ország idáig fajult és süllyedt, abban elévülhetetlen érdeme van a hatalmat bunkósbotként használó, a normalitást aprópénzre és gyűlöletre váltó fideszes pártállamnak, amelyik szerint háborúban minden is megengedett; az ellenség levadászása, megszégyenítése, meghurcolása. Az önbíráskodásig elmenően. Mert ha az embernek viszket a tenyere, nincs mit tenni, ugye. Fejezze csak ki hangosan és érthetően a véleményét. Márpedig kilenc éve itt állandó háború dúl azért, hogy ki a nagyobb tahó, ki tudja jobban megrugdosni, megalázni azokat, akik nem a bálványimádat és idegengyűlölet ugyanazon táborában játszanak, mint ő.
Csizmás Kond
...és milyen régi sebet szakított fel ,...hacsak nem az a baj, hogy hazug történelmet tanítanak a szomszédba...
A történelem az ami megtörtént, az pedig úgy igazi ahogyan megtörtént és nem úgy ahogy mindenki kiforgatja.
namihami
A környező országok, Ausztria kivételével, mind revansista célt látnak az ilyen Fidesz-döntésben.
Az osztrákok csak azért nem, mert azok, a hasonló orbáni határozatokat, az Orbánnal karöltve, magasról [email protected]ák le. És ezokból is,
de figyelembe se veszik.
Eladott Ország
Hát akkor dicsértessék a Jézus Krisztus meg a Negro-sötét nemzeti pusztaság! Végre megpihent az Úr, csak a hülyék anyja várandós folyamatosan. Nekem már az összetartozás napjától is évek óta herótom van! Könyörgök, engedjük már el Trianont! Itt nincs megoldandó probléma! Az a vonat már réges-régen elment! Szégyen, hogy az elmúlt kilenc évben a NER a magyarság összetartozása, a 15 millió magyar kormánya, stb jelszavak alatt, milliárdos nagyságrendben kitalicskázott forintok felhasználásával saját hatalmának betonba ágyazását akarta elérni. Egy nyavalyát akarják ők összefogni a magyarságot, kell nekik a külföldi magyarok szavazata a hatalomban maradásra. Mocskos szemfényvesztés az egész, amit még vérlázítóbbá tesz, hogy eközben itthon növekszik a létminimum alatt élők száma, rohad le minden, sok tekintetben élhetetlen országot sikerült létrehozniuk. Baromi mérges vagyok... Tessék itthon olyan viszonyokat teremteni, hogy az a 15 millió, bárhol a világon, emelt fővel mondhassa: magyar vagyok. Akkor majd lehet beszélni nemzeti összetartozásról, mindenről. Ez hozza majd közelebb egymáshoz a magyarokat otthon és külföldön is! Hazaszeretetből szoktam fizetni a sárga és fehér csekkeimet. Ez az új valuta. Az nem. A csekk az, amiről Nostradamus beszélt, a sárga veszedelem...
Eriksson
@Eladott Ország: Nem is tudom, ki állítják feszt magukról, hogy MAGYAROK, miközben a magyar történelem hidegen hagyja őket.
kokopelli
@papa.49: A szüleinktől hallottuk (a hangos nevetéseikkel övezve):
"Jáva,Borneo,Celebes, magyar volt és magyar lesz!"
"Piros-fehér-zöld,London magyar föld!"
...nem gondoltam volna akkor,hogy csak egy kicsit túlozták el a nemzeti öntömjénezést...!
Eladott Ország
@Eriksson: ma, 12:25; Migráns ördögökkel sakkban tartott szegények
https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/20...
“Európát államok, és nem nemzetállamok építik, mert az utóbbiak csak a könnyzacskókra hatnak”. (Charles de Gaulle).
Eladott Ország
@Eriksson: Szégyen, hogy az elmúlt kilenc évben a NER a magyarság összetartozása, a 15 millió magyar kormánya, stb jelszavak alatt, milliárdos nagyságrendben kitalicskázott forintok felhasználásával saját hatalmának betonba ágyazását akarta elérni. Egy nyavalyát akarják ők összefogni a magyarságot, kell nekik a külföldi magyarok szavazata a hatalomban maradásra. Mocskos szemfényvesztés az egész, amit még vérlázítóbbá tesz, hogy eközben itthon növekszik a létminimum alatt élők száma, rohad le minden, sok tekintetben élhetetlen országot sikerült létrehozniuk. Tessék itthon olyan viszonyokat teremteni, hogy az a 15 millió, bárhol a világon, emelt fővel mondhassa: magyar vagyok. Akkor majd lehet beszélni nemzeti összetartozásról, mindenről. Ez hozza majd közelebb egymáshoz a magyarokat otthon és külföldön is! Hazaszeretetből szoktam fizetni a sárga és fehér csekkeimet. Ez az új valuta. Az nem. A csekk az, amiről Nostradamus beszélt, a sárga veszedelem... https://uploads.disquscdn.com/images/5d4cda07...
Eriksson
@Eladott Ország: Tudod te nagyon jól, hogy miről beszélek. Nem a nemzeti összetartozásról, nem a sárga csekkről.

Egyébként a sárga veszedelem a kínai fenyegetésről szólt, s elsősorban a szovjetek tartottak tőle anno, és viszont. Később aztán összepuszilkoztak mert rájöttek, hogy az amerikai propaganda amely uszította őket egymás ellen, nem az ők érdekeiket szolgálta.
Eszembe jutott egy korabeli vicc:
A kínaiak küldtek egy zsák mákot azzal az üzenettel, hogy:
- Ennyien vagyunk!
A szovjetek ledarálták, s visszaküldték a zsákot:
- Ilyenek lesztek!
Eladott Ország
@Eriksson: Jelen esetben a sárga csekk a szegénységről szól. A bűnöző és politikai prostituált bandának pedig lételeme az osztályharc az állandó ellenségkeresés, hogy leplezzék az ország kifosztását, a maffiaállamot.
Eriksson
@Eladott Ország: Mintha csak egy agit-prop-os aktivistát olvasnék. A szamizdatok ideje lejárt, ezzel már nem lehet rendszert váltani.
Mi bajod a sárga csekkekkel?
Eladott Ország
@Eriksson: Javaslom, hogy képezd magad tovább a fidelitas orbánjugendben. "Mi bajod a sárga csekkekkel?" Az ország valós problémáival kellene foglalkozni, nem az ideológiai maszatolással, parasztvakítással!
Eriksson
@Eladott Ország: Pont ezt mondom én is. " Az ország valós problémáival kellene foglalkozni, nem az ideológiai maszatolással, parasztvakítással! "
De tényleg. Arra nem válaszoltál, hogy "Mi bajod a sárga csekkekkel?"
Ha nincs fogyasztásod, nincs csekked.
Eladott Ország
@Eriksson: Úgy látom többet kellene nézni a Rákosista Közpénzhíradóban Közgazdász Bélát, mely tudományos magasságokba emelkedett a magyarázat, több pénz = több elkölteni való és kevesebb sárga csekk.
Íme, Béla elemez: https://youtu.be/M4CjfieC1g0...
kokopelli
@Eladott Ország: ...ne izélj,hanem imádkozz,hogy karácsonyra megint legyen pénz osztogatás!
A haverom unokái már várják,hogy én is kapjak! A Bélát meg ne bántsd,mert valószinűleg az esti
"agit-prop szakon" végzett világítás nélkül!...vagy "erőszakon"? ...onnan vannak az axiomái is?
Eriksson
@Eladott Ország: Sárga csekkel nem a boltban fizetsz, hanem az egyéb fogyasztásodért, melynek mértéke leginkább tőled függ.
kereső
Mi köze van a sárga csekkeknek az "összetartozás évéhez",és a szlovák,román...-kis antant- birálatokhoz?Hm...?
Eladott Ország
@kereső: Tessék itthon olyan viszonyokat teremteni, hogy az a 15 millió, bárhol a világon, emelt fővel mondhassa: magyar vagyok. Akkor majd lehet beszélni nemzeti összetartozásról, mindenről. Ez hozza majd közelebb egymáshoz a magyarokat otthon és külföldön is! Hazaszeretetből nem lehet fizetni a sárga csekket.
kokopelli
@namihami: Az öreg angol mondta,hogx "A történelem az amiben az utókor mmegegyezik"!
Orbán G. Viktor megegyezik magával és schlep-jével,oszt az a magyar történelem!...
...garancia nélkül...nem találtam utálatosabb tantárgyat a suliban,mint a történelem!
(@Eladott Ország: nálam a hazaszeretet nem egyirányú utca!!!)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.